Teszt: Ford Mondeo 2.0 TDCi - 2015.

Írta Petőfi Sándor. És ki vagyok én, hogy vitatkozzak vele? Nem is vitatkozni akartam, csak eszembe jutott az új Mondeót nézegetve, hogy mi minden változott az előző generáció óta, mármint a Ford birtokaival kapcsolatban. Emlékeznek a Daniel Craiges James Bondokra? Ford szponzoráció, Casino Royale-ja válogatja, épp melyik fontos Fordot mutatják be premier előtt, egy büszke Mondeót, vagy az új Kát. Mellékszereplők: a Ford gyarmatai, Range Roverek és Aston Martinok. Na, a gyarmatbirodalomból mára egy harcsaszáj maradt, azzal viszont nem is annyira sáfárkodik a Ford, mint inkább rablógazdálkodást folytat. Elsütötték az Aston-arcot a Fiestán és a Focuson is, de azt kell mondjam, a Mondeónak még annál is jobban áll.

A Mondeo egy rendes férfiember. A Ford egykori tengerentúli gyarmata, a Mazda valahogy hagyományosan nőstényre formatervez, akár a 2-est, akár a 3-ast nézzük, de még a 6-os is egy nőstény bálna. A Mondeo pedig ugyanúgy férfi, ahogy a Fiesta is, csak már nem pároztatják őket a Mazda-testvérmodellekkel. A hűtőrács ugye Aston-harcsa, csak most már a ledes technológia jóvoltából tud neki lenni szigorú, összehúzott lámpája. Az előző lámpatestek formáját, melyet mintha valami nyugat-afrikai ország térképéről mintáztak volna, még most sem értem.

Az oldalnézet mintha laposabb lenne, mint amikor az ember egy matchboxot lenyom, hogy tanulmányozza az ültetés lehetőségét. Nem csak a kerekeken ül mélyebben az új Mondeo, de mintha az oldalablakok is kisebbek lennének: hátul már végképp csak mesterlövészek érzik jól magukat. Talán a fara a legmodeósabb, pedig azt is átrajzolták, és már a polgári változat is kapott egy visszafogott vasalódeszkát a csomagtérajtó tetejére. A csomagtérajtóra, ami egyébként magnézium-ötvözet, de nem attól nem sikerült ugyanolyan gyöngyházfehérre fényezni, mint az autó többi részét.

Van tehát a könnyűfém lemez, amire raktak még egy műanyag dobozt, hogy kijöjjön a forma. Ki is jön, de sajnos a fényezésbeli eltérés is. Hasonlóan, mint a lökhárító és a sárvédőív találkozásánál: a műanyagra fújt fehér valahogy sokkal kékebb lesz. Ez persze nem csak a Ford nyavalyája, a nemrég nálunk járt 56 milliós Mercedes AMG GT-n is volt legalább egy árnyalat különbség a fémek és műanyagok között. Talán vannak kevésbé kényes színek, vagy olyanok, amikkel nem néz ki ennyire dögösen az autó, és akkor azokat nem nézegetik annyit. A külsejére mindenesetre megajánlok egy csillagos ötöst.

Régen volt a Casino Royale? Attól függ, ki mit élt át 2006 óta. Abban mutatták be a most kifutó Mondeót, amit 2007 óta árultak. Egy Roger Moore-os Bondhoz képest nyilván modern, de azért nem tegnap volt. Ahhoz képest ugye 7 teljes évig halogatták a váltást, és az új Mondeóról annyit mondhatok, kívülről minden elismerésem, de inkább csak egy csillagos ötös osztályzatot érdemlő nagy facelift az egész. Beleülök, és egy Mondeóban érzem magam. Nemrég megesett velem egy hirtelen spontán vakteszt, tudják, mikor az ember megy a reptérre reggel hatkor, örül, hogy él, vagy legalábbis hogy nem aludt el. És akkor a taxis egy váratlan pillanatban megköszörüli a torkát, hátrafordul, és azt mondja: megkérdezhetem, mi az autóról a szakmai véleménye? Ehömm, khehömm, izé, pánik, pulzus fel, sandítás a kormányemblémára, kék ovál.

Én (bizonytalanul): - Focus szedán?

Taxis (enyhe, hányavetin palástolt sértettséggel): - Mondeo.

Aha. Tényleg, igazából nem kicsi, csak bennem az maradt meg, hogy 2007-ben az új Mondeo egy kurva nagy autó volt. Még a Tehenet  is azért mertem megvenni, mert oké, hogy egy amerikai-japán cirkáló, de kisebb területet foglal, mint a Mondeo. És az új Mondeo nem lett még kurvanagyobb; egyszerűen csak kábé akkora, mint az előd. Hmm, szóval Mondeo... Gondolkozz, gondolkozz, mi a szakmai véleményed, buzdítom magam, aztán megyünk pár száz métert, a taxisok aktuális Ferihegy-megközelítő kertek alatt-szafarija keretében, és meg is van, mi a szakmai véleményem a Mondeóról: ráz.

- Ugye? - helyesel a taxis szemmel látható megkönnyebbüléssel, szerinte is ráz. És rosszul dekódoltam az előző visszakérdezését, mert nem volt benne sértett büszkeség; a sors keserű fintora miatt. Mintegy kényszerből ült át egy Mercedesből, és ilyen, amikor két lélek az élet nagy országútján összeér: szerinte is ráz. Na, ha úgy vesszük, akkor hiába kotlottak a Ford mérnökei ezen a tojáson egy bő modellciklusnyit: ez is ugyanúgy ráz.

A belseje teljesen olyan, mint az előző Mondeónak. A vonalak nyilván másképp futnak, de mintha csak ugyanazokat a közepesen tűrhető műanyagokat rendezték volna el egy másik vaktérképen. Mondeónak oké, de ha az lenne a találós kérdés, hogy „a Passat vetélytársa”, nehéz lenne rájönni. A Fordnak nincs ennél luxusabb autója, hogy az egész belső formatervnek lehetne valami mélyebb, anti-kannibalizációs értelme. Így nem tudok másra gondolni, mint hogy egyszerűen nincs meg náluk az a tudomány, ami egy rendes, luxus-érzetű beltér megalkotásához kell. Ennyit tudnak, valahol a németes ergonómia és a japános igénytelenség metszéspontjában. A kesztyűtartó fölötti két világos, fémutánzatú műanyagot utánzó műanyagával, a középkonzol teteje a két fülben kiszélesedő levegőbeömlővel, hát furcsa, na.

Tetszik a félvirtuális műszerfal, ahol a skála még igazi, de a mutatókat, és az összes többi információt már pixelekből rakják össze. A multikormány annyira multi, hogy talán Rudolf Hess bírna rajta eligazodni, aki térkép nélkül szállt le Angliában a kívánt kastély kertjében. A spandaui fegyház utolsó fogja gyakran eszembe jutott, amikor valami funkciót kerestem; mintha az előző Mondeóban nem agonizáltam volna ennyit. Rengeteg a gomb, és most, hogy a képeket rendezem sajtó alá, még mindig bambán nézek magam elé, amikor a klímavezérléssel egybekatyvaszolt hifivezérlőt nézem. Ráadásul nem csak az anyagok bénácskák, de ahogy a klímaegység kerete találkozik a puhán nyomkodható bőrrel: a jobb oldalán kicsit magasabb, balra kicsit alacsonyabb. Türemkedik össze-vissza, de legalább van érintőképernyő, meg egy becsületes nagy gomb a hangerőnek. Szerencsére hiába nyomkodjuk, nem lehet vele ki-bekapcsolni, arra van egy külön kis gomb, közvetlenül a klímaautomata gombja felett. Mondjuk, a szélvédőfűtés mellé az állomáskereső került.

Kell egy-két hét, mire kitanulja az ember. A navi igazi kelletlen fajta; ahogy pötyögi be az ember a város nevét, mindig van egy másodperc spétje a következő betű beütésének, ettől pedig már a Nokia 3210 idején elszokott az ember. És nem tud magyarul. Meg hát persze ez is olyanokkal szívat, hogy mire bepötyögtem, hogy Kunszentmiklós, és megnyomtam, hogy Go, nem történik semmi, mert még azt is meg kell nyomni, hogy set as a destination. Egy Speak English or die menüpontot még el tudnék képzelni.

Nagy kedvencem volt még a Driver fatigue rest suggested üzenet a kis kávé-ikonnal: az okos Mondeo figyeli, pislogok-e, és ha szerinte nem csillog eléggé a tekintetem, addig nem nyugszik, míg meg nem keresem a multikormány gomberdejében a megfelelő OK gombot (kettő is van). Hát igen, a napszemüveg értelmezését még csak tanulgatja a robot, mert a navi épp frissiben bosszantott fel annyira, hogy 120-as pulzussal nyomtam a 80-as utazót a 4-es úton. És jó, hogy az új Mondeóban minden van, a sávelhagyás-figyelőtől a követő tempomaton át a táblafelismerőig, de hogy utóbbi miért jelez az M0-son az 50-es kijáró előtt és utáni nagyon sok kilométeren is 130 km/h-s korlátozást, arra nagyon kíváncsi lennék.

A zene szépen szól, bár nem tudom, mekkora része van ebben annak, hogy lustaságomat legyőzve hoztam az autóba két CD-t. Az olvasónak is ajánlom, döbbenet, miket tud ez a retró formátum. Az ember szinte kedvet is kapna egy olyan munkakörhöz, amiben országot kell járni, terpeszkedni a kényelmes Mondeóban és hallgatni a zenét. Apropó, terpeszkedés. A zseni, aki életet adott a középkonzolnak, úgy találta ki, hogy mind a vezető, mind az utas térdét nyomja az ív, ami tök felesleges. Nem zár ugyanis üreget, mert az oldalt nyitott, a CD-tokok az első jobb kanyarban be is estek a lábam alá. Tényleg, hihetetlen, csak a dizájn miatt vannak ott. Ha női autónak lenne szánva a Mondeo, egy szavam sem lenne, de sajnos nem hallgathatom el, hogy a férfiaknak van bizonyos fiziológiai sajátossága, melyből kifolyólag szeretnek terpeszben ülni.

Nagyon jó, kényelmes az ülés, de ahhoz, hogy tényleg kényelmesen üljek benne, ki kéne hajítanom belőle a fejtámlát, ami egy másik egykori Ford-gyarmatról, a Volvóból származik. Állítható szögű, de a leghátsó pont is túlságosan elöl van. Ha nem akarok kellemetlenül előrebiccent fejjel ülni, annyira hátra kell döntenem a támlát, ami már veszélyesen tehénkedős. Tehát nyomja a jobb térdem, a fejem kicsit kellemetlenül előrebiccen, és... a mindenit, ez is ráz! A futóműben sok az alumínium, a hátsó gyakorlatilag az új Mustangé, attól jó is lehet ez a feszesség, de én továbbra is úgy vagyok vele, hogy ha középkategóriás autót kéne választanom, olyan gyorsan ikszelném be a hidrós Citroën C5-öst, hogy csak úgy füstölne. Nagy hibának tartom még az egészalakos üvegtetőt is. Kapunk hozzá egy gombra elhúzódó árnyékolót, ami fehér és áttetsző, sötétítő függöny helyett inkább diffúzor. Engem idegesít, ha nem tudom kirekeszteni az erős napfényt, de a hozzám hasonlók nyilván nem rendelik meg az (egyébként nem nyitható) üvegtetőt.

Hát akkor, ez még akkor is csak egy büdös nagy facelift, ha a Ford, hogy is mondja, másképp értelmezi a modellváltás fogalmát. És mondjuk, olyanokkal szívatja magát, mint hogy meredekebb szélvédőt tervez, hogy minden présszerszám mehessen a kukába. Bár ugye a tetőoszlopokat nem feltétlenül ugyanott készítik, ahol magát az autót, az esztergomi Suzuki is kiszervezte a nagy szilárdságú tetőoszlop-gyártást az országút túloldalára. Ja, hogy hát csak facelift, akkor oké, semmi baj! Azt hittem, már megbolondultam, mert nekem vezetési élmányre annyira ugyanaz volt, mint az előző Mondeóé, amit még ugye majd' egy évtizede tároltam el fejben, hogy azt hittem, meghülyültem. Mint amikor Louis de Funes-nek a Szárnyát vagy combját-ban megszűnik az ízlelése.

Elhiszem, hogy az Euro 6-os új dízel NOx-csapdája mérnöki mestermű, és minden elismerésem, amiért az új Mondeo új kétliteres dízele még így is tíz lóval erősebb tudott lenni, mint az előd, de felhasználóoldalon ez továbbra is csak annyit jelent, hogy az autó elfogadhatóan megy. És ha nem figyelek az óvatos kuplungra, hangos csattanással fullad le, épp amikor kikanyarodnék az országútra. 180 ló és 400 newtonméter, 130-as tempónál 2100-at forog a motor, és bár az új Mondeo kifejezetten csendesnek tűnik, ahogy feltúrtam az előző kétliteres dízel adatait, csak fél decibeles különbségeket találtam 90-nél és 130-nál aj új javára. A teljesen leburkolt has miatt indokolt is, hogy csendesebb legyen.

Hogy hogy néz ki a motor, nem tudom, esetleg majd ráguglizok, mert a motorháztetőt sajnos nem tudtam kinyitni. A kipattintás megvolt, nem két húzásos a kar, tehát nyilván valahol a hűtő fölött kell majd matatni. De hiába matatok, csak az derül ki, hogy az új Mondeo orrát alaposan begumikéderezték, ami a légelenállásnak és a zajszintnek is jó. Végül veszek egy nagy levegőt, vesszen a méltóság, a tesztautót mindjárt vissza kell adni, nekem pedig kéne az a rohadt fotó a motorról, felhívom tehát a Bandit, hogy amikor az előszériás autót vizslatta, nem emlékezett-e valami trükkre.

Bandi nem röhög ki, áldja meg a jóisten, de a megoldást sem tudja. Hátha esetleg ez is úgy működik, mint a Focus régi trükkje, hogy embléma félrehajt, kulcs bedug, elfordít? Zseniális gondolat, de egyrészt a Mondeo orr-emblémája fix, másrészt kulcsnélküli kulcsa van. Szóval na, hülye helyzet: fogalmam sincs, hogyan nyílik. Utólag kiderül, hogy azt a vékony kis függőleges pálcikát kellett volna határozottabban buzerálnom, amit nem mertem, mert féltem, hogy letörik. 

Az új Mondeót elég áttekinthetően árazták. Kicsivel nyolcmillió alatt indul a fapados (benzines) 1.5 Ecoboost 160 lóval, de még a 240 lovas csúcsmodell is megáll 10,2 millióban. A köztes tartományba pedig belefér még egy hibrid változat is. A légzsákos hátsó övek felára 57 ezer forint, az intelligens led-fényszóró és az adaptív radaros tempomat 400-400 ezer, ülésfűtés 70 ezer, igaz, négy ülésre, parkolóautomatika 200, fix napfényető 230. Ami komoly visszalépés, hogy a kifutó Mondeóban volt - és nem is adták drágán (50 ezer) -, az ülésszellőzés, amiért már önmagában is megérte Mondeót venni. Most vagy rájöttek, hogy túl olcsó volt, vagy csak egyszerűen megfeledkeztek róla, mindenképpen nagy hiba, hiszen ha van egy szellőztetett ülésünk, sokkal kevesebbet kell klímáznunk, és nem csatakosra izzadtan szállunk ki az autóból nyaranta.