Elismerem az Audi munkásságát, sőt, manapság már becsülöm is, a cég belső tereiért pedig tényleg odavagyok generációk óta. De azt hiszem, mégis ez itt az első a márka kocsijai közül (veterán és ur-quattro nem ér), amelyik tényleg, kvázi minden porcikájában tetszik is.
Mondtam már, hogy autórasszista vagyok? Nem szeretem az Audit, mert a technikájába túlságosan is belelátom a Volkswagent. Nem szeretem a SUV-okat, mert feleslegesnek tartom őket, hiszen ugyanannyi embert és csomagot, ugyanolyan vagy nagyobb sebességgel, ugyanakkora helyen sokkal takarékosabb, olcsóbban fenntartható, kényelmesebb technikával is lehet szállítani - már ha valaki nem akar minden áron a többiek fölé emelkedni. És hogy az Audi most épp a kínálata negyedik SUV-ját mutatja be éppen? Amelyik egy kis-SUV? Híííí...rrhhhhh...hőőőő...hahahhaaaaa...muhahahaaa!!! A világ röheje.
Csakhogy van egy kis probléma. A Q2 tetszik.
Nem, nem áll mögöttem épp csőre húzott Mauserrel az Audi márkaigazgatója, amikor e sorokat leírom. Pedig tényleg óriási szkepticizmussal ültem be ebbe a nagyjából Golf-méretű, de annál magasabb VW-konszerntermékbe a dániai Tannistesten. Merthogy ugyan minden fórumon, mindig is elismertem az Audik kiváló minőségét, finom kidolgozását, isteni belső designját – ám azt is tudtam, hogy ez a sok kellem, ahogy az ember viháncolva lefelé szánkázik az árskálán, mind inkább megkopik. A Q2-es pedig a legalján van a Normafa-lejtőnek.
Mégis, valahogy találkoznak benne a dolgok. Olyan... ügyesen.
A képek ne tévesszenek meg senkit, mert ahogy fotókon az új Q7-es egészen kicsinek is tud tűnni, ha nincs mellette emberalak, úgy a Q2-es is tud óriásinak látszani – főleg elölről. Márpedig a szombat délelőtti esőben úszó, festőien sötét Bindslev utcáin képtelen voltam előtúrni egy bármilyen hitvány kis autóneppert, egy nyomorult babakocsis anyukát, egy szerencsétlen nyugdíjast, aki elcsoszogott volna mellette referenciának – mert a pár utcával odébb, hasonlóan elázott, és a A5-öst fotózó Papp Tibit nem akartam felkérni. Volt elég dolgunk, a hely pedig minden porcikájában olyasfajta hangulatot sugárzott épp, mintha fél nappal korábban arra jártak volna a viking hordák, megerőszakoltak, majd megöltek volna mindenkit, de a Husqvarna márkájú, robotvezérelt takarítógépek mostanra eltüntették volna a nyomokat.
Tehát a Q2 kicsike, az A3-mal közös MQB-A-padlón nyugszik, amit a célnak megfelelően kissé megkurtítottak, mint háziorvos a bajszát a Sörgyári capriccióban. Golf-mínusz méret tehát, sokat nem szabad várni tőle lég- és húsköbméterben. Érdekes, ennek ellenére kiválóan elfértem benne elöl, még az ülés is elég nagy volt. Magam mögé is be tudtam ülni, ami jelzi, hogy a Q2 igazi négyüléses autó, még ha nem is a lábkeresztbetevős fajtából. Sőt, a vállméretben a harmadik sorból indulók fajtájából három is elfér a hátsó ülésen. Oké, akkor nyilván csomagtartó nem lesz. Tévedés, akad olyan is, nem is túl pici, 400 literes, méghozzá alaphelyzetben.
Nagynak látszik hát a Q2, de a mérőszalag szerint kicsi, odabent mégis egy családi méretű jármű lakik. Minimum furcsa ez a kombináció.
Na meg az a motor. A leglenézettebb fajta blokk, a vartyogó-mortyogó-brummogó háromhengeres benzines, nincs egészen egyliteres, rajta egy turbó próbálja kétségbeesetten menteni a helyzetet. Mondtam már, hogy erősek a prekoncepcióim? Aztán ott, az autóban már nem is tűnik olyan szerencsétlennek az a motor. Lehet hogy csak 116 lóerős, de a könnyű MQB-építés miatt nem is kell neki sokat mozgatnia. Persze, elinduláshoz nem elég az alapjárat, kicsit meg kell emelni a fordulatot és egy gondolatnyival hosszabbat csúsztatni a kuplungon, hogy elmaradjon a csuklás, de húsz rajt után ezt már észre se vesszük. Ha pedig 1750 táján belép a turbó, onnan olyan magától értetődő lelkesedéssel húz a háromhengeres, olyan szépen elforogja a hatezret, hogy elcsodálkozunk. Nincs pillanat, amikor gyengének éreznénk, mert az a 116 ló pont elég bele, ettől meg helyből olyan igazán jól tervezettnek is tűnik.
Mellesleg finomabb a hangja is, mint bármilyen háromhengeresé, amit a Tannistesten próbáltam, sőt, a lenyomottak körébe simán beletartozik az általam eddig vezetett bármilyen háromhengeres motorok 90 százaléka. Nemcsak kis, de közepes gyorsításra is csak fúj és suhog, bár erős tiprásra az elkerülhetetlen háromhengeres vartyogás előtör a torkából.
A Q2 megcsinálja a SUV-trükköt is, ugyanis épp elég magasan ül benne az ember, hogy a saját, kifizetett kakasülőjéről a szerencsétlen Passatokban, Mondeókban és Astrákban ülő céges csinovnyikokra jóindulatúan lenézhessen. Ez ugye, a Juke+ mérete, közvetlen vetélytársa pedig a Mazda CX-3-as, amire egyébként viselkedésben, kényelemben, kivitelben nagyon hasonlít is, csak ebben jobban el lehet férni hátul. Ám mindkét említett japánnál igényesebb kidolgozású, mert bár a Q2-ben is akad bőséggel kemény műanyag, a kapcsolók is silányabbak, mint a drága Audikban, de arra azért nagyon figyeltek Ingolstadtban, hogy ahol emberi és autótest találkozhat az utazás során, ott mindenüvé jusson puha folt.
Kemény plasztikokat félretéve a minőség más vonalon megkérdőjelezhetetlen. Masszív precízióval, olajos finomsággal mozog a váltó, amelyben áldás a hosszú hatodik – abba bekattantva a Q2 halk duruzsolással lemegy a Michelin-atlaszról. Minden kapcsoló egy extrovertált Wall Street-i bankár határozottságával kattan, a kormány szinte folyik az ember kezében, s a legkisebb moccantására is azonnal ide-oda kezd szaglászni a kocsi orra. Utóbbi nem véletlen, a kormánymű ugyanis szériában változó áttételezésű.
Kanyargásnál mindössze két tekerés kell rajta koppanástól koppanásig, ami extrém kevés, egyenesben lassabbá válik az áttétel, mindehhez hozzájön ugye, a változó szervorásegítés is, ami egy újabb ismeretlen az egyenletben – hát, szép lehetett felprogramozni. A végeredmény egy szinte minden helyzetben pontos, direkt, kommunikatív kormány, kizárólag erős fordulókban válik kissé szintetikussá. Körülbelül akkor megy le arra a szintre, mint egy jó másik.
A kiváló kormány mögött kiváló futómű rejlik, bár a technika a primkó, dögunalmas elöl MacPherson-, hátul csatolt lengőkar-páros. Az ördög valószínűleg a kis tömegben és a megfelelő hangolásban rejlik, mert a Q2-vel öröm minden kanyar. Nem dől, nem billeg, szívósan kapaszkodik a talajba, s ha végre sikerül csúszásba vinni, annak a csúszásnak minden centimétere kellemes idegrendszeri bizsergés, nem pedig ijedt hadonászás lesz. Íme egy bizonyíték: nem kell hozzá okvetlenül térlengőkar és trükkös hajtás, néha elég a kis tömeg és a hosszú, finom reszelgetés, hogy buta konstrukció is ügyessé válhasson.
Az alapfunkciók közönséges mocsarába leszállva sem bűzölgő békanyálba, hanem illatos páfránymezőbe taposunk. Nagyok a tükrök, vékonyak az A oszlopok, előre- és hátrafelé is gazdag a panoráma. Istenien szól a hifi, pedig csak egy sima Audi sound systemről van szó, a műszerfal tetejébe baltaélként beleállított, fix kijelző (amivel semmi baj nincs) képe szép, a mögötte lakó információs rendszer könnyen kezelhető a váltókar tövéből burjánzó négy kapcsolóval és a hatalmas tekerőgombbal. Az utastér legfőbb dísze azonban nem ez, hanem a full LCD-s műszeregység, amely annyira hasonlít a Q7-esére, hogy konkrétan meg is egyezik vele. Paraméterezhető órák és navi-kijelzés a fő attrakciója, de olyan szép a grafikája, hogy afféle op-art dísznek is elmegy, bár azért a hálószobám falán kissé idegesítő lenne. Olyanokról sem feledkeztek meg a jó audisok, mint a folyamatos, halvány hangulatvilágítás, a jól kitalált csomagtérháló, a két pöcök a raktér falában, melyek megtartják a csomagtérpadlót felhajtott állapotban, a raktérvilágítás, a hátsó olvasólámpák (mert elöl persze ott a multifunkciós csillár, ezt talán nem kell mondani).
Egy kötelező, új funkció azonban félő, megkeseríti majd a magyar vásárlók örömét. Ez pedig az ezen a modellen bevezetett Sclaglochfinder-Mittlersystem (SMS), amely a Mercedes Magic Carpet rendszerének épp az ellentettje. Ez itt megkeresi a gödröket beléjük hajt, majd hűen közvetít. Az lehet, hogy SMS-t csak én találtam ki, de mielőtt konteóelmélet-építéssel vádolnak, azért jöjjön itt két tény:
- Észak-Dániában olyan simák az utak, mint nálunk a bankszékházak márványhátú aulái,
- akárhogy vezetünk, az Audi Q2 mégis talál gödröket rajtuk, s ezt onnan tudjuk, hogy érezzük is őket.
Mindez nem jelent sok jót, ha a kerekek alá képzelek egy kis magyarországi útviszonyt. Mindegy, legalább a technika egyben van, itt nincs olyan koppanásos döccenés, mint a Citroënekben, olyan reccsenéses kattanás, mint a Volvókban, a Q2 zokszó nélkül ugrat a köveknek érződő kavicsokon, és a szikláknak tűnő köveken, csak hát, egy gyorsulásmérőn azért keletkezne ilyenkor némi adat. Viszont csendben utazik, tényleg alig hallani benne valamit, autópálya-tempó környékén is csak valamiféle mély, halk morgással (motor) kevert nyomott susogás (szél) kerül elő a tarsolyból, de sosem zavaróan.
Mellesleg volt az autóban egy rakás extra, például vezetéknélküli telefontöltő, digitális rádió (DAB, nem a sör!), szuperklíma, a már említett paraméterezhető műszerfal, ledes első és hátsó lámpák (a hátsókban a jellegzetesen audis futó indexekkel), sávtartó (amely elég jól a sáv közepén vitte az autót) és 0-85 km/h között működő, automatikus vészfékező rendszer. Ezek megléte elvárás egy még ilyen kicsi Audi szintjén is.
Ami a lényeg a sok hablatyból: csináltak egy istenien vezethető, élénk, erős, csendes, mégis kommunikatív kis autót, amely kívül is kicsi, a motorja is kicsi, belül mégis elfogadhatóan tágas, van csomagtartója, kényelmesek az ülései, s az összes funkciója úgy működik, mint az álom. Ráz egy kicsit? Belefér. Nagyon meglepődnék, ha nem okozna kisebbfajta robbanást a piacon.
