Használtteszt: Peugeot 206 és 206 SW

Használt autót jobbára egészen más szempontrendszer szerint veszünk, mint újat. Persze, az újautósok között is létezik a Toyota-vásárló archetípusa, akinél a megbízhatóság mindent visz, de nem élnének meg a többiek, ha nem bíznának a vásárlóik abban, hogy legalább az első négy-öt évet kihúzzák nagyobb gubancok nélkül. Ezért aztán sokan elcsábulnak a pihe-puha enteriőr, az élénk kormányzás, a szélesvásznú navi vagy a kétturbós motor láttán, azzal védve döntésüket, hogy egy budapesti lakás áráért azért már legyen az autó valamilyen. Aztán három-öt év múlva úgyis eladják, az öregedő, netán beteg technikával bajlódjon más.

Aki használt autóra vadászik, általában racionálisabb. Egyrészt kevesebb pénzt szán a vételre, másrészt az értékcsökkenési görbe laposodó ágán szörfözik, az olcsóbb fenntartás is cél. Ezért bevállalja a valamivel nagyobb meghibásodási kockázatot, de hatványozottan fontos neki a tartósság, megbízhatóság, többnyire olyan típust, motort keres, amivel jó eséllyel hosszú távon sem lesz baj. Sokszor lenézett, ódivatú modellek felértékelődnek a használtpiacon, mert az idő megmutatja, hogy nem lehet őket agyoncsapni; a divatos, kábító, űrtechnikával kérkedő autók pedig gyakran a kutyának sem kellenek. A 206-ost viszont keresik, használtan is.

Falánk, lusta, utálatos tojás! Átverés! Drága klozet! - Letagadom, hogy volt Peugeot-m, ha sikerül eladni - Szép volt, de az emléke nem az. Népítélet-címeket sorolok. Pici szívem, pléh husi. - Imádott gyönyörű kékségem - "Muci", a hűséges családtag. Vegyes a 206-os megítélése, de inkább negatív: a 6,54-es átlagpontszám elég gyászosnak számít.

Végigolvastam archívumunk tesztjeit az új 206-osokról. Mindenki dicsérte az ügyes futóművet, a kényelmes rugózást, a hatalmas kesztyűtartót, az ötletes belteret. Ezek nem elévülő érdemek. Nyígás jellemzően a vacak váltó, illetve a rideg, kopogós műanyagok miatt érkezett, és bizony már hamvas tesztautó korában is hajlamos volt a széthullásra. Milyen lehet nyolc-, tízévesen?

A Kő-Szi Autókernél éppen két 206-os is kellette magát, egy fapados, 1,1-es, 2003-as ötajtós, valamint egy alig százezret futott, jól felszerelt, 2006-os kombi. Tökéletes párosítás. A zöld ferdehátúnak láthatóan mostoha élete volt, küzdelmes 176 ezret futhatott, ha igazat mond az óra. A fekete sokkal frissebb, szinte újszerű, csak a far okozta látványt nehéz feldolgozni. Szebb nem lett a 206 SW az elmúlt években, legfeljebb megszoktuk.

Képtelen vagyok megérteni, hogy rútíthatták el ilyen kegyetlenül a korszak talán legszebb kisautóját. A 206-os hihetetlenül jó dizájn, nemcsak újkorában zabálták, főleg a csajok. A szigorú, de jóindulatú lámpák, a mosolygós nyílás a lökhárító-pótlék alatt, no meg a hatásvadász levegőbeömlők a motorháztetőn még ma is simán vállalhatók, a 206-os nem tűnik öreg autónak. A zseniális orr mögötti kéthetesszappan-szerűen gömbölyűre kopott doboznak persze már lejárt a szavatossága, de ma már egy ötéves formaterv is sokszor ásításra késztet. A 206-os nem, és ez nagyon jó.

A kombi ehhez képest olyan, mintha egy tehetségtelen, két hét után kirúgott gyakornok próbálkozása csúszott volna be a présszerszámok tervei közé. Eleve nehezen értem a puttonyos kisautó koncepciót, de a még férfiszemmel is csinos 206-ossal azért a 68 liter plusz csomagtérért kár volt így elbánni. Ha 206 SW-m lenne, mindig tolatva parkolnék, hogy szemből közelíthessem meg az autót.

A gyári adatok szerint 19 centivel hosszabb a kombi, de a valóságban ez ötnek tűnik. Ha literekben mérjük, 313 harcol a 245 ellen, ami egy nagyobb hátizsáknyi különbség. Ettől nem lesz családi autó az SW, abba se fér bele négy személy nyaralásnyi cucca, ráadásul ennél a két autónál úgy tűnt, a felnőtteknek amúgy is térd- és fejdörzsölős hátsó ülés szűkebb az azonos tengelytávú kombiban. Lehet persze, hogy csak a felszereltség miatt, mivel a fekete szörnyetegben vastagabb támlájú első ülések voltak.

Zöld ötajtósunk viszont az Open felszereltségi szint büszke hordozója, amit a köznyelv full fapadnak szokott hívni. Ezeregyes motor, se klíma, se szervó, a luxust a centrálzár és a villanyablak képviseli. Utóbbinak kapcsolójára is panaszkodnak amúgy a tíz évvel ezelőtti tesztek, mivel középre, a kézifék mellé tették őket. Ma már annak örülünk, hogy mindkettő működik. És csak úgy mondanám, hogy nem is olyan rég a BMW-knél is középen voltak még a kapcsolók, alig pár évvel a 206-os megjelenése előtt.

A metálzöld kis Peugeot-nak viszont nem az extrátlanság a baja. Szegényt nagyon megviselték az évek, ezen a lady in car matrica sem segít, sőt. Bal elejét nem túl szépen javították, csálén áll a sárvédő, csúnyán is fényezték, és a vezetőajtó első éle minden nyitásnál hozzádörgölőzik. A javítás óta pedig már újból meglapogatták - valamilyen lokális gravitációs zavar vonzhatja oda a sérüléseket.

A sofőrajtó kilincse körül elképesztő karcgyűjtemény: műkörömre tippelek. Az ajtózár közeledik a széthulláshoz, a nyílás zárónyelve már elhagyta magát. Tizenegy éves korához mérve egyébként teljesen hiteles a külső, és legyünk igazságosak, írjunk be egy kövér piros pontot azért, hogy látható helyen nincs rajta rozsda. Úgy tűnik, nem a korrózió fogja megölni a 206-osokat: egyedül a bal első toronycsapágy környéke barnállik mind a két autónál, egyébként inkább látványosan, mint veszélyesen.

A mattuló fényszóróból arra lehet következtetni, hogy élete nagyobbik részét szabad ég alatt töltötte az ezeregyes ötajtós, és mintha a hátsó lámpákat is polírozták volna már. A kicsit fáradt, karcos, de azért egyben levő külsőnél azonban sokkal lehangolóbb a beltér. A szivacsosra kopott kormányra húzott védő is kopik már, a kárpitok kinyúltak, foltosak, karcosak – autókozmetikus a talpán, aki élhetőt varázsol ebből a leélt kabinból. A padlókárpit anyagába is beivódott már az az agyagos, sárgás por, ami az autó minden falcába beleszáradt. Néhány jelentéktelen műanyag elem is elhagyta magát: a B oszlop borítása, a külső vízvető vége, a fejtámla díszkarikája; ezeken mondjuk nem kell csodálkozni, a 206-os újkorában is tele volt ilyen silányságokkal.

Félve indítom be a kis négyhengerest, zörgős hangot kapok cserébe. Lehet, hogy csak a szelephézagokat kellene beállítani, de nem lennék meglepve, ha oda lennének a himbák, himbatengelyek is. Viszont könnyen indul, szépen húz, nem rángat, vagyis teszi a dolgát. Nyakizmainkat nagyon nem fogja megtornáztatni, de a rövid áttételezéssel teljesen használható városi autó. Pályázáshoz meg amúgy sem 1,1-es motort vesz az ember, de ha kell, azért tartja a 130-as tempót.

A váltó precíz megvezetésétől új korában sem aléltak el a tesztelők, és az idő múltával nem javult a helyzet. A tétova kulisszával ellentétben a szinkronok rendben vannak, és csapágyhangja sincs a hajtóműnek, azaz nem szorul javításra. Inkább a fékre kellene ránézni, mert az mintha kicsit félrehúzna, és egy-egy halk koppanás is beköszön néha a futómű felől. Kicsit rendbe kéne szedni ezt a 206-ost, akkor még elketyeg egy darabig. Engem a lelakott utastér jobban taszítana, mint az a pár rendellenes zaj.

Ilyen akad a fekete kombiban is, egy határozott surrogás, ami talán az ékszíj feszítőgörgőjéből jöhet, és mintha az egyik kerékcsapágy is alig hallhatóan búgna, de máskülönben sokkal összeszedettebb benyomást kelt. A rút puttonyhoz annak idején megerősített futómű is járt, lehet, hogy ezt érezni rajta, de az is biztos, hogy ez egy jóval megkíméltebb, kevesebbet futott autó. A kaszni összes hibája két jelentéktelen horzsolás a lökhárítókon, illetve a babrált jobb első ajtózár. A beltér gyakorlatilag hibátlan, és a bevállalós fekete-piros kárpit egy vastag kategóriával feljebb katapultálja az SW-t.

Így sokkal jobban kijön, miért annyira szerethető a 206-os fülkéje. A zöld autó szürke a szürkében kárpitjánál fel se tűnt például, hogy a szövetet felfuttatták a kesztyűtartóra is. Sőt, az ajtópanel nagyobbik részét is textil borítja, ami ritkaság egy ekkora autóban. Ezekkel a vastagon párnázott ülésekkel olyan otthonos a kis Peugeot első sora, hogy sok korabeli kompaktot a földbe gyaláz. Nem is értem, miért kopogtatták annak idején kékre-zöldre a kezüket a műanyagokon, ez a beltér így, megjelenése után 16 évvel is rendben van, és a fekete autón látszik, hogy bírja is a gyűrődést, ha vigyáznak rá.

Gyenge pontnak tűnik benne a volán, ami még ebben a keveset futott kombiban is mutat már egy kis szivacsot, és a váltógomb pereme is kicsit felfeslett. Máskülönben a bajuszkapcsolók, a gombok, minden szépen, feszesen működik, fele akkora holtjátékkal, mint a zöld autóban. Egyedül a váltókulissza lötyögős itt is.

Az 1,4-es, 75 lóerős motor ugyanabba a TU motorcsaládba tartozik, mint az 1,1-es, ránézésre össze lehetne őket cserélni. Viszont ennek a görgősurrogáson kívül finom hangja van, és jól jön az a plusz 15 lóerő is. Ezzel már nem érzi magát az ember olyan elesettnek autópályán sem, és még a klímát is elbírja. Bizony, légkondicionáló, sőt, szervokormány is van a kis kombiban, ami két, súlyos tízezreket érő extra a használtpiacon is. Nem a kombisága, hanem a felszereltsége, és főleg állapota miatt kívánatos ez a 206-os.

Aki használtautóra vadászva ki van hegyezve a fenntartási költségekre, bizonyára ismeri a Spritmonitor közösséget, ahol a fogyasztásukat excel-táblában vezetők kérkednek eredményeikkel. Eszerint az 1,1-es 206-os peugeot-sok átlagban 6,84 literrel járnak, az 1,4-esesek két decivel többel, vagyis a benzinköltség miatt nem feltétlenül érdemes az alapmotort választani. Ezekhez a számokhoz én mondjuk hozzá szoktam adni még fél-egy litert, hiszen többnyire az igen takarékosan vezetők írogatják a Spritmonitort.

Az igazán spúr kisautósok persze úgyis a dízelre mennek, amiből a 206-osban kisautóhoz képest elképesztő választék van. A legnépszerűbb az 1,4-es, 68 lovas HDI volt a finom járású, ötliteres fogyasztást tudó, bár nem túl erős kis motorjával, ám a közös nyomócsöves üzemanyagrendszer komoly rizikófaktor ilyen korban, illetve olyan futásteljesítményeknél, ami jellemző egy korosabb dízelre. A régebbi évjáratokból akad 1,9-es dízel is, ami egy elég strapabíró, örvénykamrás, adagolós motor, illetve létezik 1,6-os, sőt, kétliteres HDI is. Utóbbi a maga 90 lóerejével már-már sportos, autópályázásra is kiválóan alkalmas, míg az 1,6-os, 110 lóerős HDI a csúcsdízel, de ez talán túlzás egy ekkora autóba, ráadásul ebben kettős tömegű lendkerék van, míg a többiben nincs.

Komoly kockázati tényező még a 206-os hírhedt hátsó hídja, egy tűgörgős szerkezet, ami előbb-utóbb biztosan tönkremegy. Ráállt erre a javítóipar, 50-100 ezer között adják a felújított hidakat, ami még egy drágább, egymillió körüli 206-osnál is súlyos pénz. Ha berugózáskor nyekereg a feneke, ferdén áll a hátsó kerék vagy a legrosszabb esetben már be is állt a híd, erre kell számítani.

Ami a szervizköltségeket illeti, nem érdemes túlságosan elbíznia magát a potenciális 206-os vásárlónak a 30 ezres olajcsere-periódusok láttán. Egyrészt a motor hosszú élete érdekében érdemes szűkebbre venni az olajcseréket, mondjuk 15 ezerre, másrészt a két tesztautó alapján az volt a kicsit rosszmájú benyomásom, hogy 30 ezer kilométert úgysem mennek el ezek két szervizelés között. Egy feszítőgörgő itt, egy kerékcsapágy ott, esetleg egy kis fék- vagy futómű-javítás becsúszik időnként, ez a minimum, amire számítani kell a 206-osnál. Másfelől mindkét autó szívósnak, masszívnak tűnt, mindenük működött, csak hát egy kis törődést igényelnek.

Valószínűleg ezért is olyan színesek a Népítéletek róluk. Nem árt, ha van az embernek egy jó szerelője a kis Peugeot mellé, cserébe kategóriája és korosztálya egyik legvidámabb, legszerethetőbb és legcsinosabb autója. Nálam tudásban simán veri a Corsát, Polót, és még a Fiestával is éles lenne a meccs. Ezért is van még ára a használtpiacon.

A legnyúzottabb, első évjáratos 206-osok három kiló környékén indulnak, de a hirdetéseket elnézve érdemesebb legalább félmilliót adni egy rendesebb példányért. A tesztben szereplő zöld kicsit ez alá van árazva, a fekete valamivel egymillió alatt kelt el. Ha falhoz állítanának, hogy válasszak egy 206-ost, valószínűleg egy 1,4-es ötajtósra hajtanék rá, a kombinak őszintén megvallva nemigen látom értelmét. A nagyobbik motor már egész rendesen megy, és az egyszerű benzines egy-két liter többletfogyasztásért cserébe nem fog sokszázezres szervizszámlával szembesíteni, amire egy HDI-nél mindig megvan az esély. A 206-os úgyis egy városba való kisautó, nem egy kilométerzabáló sztrádacirkáló.