Opel Insignia Grand Sport – 2017.

Végül gépindulás előtt 41 perccel hallottam, hogy a Peugeot az egyetlen gyártó, amelyik két egymást követő évben is megnyeri az év autója díjat (az előző Peugeot ugye az Astra). De természetesen volt mi lesz a vacsora, csiga?, és mi lesz a sajtótájékoztató bevezető zenéje, kuruttyolás? is. Szegény Opel, szegény Insignia! 2009-ben az év autója volt, 940 ezret adtak el belőle, most meg tessék, a franciák martaléka lett. Szomorú, na.

A hülye név, mármint a Grand Sport annak szól, hogy bár a kifutó Insigniáról sok jót el lehet mondani, a tágasság, mint hagyományos középkategóriás érték nincs ezek között. Úgyhogy tényleg jó nagy lett, az aktuális millimétereknél is többet mond, hogy nagyobb (4897x1863x1455, tengelytáv 2829 mm), mint a Mondeo (4871x1852x1501, tt. 2850 mm). Igen, a tengelytávja még mindig kisebb két centivel, ami a hátsó fejtérből hiányzik, de annyi baj legyen. Az új Insignia 5 centivel lett hosszabb, a tengelytáv 9 centit nőtt, ami bőven elmegy kategóriakülönbségnek. És amikor beleülünk, olyan, mintha az Opel nem leváltotta volna az Insigniát, hanem bővítette volna a palettát – felfelé. Azt szokták felróni az Insigniának, hogy hátul kevés volt a hely, és ezért is növeltek annyit a tengelytávon. Szerintem elöl is nagyon kicsi volt, vagy legalábbis olyan lelkesedéssel építették körbe a vezetőt, hogy az már nyomasztó lett.

Ég és föld. Apropó, föld: három centivel ülünk hozzá közelebb, talán ez is ad a mellbe vágó térérzethez. A műszerfal sem türemkedik ránk. Mutatnak korai tervezési fázisokat, amikor kissé megszaladt a ceruza, de szerencsére győzött a józan ész, és bár enyhén a vezető felé fordították a középső kijelzőt, inkább a tágasságot őrizték meg. Az is jó hír, hogy bár kijelző nélkül nem lesz új Insignia, a navit megúszhatjuk, ráadásul a kijelző tudja tükrözni a mobilunk kijelzőjét, és az érintőképernyővel vezérelhetjük is. A rossz hír, hogy mindehhez madzagos kapcsolat kell telefon és autó között.

A legjobb, hogy a középkonzol sem puffasztották, sőt. Nem kell rá térdpárna, hogy ne nyomjon: nincs is ott. Az első métereket a frankfurti reptér parkolórámpáin tettem vele meg – böszme nagy, nyomasztóan nagy, hatalmas. Vagy a frankfurti reptér parkolóháza ment össze. Esetleg a rüsselsheimi gyár bejárata. Meg minden más. Alacsonyan szálltak a lefaragott kilók is – az elődmodell szedánjából 175, a kombiból 200 kilót faragtak le, miközben 9%-kal javult az Insignia amúgy sem rossz torziós merevsége.

A hasmagasság nem változott, de a tető vonalát majdnem ugyanannyival hozták mélyebbre, mint a vezető seggét (29 mm), ebből kifolyólag aztán az első fejtér nem is változott, csak a hátsó nőtt meg elég drasztikusan (+8 mm). Csípőben 32, vállban 25 millimétert nőtt. Sokat nőtt tehát, de nem eleget: amikor a hátsó ülésen szundítottam, folyamatosan beszorult a fejem a fejtámla és a tető közé. És ha előírásszerűen, karót nyelten ülök, akkor is súrolja a hajam a tetőkárpitot. Na ja, vagy így lejt a tető, vagy elfér a fejünk. Lehetne tán variálni valamit, mert igen kidudorodik a kárpit, de valószínűleg az ötajtósság, a felső zárszerkezet szükségessége adja ki ezt a komromisszumot.

A Grand Sportból, ami mostantól az Insignia hivatalos keresztneve, a Grandot ki is veséztük. A Sport meg... azzal szerintem senkinek nem volt baja; az Insigniát olyan jól megcsinálták, hogy borzalmas tömegével együtt jól autózható volt. Már az utolsó Insignia frissítésen („Siamo a Mainz...”) éreztem, hogy ha az Opel egyszer megkapja a könnyű alkatrészek raktárának kulcsát, bármire képesek lesznek. Hát most megkapták, még ha a kulcsot most már a Peugeot-hoz kell is visszavinni. Aki tudott a kifutó Insigniához jó futóművet konstruálni, annak ez a könnyített kaszni hálás feladat, mint Wada-ellenőrnek az erősember-verseny. 

Az Astrával ellentétben tehát az Insignia nem úgy lett könnyebb, hogy össze is ment, épp ellenkezőleg. És a kisebb tömeget, meg az alacsonyabb súlypontot tényleg nagyon érezni. Túl az állítható csillapításon (ZF), a sport módban nehezebb kormányon és a brummogósabbra váltó motorhangon elképesztően fickós az autó. Az előadásokon tök fölöslegesen mondták el olyan sokszor, hogy drivers car, mert már az első kormánymozdulatra érezni, mennyire az. Ekkora testben már kétliteres motor sem számít nehéznek. Néhány kilométer után eszembe jutott, hogy bár az Astrával sem volt bajom, ezt az új Insigniát én most sokkal komolyabb durranásnak érzem. Volt kolléga, aki azt mondta, az Astra nagyszerűsége akkor jön ki, ha az ember nagyon megkergeti a szerpentinen, én pedig nem kergettem meg nagyon.

Az Insigniát sem, de már egy visszafogott kergetés, akár pár kormánymozdulat után érezni, mennyire jól sikerült. Váltó 6 fokozatú kézi, vagy 8 fokozatú automata – ez az a cégautó-kategória, aminél még komoly tétel a kézi. Jól meg is csinálták, jó a szerkezet és a kapcsolási érzet is. Az 1,5-ös benzines alapmotor 140 lóerős (@5600) és 250 newtonméteres. A erősebbik SIDI 165 ló és ugyancsak 250 Nm, de felteszem, épelméjű emberek ekkora autót a kétliteressel (256 LE, 400 Nm) rendelnek. Feltéve, hogy nem olvassák ezt a cikket, mert akkor még a fülükbe jut, hogy a kollégák a tesztúton annyira sokallották a fogyasztását, hogy egyszer megpróbálták levinni. Volt egy szakasz, ahol nullázták a műszert, majd húsz percen át mentek stabil 80-nal, sík terepen. Ebből lett egy 9,2. A 130-hoz tartozó fogyasztást ne is kérdezzék. Amikor aztán ezt megemlítették a vacsoránál az asztalhoz delegált mérnöknek, merev arccal szegény annyit tudott csak mondani, hogy kevesebbet fogyaszt, mint az előző.

Ha már a benzinest a Tankcsapda gitárosáról nevezték el, a suttogó dízel lehetne mondjuk... jó, Lukács nyilván nem, Fejes sem, esetleg Harcsa Veronika, ha már egyszer Szentgotthárdon készül (=Magyar!!!) az 1,6 os dízel.1600 köbcentije kétféle teljesítménnyel, 110 illetve 136 lóerővel suttog a fülünkbe. Szerintem a kétliteres 170 lova és 400 Newtonmétere ami pont jó ehhez az autóhoz. Rendes sztrádajáró, ha 130-nál lepadlózzuk, 170-ig szépen gyorsul, ott meg bedugul a forgalom és zuhog az eső, úgyhogy tovább nem forszírozom.

A formatev a szokásos Opel-minőség, és gondolom, a sorsa is az lesz, mint a G-Astráénak: a tömeges megjelenés miatt senkinek sem tűnik fel, milyen finom munka. A bemutatón ezúttal kevés volt a rizsa, ha jól emlékszem, el sem hangzott, hogy inverted blades, pedig most sokkal komolyabb jatagánokat domborítottak az oldallemezekbe. Ráadásul a hátsó ajtó alján mintha valami repülőgépkontúr-féle is feltűnne. Malcolm Ward jegyzi a formatervet, aki 2009 óta az Opel vezető formatervezője, ő csinálta az Adamot, a Zafirát, és már az előző Insigniát is.

Az Insignia 1 inkább a gömbölyű formák jegyében fogant, ez most csúcsíves-szögletes, nyilván a 2025-ös lesz majd doboz. Egészében is szép ezzel a kupésan lejtő háttal, részleteiben is sok a szépség. Jó lehet az összhatás, mert mindenki kényszeresen mond rá valamit – mazdás, audis, volvós; én amolyan Volvo-Skoda mixnek látom, de szerintem ez a forma tovább tart majd, mint azoké. A hűtőrácson egyelőre nem értem az embléma két oldalán elhelyezett króm evőpálcikákat (hokiütőket?), és ha már króm, szerintem matt krómmal még egy kicsit elegánsabb lehetne. Szép az egész, Opel-szokás szerint a hátsó lámpák megint különlegesen jók lettek, ahogy az ötajtósban a hátsó szélvédő is szépen simul a tetővonalba. Külön elismerés a pótféklámpa látszólagos ablakba gyógyításáért.

Nagyon szólhat még az Opel Exclusive, ami további színeket jelent, van köztük egy elképesztően jó pándimeggy-metál, de állítólag saját színeket is kitalálhatunk. Ettől persze óva inteném a vásárlókat, mert az mindig lutri, hogy egy színkártya, vagy egy isten tudja, hogyan kalibrált monitor után hogyan néz ki egy szín egy autón. Az autógyáraknak van lehetőségük élőben is tesztelni, úgyhogy én ezt tényleg rájuk hagynám, van a szortimentben elég Nespresso-kapszula.

Volt külön lámpabemutató is egy sötét csarnokban: az Intellilux rendszer nagyjából ugyanaz, mint az Astrában, csak megduplázták a szegmenseket. A tesztautó elég komoly fényjátékot csinált, azt mondják, 400 méterig világít, és gyakorlatilag az autó egész modellciklusát végigfuthatja bekapcsolt reflektorral, hiszen a rendszer minden szembejövő elől kitakarja a fényt. Fejlesztettek még a kanyarba világítás fényerején is, és az átmeneteken, hogy ne olyan legyen, mintha egy félrészeg lightman kapcsolgatná a koncerten a fénycuccot. Az Intellilux, ami a dolgozó nép széles tömegei számára tette elérhetővé a matrix led-technológiát, nagy siker. Csak a német piacon 400 ezer ilyen Astra fogyott (minden harmadik), és a skandináv országokban, ahol nagyon sokat kell sötétben vezetni, még népszerűbb opció. Norvégia a rekorder, ott az Astrák 84%-át rendelik matrix led világítással.

Az összkerekes Insigniát végképp nem tudtam kergetni, pedig el tudom képzelni, hogy jól muzsikál az újfajta hátsó áttétel, ami differenciálmű nélkül, elektronikusan vezérelt kuplungokkal küldi hátra a nyomatékot. Mutattak videókat elég elborult kanyarodásokról, eléggé hátsókerekes viselkedéssel – úgy látszik, a vidám nyomatékvektorálás megérkezett az elérhető autók világába, és a Volvo S60 Polestar és a BMW 530 Xd után itt az újabb, nem tohonyán viselkedő összkerekes. Hangsúlyozom, nem próbáltam, csak el tudom képzelni. Volt amúgy az egyik előadásban egy érdekes kijelentés: az Opel nem prémium gyártó (eddig oké, ezt tudtuk), és nem is akar az lenni (ez új). Hanem bizony az Opel elérhető akar maradni, így vetítettek is egy szokatlanul szókimondó képet, melyen ezúttal nem Hersteller A, B és C volt, hanem az Audi, a BMW és a Mercedes. És hogy az Opelnél ugyanazt a felszereltséget mennyivel olcsóbban kapjuk meg. Jó húzás, hiszen a cikkbe máris nem a Talisman, az Optima meg a Mondeo kerül.

Ha már összehasonlítás a prémiumokkal, az Insignia nyilván nem egy BMW 530Xd, jó is, hogy nem akar az lenni. Ha viszont összkerekes változatokat nézünk, már nem teljesen hülyeség az összehasonlítás, bár ugye közel sem mindegy, honnan indul az összkerekesítés, elölről vagy hátulról. Minőségre a nagy német prémiumhármassal nem küldeném szembe az Insigniát, de a Passattal simán. Attól persze már nincs olyan messze árban. Az alapmotoros, 140 lovas benzines 6,4 millióról indul. Én a 170 lovas 2,0 CDTI-t venném, összkerékkel, 8 fokozatú automatával, még mindig a tízmillión innen. A tökéletes Insigniára persze jó német prémium-stílusban még könnyen pocskolunk pénzt, 1,1 millió full bőr belső, memóriás-masszázsos-szellőztetett villanyülésekkel, 120 ezer a zseniális ortopéd ülés (szövet kárpittal), 350 ezer a fényszínház, ami csak a TSQ csomaggal együtt rendelhető, viszont azt nem találom a listában, úgyhogy keresse fel Opel-dílerét.