Emlékeznek még, amikor a 206-osban is kétliteres HDI volt? Az autóipar olyan töretlen ütemben fejlődik, hogy ma már álommotorként gondolhatunk egy jó kétliteres dízelre. És a 308-as 150 lóerős HDI-je tényleg az is. Még az sem zavar, hogy a jó hang valójában hangszóróból jön.
Ez van, az alap autók vásárlója örüljön a három hengernek, az átlagdízel-vásárló meg érje be egy egyhatossal, az is tud annyit, amennyit tíz-tizenkét éve egy kétliteres. Viszont az az autópályán nyomuló srácok igazi grantourismója egy ilyen, 150 lovas dízel lehet.
Ahogy elnézem ezt a 308 SW-t, tényleg azt érzem, hogy nem csak a lényeges dolgok vannak rendben, hanem a lényegtelenek is. Nincs itt semmi trükk, 11 centivel toldották meg az ötajtós 308-as tengelytávját, ami brutálisan sok. Erre jön még a végéhez tapasztott 22 centi, és ahogy az ember ránéz, csak annyit mond: jé, ez akkora, mint egy 508-as. Ami azért nem igaz, mert a belseje már érzékelhetően keskenyebb. Mindenesetre az ötajtós 308-as manapság a szűkebbek közé tartozik a maga műfajában, addig ez a kombi ott van az élmezőnyben.
Különösebben az sem fájt, hogy a Peugeot elhagyta a csomagtartóból kihajtogatható két pótülést, amit a 307 SW és az előző 308 SW esetében elérhető volt. Ez ugyan jópofa ötlet, de sokkal kevesebben igénylik, mint azt, hogy rendes méretű tér legyen a csomagtartóban. Ezt sikerült megoldani, sőt, bőséges hely van a hátsó üléseken is. Ne higgyék, hogy ez evidens, a Focus kombinál például nem az. Ami a számokat illeti, 556 liter a padló fölött, és ha nincs pótkerék (továbbá az ember megállja, hogy ne vegyen mélynyomós Denon hifit 145 ezerért), akkor alatta 54 liternyi hely jut kisebb dolgoknak egy nem túl szép, keményhab tárolóban.
A Peugeot legnagyobb performanszát az ülésnyitó mechanika adja elő, amit azóta, hogy a Mazda megcsinálta, Karakuri néven szokás emlegetni. Az elv egyszerű: van a csomagtér két oldalán egy-egy kar, és ha ezt a kart megrántod, lemegy az ülés, meglátod. A Peugeot ezt Magic Flatnek hívja, és valóban Flat: nem csupán a támla dől le, hanem maga az ülőlap is elmozdul lefelé, ettől lesz sík a padló.
Jó-jó, gondolhatták a Peugeot-nál, de mitől lesz más ez, mint a többi? Mert az alsó közepes kocsik tényleg tucatautók, a régi, még nagyobb lámpa+még nagyobb száj formaterv is kirostálódott az ötletbörzén, amit senki sem bán. Az alapformája teljesen átlagos, nem túl dobozszerű, nem tűnik kishaszonjárműnek, de nem is aránytalanul dinamikus – tényleg semmi szokatlan, csupa természetesség. Viszont a részleteket lenyűgöző alapossággal dolgozták ki, egy kis ív itt, egy kis ficak ott, és máris szépnek látja az ember. Egyszerű ez, csak kell hozzá egy kis jó ízlés.
Maradt az i-Cockpit, ami kétségkívül egyedi. Az emberiség egy része tudat alatti vonzódik a kis kormánykerekek iránt, hát megcsinálták, gondolom, csak szervo kérdése az egész. A másik probléma az, hogy ez olyan apró, hogy a karima alatt legfeljebb egy 110 centis vezető látná a műszereket, középre rakni meg snassz, mert 20 colos képernyő kéne a fedélzeti számítógépnek, így inkább előre tolták és kicsit magasabbra tették. Így a kormány fölött nézhető, mármint azok számára, akik nem ülnek túl alacsonyan, túl magasra állított kormánnyal.
A 208-asnál még kicsit fáztam tőle, itt a 308-asban már jobb ez a konfiguráció. De most csavartak rajta még egyet: a fordulatszámmérő az óramutató járásával ellentétes irányba mozog, ahogy nő a fordulat. Néhányszor döbbenten kaptam oda a szememet gyorsítás közben, hogy mi a fene van. A skála talán azért ilyen, hogy a volán a lehető legkevesebbet takarja ki belőle, de szerintem így is ellentétes az ember által megszokott logikával. Bár ne higgyük, hogy a kormányon keresztül is mindig lehet látni az órákat, ott van az utóbbi idők Alfa-termése, de még jó pár típus esetében a kormányív kitakar többet-kevesebbet.
Talán ezeket a furcsaságokat azért rakták bele a Peugeot-ba, hogy ne a tizenéves tempomat-kapcsolón rugózzanak az újságírók, amitől valamiért képtelen megszabadulni a Peugeot és a Citroen. Attól tartok, valamikor valaki egy nagyon előnytelen szerződést írhatott alá a beszállítóval, és így, hogy már radar is van az autóban, meg multikormány is, végképp ordít, hogy mennyire idejét múlt.
Még szerencse, hogy ez az egyetlen ilyen muzeális alkatrész a 308-asban, és amúgy nagyon patent a belseje. Látszik, hogy rettentően figyeltek az anyaghasználatra, de nem csak úgy, hogy a gatyájukat is ráköltötték. Azt hiszem, a mai mezőny egyik legelegánsabb belső terét dizájnolták a Peugeot-nál, letisztult, szépen ívelt, nem zsúfolt, és ami a legszebb: így is használható. Vannak például tárolóhelyek, a könyöklőben, meg előtte is, hatalmas a kesztyűtartó, az ajtózsebekben pedig még a családi kiszerelésű, strapapalackos sörökből is elfér több. Annyi fémhatású betétet is elhelyeztek benne, hogy még a full fekete műszerfal sem nyomasztó. Azt hiszem, amióta az olaszok gyengélkednek, szinte csak a franciáknál lehet igazán jó ízléssel megvalósított, de nem unalmas belsőt találni.
Mi természetesen a legcsilivilibb, üvegtetős csúcskivitelt kaptuk, amire ráborítottak még egy kis pénzt, például magától parkoló elektronikára, gyöngyház fényezésre, radaros tempomatra, navis nagyképernyős rádióra és egy Club Nappa nevű bőrülés-csomagra, ülésfűtéssel, síalagúttal. Ez utóbbi közel félmillió, plusz még a memóriás, masszázsfunkciós villanyülés (80 ezer).
Elég nyilvánvaló, hogy nem ez lesz a leggyakoribb kivitel, még ezzel a motorral sem. Kétségkívül gyönyörűek a bőrrel az ülések, pláne, hogy a fejtámaszokon még a Peugeot-oroszlánt is beléjük préselték, viszont a szokásosnál is csúszósabb a bőr. Viszont a masszázs-funkció zseniális hosszú utakon, ki gondolná erről az autóról, hogy egy álcázott vezérigazgató-kivitel?
A 150 lóerő nem túl rémisztő szám, a 370 newtonméter már inkább, viszont a motor karakterét olyanra faragták, hogy ez elsőre ne is tűnjön fel. A váltó áttételei is hosszúak, ez is elaltatja az embert, szóval nem árt vigyázni, mert elég egy kis gáz a pályán, és a csendes kocsi pikk-pakk kilónyolcvannal tép. Ami a traffipaxok elleni hadviselést illeti, még egy praktikus tanács: GPS szerint 130 környékén is csak 2 km/órát téved, nem a szokásos nagyvonalúsággal kell beállítani a tempomatot.
Ha az ember igazi vadságra vágyik, akkor meg kell venni a 308-ashoz a Driver Sport csomagot (120 ezer Ft), ami egy hasonló nevű gomb megjelenését okozza a villanykézifék mellett. Ezt megnyomva, a szokásos színjáték kezdődik, mint annyi típusnál: pirosra váltanak a műszerek, határozottabbá válik a kormány, megjön a motor hangja és ereje. Illetve az erő megvolt azelőtt is, csak érzékenyebb a gázpedál, és nem simul olyan kellemesen el a turbólyuk, hanem vaddisznó módjára rontanak rá a newtonméterek a váltóra és a kuplungra. Kábé olyan zabolátlanul viselkedik, mint egy PD TDI úgy hat-nyolc éve, csak csendesebben. Ami hang jön, az sem egy versenytraktoré, hanem egy hangszóró erősíti fel a kellemesebb, mélyebb frekvenciákat. Akármilyen hihetetlen, de ez a hang nem tűnik mesterségesnek, ahogy például a Renault Clio hasonló rendszerénél, de az ott inkább geg, mint fícsör.
Hiába, vannak pillanatok, amikor a túl jó hangszigetelés hátrány. Bár szerintem kevés ilyen pillanat van egy 308-as életében: pályán is hihetetlen halkan fut, csak a kerekek surrognak, de mi a nagyon peres, 225 széles kerekekkel kaptuk meg a kocsit, az alap 16-os kerék a hazai utakon rugózási komfort szempontjából is előnyösebb lehet, bár így sem túlzottan gáz.
A sport üzemmód azt is jelenti egyben, hogy a műszeregység kijelzőjén az aktuális teljesítmény, turbónyomás és nyomaték jelenik meg, de át lehet váltani a kereszt- és hosszirányú gyorsulásra is. Utóbbinak annyi a praktikus haszna, hogy az ember tudja: 0,3-0,4 g környékén kezdenek összeborulni a cuccok a csomagtartóban, nem véletlenül adnak rakományrögzítő füleket a kocsihoz.
Becsukott tükörrel kevesebbet fogyaszt?
Klassz lehetőség a 308-asban, hogy az ember megtudja, valójában hány lóerőt használ. Mondjuk 130-133-cal haladva, klímával, meleg nyári napon ez körülbelül 38-40 lóerő a kijelző szerint, viszont egy átlag úrvezetőt meglephet, hogy 110 táján a teljesítményigény csak 28 ló, míg kamion mögött, 90 környékén, szélárnyékban alig 10 paci kell. Ez talán segít megérteni, hogy miért nem jellemzi egyértelműen az autó műszaki elhasználódását a futott kilométerek száma. Azt is kipróbáltam, hogy mi lesz, ha néhány takarékos/végsebesség-hajszoló/feledékeny autóstárunkhoz hasonlóan becsukom a tükröket. A teljesítményigén semmit sem változik, viszont iszonyatosan elkezd surrogni a becsukott tükörház: valószínűleg annyit romlik a légellenállás, amennyit a homlokfelület csökken, hiszen a szépen áramvonalazott tükörburkolat helyett egy szinte sík felületnek ütközik és örvénylik a levegő. Vagyis nem nyerünk semmit.
Nem tudom, egy ilyen családi kombit ki akar élvezetesen vezetni, de esetünkben ez lehetséges. Sport módban a kormány már meglepően nehéz, de cserébe tényleg nagyon jól fordul a Peugeot. Egyenesben meg 9 másodpercen belül megfutja a százat, és a hatodik fokozatot gyakorlatilag 70-től 215-ig használhatjuk. A fogyasztása is egész jó, sok-sok autópályázással, nyári klímázással is 6,5-es átlag jött ki, ráadásul úgy, hogy a tankolás ugyanannyit mutatott, mint a számítógép. Bár ez több, mint a gyári adat, tudjuk, hogy a szabványos mérés számait hogyan kell kezelni. Rá sem kell bagózni.
Azt hiszem, elég régen volt olyan, hogy a Peugeot önmagához és a konkurenciához képest is ennyire a helyén legyen. Az alapjármű jó, igényesen formatervezett és ami még jobban meglepett, hihetetlenül elegáns belül is. Csúcsmodellként talán nem tud annyit a fedélzeti elektronikája, mint némelyik konkurens, például a radaros tempomat csak alig lassít, és csak figyelmeztet a rendes fékezésre, nincs sávtartó automatika és hasonlók. Tetszik, hogy nem a Golfot akarták lenyomni, hisz így csak még unalmasabb autókat lehetne gyártani, hanem egy ízléses, kényelmes és praktikus kocsit hoztak össze, amihez azért a leglényegesebb menő cuccokat, mint a LED-es lámpák, érintőképernyős navi, meg a már említett Sport gomb azért megkapható.
Hibát viszont keveset lehet felhozni, talán a radaros tempomaton kívül azt említeném meg, hogy az öv felső pontjának a magassága nem állítható, ami úgy tűnik, trend manapság – ettől még lehet ötcsillagos a töréstesztje. Még két apróság eszembe jutott: a teljes menürendszer magyar, ami pozitívum, de a műszeregység képernyőjén megjelenő dolgok (nyomja le a kuplungot az indításhoz, túl közeli jármű, stb) ettől függetlenül angolok. És valamiért a nagyképernyős rendszerből kell állítani a klímát is, ami képernyőváltást igényel, míg a navigáciból átvergődünk, de az összes funkció így sem fért el egy lapon. Megjegyzem, az alapváltozatokon, a gombnyomkodós rádió mellé normál klímagombok járnak.
És ha már álommotor, akkor az sem meglepő, hogy nem olcsó. A kétliteres, 150 lóerős, Euro VI-os (AdBlue-adalékos) motort a szerényebb, Active felszereltséggel is 6,4 millióért adják. A mi, közel fullos BlueHDI Allure-ünk (részletes felszereletség a Carfinderen) ára már a hétmilliót nyaldossa, és ezt vadították meg a sajtóparkos extrákkal úgy, hogy a vége elérte a 8,3 milliót.
Azért sajnálom, hogy a kétliteres dízelek ennyire a luxuskategóriába kerültek, hiszen nehéz erre azt mondani, hogy megéri. Illetve mondani lehet: aki szereti, hogy az autója nagyot lép, amikor kell, annak ilyen alapon megéri, hiszen még takarékos is. De papíron már nehezebb levezetni, az észérvek a 115 lóerős 1.6 HDI mellett szólnak, hiszen hozzá képest a kétlityós sosem fogja visszahozni azt a 480 ezer forintot, amivel drágább nála. És akkor még a szombathelyi csekkekről nem is beszéltünk. Azt ugyan nem hinném, hogy a VW-csoportnál összecsinálták magukat, amikor meglátták, ahhoz kéne még egy jó duplakuplungos váltó, de az Opel, a Ford, a Renault és a távol-keletiek most biztos vakarják a fejüket, mert a 308 tudása nemcsak a táblázatokban mutat jól, hanem a gyakorlatban is.
