Megöregedtél, sajnálom, valószínűleg rossz, hogy tőlem kell mindezt hallanod, tőlem, aki annyira rajongott érted, amikor még feszült a szaténpizsama rajtad ott, ahol feszülnie kellett. Sosem voltál tökéletes, de a tökéletes dolgok amúgy is gyűlöletesek (na jó, valójában nem), hiszen csak saját esendőségünket és tökéletlenségünket juttatják eszünkbe, szóval én úgy szerettelek meg, ahogy voltál és kész.
Friss, francia szél voltál a sok átizzadt, áporodott, CAN-LANbus káoszából, az elégett elektronok szagától kísért PSA-palettán. Sokkal inkább voltál a jó kis 406-os utódja, mind a hátul szűk, buta futóműves, ormányosan ronda 407-es, amely számomra egyszerűen méltatlan volt a Peugeot névre. De te, te új reményt adtál. Elegáns forma, remek minőség és nagyon kulturált utastér: csend, nyugalom, kicsit németes, de még a határon innen. Jó volt.
Mondjuk most, hogy legutóbbi közös képeinket nézegetem, azért elismerem: a formád jó még ma is. Emlékezz csak, mennyire szerettem megpaskolni a nagy, gömbölyű feneked, pláne, ha jól megpakoltam és te zokszó nélkül hagytad, mert elfért. 560 liter nem a világ, de jól pakolható, és a csaknem 1,6 köbméter mennyi mindenre elég volt, emlékszel? Hogyne emlékeznél, hiszen két napig takarítottam a rozsdaport, miután benyeltél egy egész E30 hátsó futóművet féltengelyestül, hidastul, egészben. Imádtalak akkor, és persze a pokolba kívántam az idióta bézs bőrkárpitodat. Mi is volt a neve? Claudia? Jaj, két gyerekkel utazva a létező legrosszabb megoldás, és persze a ruha is befogja pár beülés után, na meg – édesem, ezzel a jövőben kezdjél valamit – meg is nyúlik hamar, és ronda lesz.
Sebaj, aranyom, kicsit meredeknek és kétértelműnek gondolhatod ezt a búcsúlevelet, nem is gyenge gyomrúaknak való, de a mi kapcsolatunk őszinte volt, szóval tudod: én kimondom, mert így fair. Biztos vagyok benne, hogy a következő férfit is gond nélkül behálózod. Finom vonalaid mellett remek ízléssel kened magadra a matt ezüst díszeket, a cipőd pazar (de nem versz át, mert darabja van vagy 40 kiló) és tudsz úgy nézni, mint egy oltárian szigorú, de elképesztően csábító domina, ügyesen csinálod, alig kellett rajtad plasztikázni. Egy kis krómpúder a szemeid alá, szűkebb maszk, letolt rendszámtáblatartó a nyakadból, és máris tartod a lépést. Sőt, sokszor sokkal jobban tetszel így, elegánsan és éretten, mint a sok agyondíszített, túlgondolt, ízlésficamos tiniribanc.
Eladod magad, és ha valakit beültettél, azt már nem kell nagyon masszírozni, mert okosan el tudod terelni a figyelmét arról, hogy a lelked mélyén, odabent bizony eljárt feletted az idő. De vigyázz! Te légy az első a sorban, mert ha hagyod, hogy megismerkedjen a Passattal vagy az új Mondeóval, akkor bajban leszel.
Megöregedtél, sajnálom. A szemet be tudod csapni, mert odabent tagadhatatlanul francia vagy: szépen, széltében elnyúló vonalakkal és világos belsőddel mesterien maszkírozod a tényt, hogy valójában semmivel sem érződsz tágasabbnak, mint egy 308-as, és hogy a sok matt fekete, rideg műanyag és a zongoralakk felett is eljárt már az idő. 10 972 000-ért is, ami – tekintettel arra, hogy mindig is jól tudtad összerakni magad, és hát...izé...az extraszolgáltatásaid is bőségesek voltak –, mégsem kevés pénz. Kár, hogy a sok suta vakkapcsoló minduntalan emlékeztet, a 11 millió még neked kevés, tudnál többet is.
Jó, tudom, végül is joggal mondhatnád, hogy de van színes, érintőképernyős kijelzőm, ami végül is igaz, de azért tudom, hogy tudod: olyan ez, mint a Sega Master System a PS4 korában. Lassú is, kicsit bugyuta és a menürendszer felépítése is sokszor feleslegesen elnagyolt és bonyolult. Az ide-oda oldalra húzogatás, a menet közbeni túlzott nyújtózás nem túl felhasználóbarát. Ráadásul ugyanazzal a baja, mint a C4 Grand Picasso esetében volt. Hajlamos feladni a küzdelmet. Egyszerre navigálni, kihangosítani és mp3-at lejátszani már erős kihívás neki. Például ilyenkor megnémul a navi, pedig lehalkítja a zenét, mert mondja az irányt, csak éppen nem hallani. Csiszolj még ezen édesem vagy válts beszállítót, az ilyen apró meggondolatlanságok bosszússá teszik az embert, tudod.
De persze nem akarlak bántani, hiszen alapvetően nem fordulok el tőled, na meg a nosztalgia is benne van, de ne várd, hogy könnyeket csalsz majd a szemembe, mert alapvetően csalódtam benned. Igen, vannak előnyeid: a milliő – annak ellenére, hogy egyértelműen az egy generációval korábbi autóipart idézi – még így is tartja magában azt a franciás bájt, kellemet, a süppedős epedafotel ígéretét. A testnek kényelmes, hátul pedig van benned annyi hely, mint egy A6-os Audiban és remek, hogy apád tudja, hová kell rakni egy pohártartót: a szellőzőrács elé, kézügyben.
De ennyi, drágám, nem több. És ez kevés. Próbálod puhán ringatni a csípődet, mert szeretnél hidrós Citroën lenni, de az 1,6 tonnád azért nem varázsol belőled balerinát. Bár mondjuk van rajtad hús, azt meg szeretem, csak ne akarj lábujjhegyen járni, mert nem fog menni. Feszesnek muszáj lenned, különben lehemperegsz az útról és jól is csinálod, csak azok a francos keresztbordák: azokat sosem szeretted. Ütnek, jobban, mint kéne, nekem is fáj és neked sem esik jól, különben nem kígyóznál a fájdalomtól egyet mázsás feneked arrébrakva.
Megerősödtél, azt mondtad, aerobik, rendes étrend, diéta. Bocs, mucikám, lehet, hogy 180 lóerőt mondasz, de kérdem én: hol van? Belefullad a ménes ebbe a lusta, sután-bután váltó hatsebességes automata forró olajába? Nem, nem hittem volna, hogy papíron erősebb vagy, mint egy 170 lóerős VW-féle TDI és kötve hiszem most is. Nem baj, félre ne érts, de valahogy nem jött neked össze ez a motor-váltó kombináció. A 6,9-es fogyasztás azért nem rossz, mert tudod, hogy szerettelek tolni, mentünk is haladósan, amerre csak jártunk, bár a 400 newtonmétered azért nem találtam. Remekül sikerült a start/stop-kúrád, ritka az ennyire jól működő rendszer, még sok, jóval költségesebb nő is megirigyelhetné.
Az orvosod tanácsát viszont kend a hajadra, ha rám hallgatsz, nem mész többet ahhoz a sarlatánhoz. Ő bízik abban, hogy a többszörösen megszűrt saját égésterméked jót tesz neked, de én csak annyit vettem észre ebből, hogy legendásan finom HDi-duruzslásod ennek és az SCR-rendszernek köszönhetően kellemetlen, dízeles krákogássá lett. Nem akartam elhinni, azt hittem, megint a torkodon akadt a kék Gitanes és felnyitottam a motorháztetődet, hogy lássam azt a vékony papundeklit, amit zajszigetelés gyanánt rád borítottak. Ej, sajnálom, sajnálom, pedig szerettelek volna szeretni, mert imádom az üvegtetődet és a formádat.
De így sajnos elcsábít majd a vadonatúj Passat Variant 2.0 TDI, DSG-vel és 190 lóerővel, Comfortline felszereltséggel 10,3 millióért vagy az új Mondeo kombi a 150 lóerős TDCI-vel, amelyből hozzád hasonlót már konfigurálok ennyiért, amennyibe nekem kerülnél (hiába indulsz 9,3 millióról a Carfinder szerint).
Készülj fel babám, nehéz idők jönnek. Ezek a fiatal csajok elég rámenősek.
