Ercole Spada biztos nem emlékszik már rám, pedig ő rajzolt meg még a nyolcvanas években. Mindegy, végül is nem vagyok egy Alfa 2600 SZ, azt még biztos ma is bele tudná korcsolyázni a jégbe, ha nem volna 80 éves. Mivel másoknak sem vagyok már ismerős látvány, így gondoltam elmesélem mindenkinek, hogy megy sorom mostanában. Meglásd, nem lesz egy unalmas történet, mellé akár be is készíthetsz egy Cannolót, jól fog csúszni hozzá.
'91-es születésem óta messze kerültem a chivassói gyártól, ahol először bőgött fel kétliteres, nyolcszelepes motorom. Más idők voltak azok, akkor még megannyiszor tükröződött vissza fényemen a sok bellissima ragazza mosolya. Mára megkopott a fényem, de a szoknyák legalább rövidebbek lettek. 1989-1999 között gyártottak Dedrát, négyajtós és kombi karosszériával, és számos motorváltozattal, 1,6-tól a turbós 2,0-ig. Mi, olaszok nagyon tudunk élni, akkora dolce vita volt nálam is, hogy elég sok év emléke kiesett, de az utolsó három évről elég részletesen be tudok számolni. Meglio tardi che mai, jobb későn bekapcsolódni az életbe, mint soha!
Mikor legutóbb magamhoz tértem, egy pajtában találtam magam az osztrák hegyek közt, ráadásul másodmagammal. Ugyanilyen szív zakatolt egykoron a kollégában is, mint bennem, de ő csak a mellső lábaival tudott kapirgálni. Bezzeg én mind a néggyel kapaszkodom, trazione integrale permanente! Vagyis kapaszkodtam, mielőtt legfőbb feladatom a porosodás lett.
Majd egyszer váratlanul feltárult az ajtó, és a Milka tehenekért ordító tájképpel a háttérben megjelent Fritz, a komposztálóm egy ismeretlen férfi társaságában, akit, mint kiderült, Lórántnak hívnak. Értem jött, én pedig örültem, amiért végre kiszabadulok börtönömből, ahol napfény régóta nem, csak a tehénfing szaga ért. Hamar megismerkedhettem a magyar virtussal is, mert bár nem így tervezte, de ha már ott volt, megvette a kollégát is, egy Dedra ide vagy oda, mit számít!
Azóta még mindig megvan neki az a kocsi is, azon szokott gyakorolni, mielőtt engem kezd műteni. Már amikor ez megoldható, és én nem különbözöm épp az adott alkatrészben a másiktól. Ami elég könnyen megeshet, mert bár elvileg csak a hajtásunk más, a valóság olaszos. Ilyenkor Lórántnak nem kell jalapenót raknia a pizzára, mert eléggé csípőssé válik a nyelve önmagában is. Sebaj, mifelénk úgyis azt tartják, hogy a szerelem veszekedés nélkül megpenészedik.
Az évek során tulajdonképpen megkedveltem a csávót, mert mindent megadott nekem, ami járt. Meg amit kértem. Meg amit követeltem. De akárhogy toporzékoltam, ő mindig egykedvűen vette tudomásul. Ebben szerepe lehet annak, hogy több Lancia-rokonnal együtt rinyálunk nála kánonban, neki ez nem újdonság. Az olasz autó hisztériája olyan lett számára, mint indiánnak a folyó csörgedezése: már nem hallja. Pedig próbára tettem őt párszor, egy alkalommal például elmentünk San Marinóba, ahol végre ismét magamba szívhattam az otthoni levegőt, csodálatosan éreztem magam, imádtak a helyiek, és én is őket. Nem is tetszett a gondolat, hogy visszajövünk Magyarországra, duzzogtam rendesen, de cselből nem mutattam ennek jeleit útközben. Visszaérvén Budapestre kerestem az ideális helyet a bosszúhoz, majd megláttam egy focistadiont. Jó ég, ekkor eszembe jutott, mennyire hiányzik az otthoni játék az itteni szerencsétlenkedéshez képest, úgy éreztem, ez tökéletes helyszín lesz a vezérműszíj elszakadásához. Forza Italia!
Vártam, hogy majd most végre kárörvendhetek, de gazdám olyan rutinnal állt félre az útról, hogy a körülöttünk állók tán azt is hihették, hogy szándékosan álltunk meg... Még egy helyi nyelven megjelenő „Figlio di puttana!” sem volt, pedig az ittenieknek olyan gazdag káromkodásban a szókincsük, mint Berlusconi miniszterelnöksége bunga bungában. Mire észbe kaptam, a négy henger felett ismét lelkesen forgott a két vezérműtengely, csapkodta mind a nyolc szelepet, visított a turbó, ereje teljében volt a 168 olasz csődör a motortérben. A vezérműszíj burkolata azóta nincs a helyén, mert bibis lett, de hamarosan átkerül majd a kollégáról.
Én pedig időközben gondolkodtam, mitévő legyek, mi romoljon el legközelebb? ABS-modul, csinálj már valamit! Ő meg is tette, amit megkövetelt az olasz autógyártás, egy szép nyári estén álló helyben eldurrogtatta a csöveit. Lóránt heves fejvakarásba kezdett, majd rájött, hogy a vezérlőmodul nem hozzám való, jobbat érdemlek. Kísérletezgettek szerteszét, de semmi nem segített, gyári újat kellett volna venni 1600 euróért. Lóránt ettől ásított egy nagyot, megrántotta vállát, és inkább felrakta a polcra az egész ABS egységet. Azóta is kicsit rosszul érzem magam, amiért én hajszoltam halálba, szoktam is küldeni a modul rokonainak némi lírát karácsonykor. Bár igazából Federico tehet róla, aki beszerelte ezt a nem ideillő vezérlőt '99-ben, na mindegy. Kisvártatva a tulajdonosom lecserélte a gyári légzsákos kormányt egy másikra, ami neki jobban tetszett, ha már ABS úgysincs, egy élete, egy halála. Kemény egy helyre kerültem, az már biztos. De hogy nem vette meg a gyári új alkatrészt, azért az kicsit durva, hogy képzeli? Puttana!
Nem hagyhattam ezt annyiban, és mivel a hátsó diffi zárja mindig is utált dolgozni, megkörnyékeztem. Nem volt nehéz dolgom, úgyhogy most lehet nyomkodni a műszerfalon egy ideje a diffizár gombját, csak hát minek, haha! Rafkósan úgy csinál, mintha, de valójában a lába fel van csapva az asztalra, és hátradőlve sziesztázik egy latte macchiatót kortyolgatva. Ezt már szeretem! Lóránt reakciója erre egy vállrándítás volt, amit először nem értettem. De végül nekem is beugrott, hogy a zár leginkább csak sárban történő dagonyázáshoz alkalmas, és a gyár sem ajánlotta túlzottan a tartós használatát, így nem hiányzik senkinek. Merda!
Lóránt, a hun lecsapott, ezek a magyarok nem cicóznak, akcióra nem spórolják el a reakciót. Újabb kiköttetés történt, ezúttal attól a szeleptől szabadult meg, ami azért volt felelős, hogy amíg a motor hideg, ne lehessen zúzni nyélgázzal. Igen, volt ilyen funkcióm, és rettegtem hirtelen, hogy most majd így akar engem bántani, de nem, csak gondolta ne akarjak már ennyire okos lenni, hogy én mondom meg, ő mikor adhat gázt, majd ő azt tudja. Hát hiába, más piacra készültem, az olasz virtust leginkább az olaszok ismerik, és megalkotóim ezzel a korlátozással készítettek fel engem a honfitársaikra, szokatlanul nagy nemzeti önkritikát gyakorolva. Na de mi az, hogy kiköttet már megint valamit? Szóltam is a kézifékkötélnek, hogy menjen sziesztázni. Ezek a magyarok úgyis azt hiszik, hogy bármit megoldanak, pedig ez az egyszerűnek tűnő alkatrész igen finom falat, elő is vettem a popcornt. Vagyis miket beszélek, grissinit.
Lóri karba tett kézzel nézett, mikor kiderült, hogy nem egyféle kötél létezik hozzám. Nem is kettő. Nem is három. Sem négy. De még akkor sem rebbent szeme, mikor már csak az ötödik illett a helyére. Jó, ekkor azért felharsant némi káromkodás, egyáltalán nem méltatva a tervezőt, aki kitalálta, hogy aszimmetrikus legyen a kötél, és még csiga is kerüljön a történetbe, miközben nem is vagyok francia. Bár állítólag velem sokat lehet franciázni.
Ekkor egy ideig engedtem, hogy mehessen velem a tulajdonos, úgy éreztem, hogy megérdemli, na. De egyszer túl erősen csapta be a csomagtartót, ezt azért nem hagyhattam annyiban, úgyhogy ha már úgyis szóba került a csiga, elfüstöltettem a turbót, ezt neked kis gazdám. Lóránt ekkor hátradőlt, és szívott egyet a naplementével finoman átsütött levegőből. Mikor a turbó és a lefújószelep is megújult teljesen, eszembe jutott, hogy amikor a sógoroknál kicserélték a legendásan szétégésre hajlamos hengerfejtömítést, nem állították be tizedre pontosan a nyomatékkulcsot. Ettől leszállt a vörös köd a még mindig gyári tekinteteim elé, és átégettem az épp aktuális tömítést, hátha itt majd végre rendesen kicserélik. Megtették. Na azért.
Lóránt ekkor vérszemet kapott saját nyugodtságától, és a motortérből kiköttetett ismét pár dolgot, sehova sem vezető vákuumcsövektől, miegyebektől szabadított meg, amikkel az évek során megajándékoztak aktuális helytartóim. Felújíttatta akkor már a motor bölcsőjét is. A fékek is teljesen megújultak, de még a hajtáslánc is kapott új tömítéseket, tűgörgőket, minden mást, amikről azt sem tudtam, hogy bennem vannak. Mikor már minden szilent is ki lett cserélve a futóműben, gondoltam békén hagyom a tulajt egy kicsit, lehet, hogy mégiscsak szeret? A sebességmérővel azért összekacsintottunk huncutul, biztos, ami biztos.
Majd bekövetkezett egy szép vasárnap, és Lóránt találkozott valami hülyegyerekkel, akivel totálkárról is beszélgettek. Reménykedtem, hogy nem akarnak összetörni, de szerencsére nem, csak valami önjelölt firkász volt, aki meg akart emlékezni csodálatos lényemről. Merthogy mára már nem vagyok túl gyakori jelenség ám. El is kezdett nézegetni, végigsétált a 4340 mm hosszúságon, és az 1695 mm szélességen, majd a jobb oldalon taperolta a rozsdakezdeményt, ami az ajtók alján van, de szerencsére felfogta a stupido, hogy nem a szalonban vagyunk. Máshol úgyis hiába keresne rajtam sebeket, hacsak nem a hátsó szárnyat nézi, mert az felújításra szorul, jó is lenne, ha megtenné Lóránt, mert hát hogy nézek már ki emiatt.
A feliratok a hátsó ablakomon büszkén hirdetik a Lancia dicsőséges múltját, mikor is hatszor nyertünk zsinórban rali-világbajnokságot. Az egyik napszítta matricán még csak négy bajnokság évszámai vannak fent, ezért a tulajdonosom csináltatott még egyet, amin már a következő két év is szerepel. Nem mintha lenne közöm az egészhez, hisz velem nem versenyeztek, de akit macska szült, az egeret fog. Innék is a gazdi egészségére ezért a figyelmességért egy pohár Lambruscót, de inkább a benzint kedvelem, országúton be is érem nagyjából kilenc literből, ha jó kedvem van. Városban rossz a kedvem, a tötymörgést csak vedeléssel tudom elviselni.
Kinyitotta ez a gyerek a sofőr bejárati ajtaját, és jót nevettek közösen azon, hogy kis híján 90 fokban nyílnak az első ajtók. A derékszög nemcsak itt, hanem leginkább mindenhol uralma alá vont engem, a bajuszkapcsolók, de még a szélvédőmosó fúvókájának formája is ennek áldoz. Spada bácsi ekkorra már elhagyta a körzőjét, az Aston Martin DB4 GT-nél még használta.
A gazdi és ez a bárki behuppantak az ülésekbe, de nem az enyémekbe. Egy második generációs Lancia Delta HPE-ből valók, teljesen fel vannak újítva az egész beltérrel együtt, és ha Lóránt ül benne, akkor ki kell nyitni a tetőablakot, különben úgy járna, mint Dino a Gli antenatiből. Hamarosan meg lesz oldva valahogy a jövőben, hogy lejjebb kerülhessenek, a gyári ülések magasságába, mindent az oldaltartásért. A műszerfal látványától elismerőek a csettintések, szerintem fontos, hogy minél több legyen a visszajelzés. Most épp nem is mutatnak hülyeségeket, pedig legendásakat tudok morzézni a kis lámpákkal, ha bedurcizok.
Mielőtt még megindultak volna velem, benéztek a motortérbe. Ismét nagy lett a vigadalom, amikor Lóránt kihúzta a váltó nívópálcáját és megemlítette, hogy leeresztő csavar ugyan van, de betöltő nincs, biztos annak betervezésekor volt pályán épp az Azzurri. A Garrett T3 turbó is megmutatásra került, minden egyéb kis aprósággal egyetemben. Majd elsétáltak az OZ Racing felnik mellett, visszaültek a belembe, kerestek olaszos részeteket, találtak. Meg utólagos figyelmességet is a gazdától, az egyedileg legyártatott, nevemmel ellátott szőnyegeket. Az elektromos ablakok közül a bal mindkét irányba automata, a kilométeróra meg mutat valamennyit, de mivel nem emlékszem életem nagy részére, sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom az értéket. Ez az ismeretlen gyerek ekkor beindította a motort.
A váltókar a magasan lévő ülések miatt most nem áll olyan jól kézre, mint ahogy a teremtőm megálmodta, de az útjai kifürkészhetőek. A kuplungomat furcsállta, merthogy nem túl határozott a fogáspontja, de nem tudom mit várt, pirított tiramisut? Csakhamar kiértünk a városból, nekiestünk az útnak, kapaszkodott mind a négy kerekem, fújtattam a turbóval, nagyokat dobbant a szívem és álló helyből 8 másodperc elteltével már százzal vittem őket. Majd száztízzel, és ha a sebességmérőt kérdezed, innentől nem gyorsultunk tovább, pedig bírnám egészen 215-ig. Múltkor ugye megbeszéltem a kilométerórával, hogy ne viselkedjen rendesen, és azóta néha kiakad egy ponton, ami fölé nem megy, most éppen ezt az értéket választotta, máskor mást. Perfetto!
A vigyorok kitartóak az utastérben, pláne, amikor a firkász csávó meghallotta végre a lefújószelep hangját. Onnantól körbeért a vigyor a fején, és ettől már én sem néztem rá olyan ferdén, mintha a tekintetem pisai lenne. A futóművemen meglepődött, azt várta, hogy veserázás lesz, de hát én nem vagyok az a pattogós fajta, ugye? Nagy kanyargásokra nem volt most lehetőség, pedig megmutattam volna, hogy mit tudok, bár születésemkor a sportos futómű is inkább kényelmes volt a mai autókéhoz képest. A 275 Nm nyomatékot nagyon élvezte, 3500-as fordulatnál lódulok meg igazán, beleforgok a pirosba, majd jöhet a következő fokozat, a lefújószelep hutyutyuzik lelkesen, ezt úgy érzem, sosem tudná megunni a csávó.
A fékpedál lenyomásakor elfehéredett kicsit, eltűnt egy pillanatra a mosoly is a képéről, de csak azért, hogy utána elemi erővel térhessen vissza rá a fékhatástól. Nem tudom mi olyan vicces, szerintem a gyorsulással fordított arányban fontos a lassulás, minek állni, sziesztázok én eleget a szerelőknél. Meg aztán az alap verziónál majdnem háromszáz kilóval kövérebb vagyok, 1345 kg, ami nagyobbat lódul. De véget ért a féktelen gyereknap, az indítókulcsom - vele az Integrale-feliratos fityegővel - visszakerült Lóránt kezei közé.
Hallgattam még, hogy rólam beszélgetnek, méltatva tudásom, elkacarászva azon, mennyire hisztis vagyok. Hogy én? Vaffanculo! Most mi van abban, ha akkor megyek, amikor én akarok? Szerintem nagyon finoman adom elő sirámaimat, de állítólag azért is van már kevés belőlünk, mert végtelen türelmet igénylünk. Ez tapasztalható mára az árcédulánkon is, Dedrát venni nem kerül sokba, mert mindenki retteg, hogy mikor gurul el nálunk a gyógyszer és harapjuk cafatokra a minket etető kezet. Szerintem nem is igaz ez, itt vagyok rá én is példának. Bár kicsit kezdtem morcos lenni, hogy ezek itt nevetgéltek azon, hogy egy dáma vagyok. Hazáig gondolkodtam, hogy mivel mutassam meg, ki itt a főnök, majd arra jutottam, hogy a hátsó diffi szerintem eleget dolgozott mostanában. Egy kis széteséstől mi baj lehet? Úgyhogy most ismét pihenek egy kellemeset, Lóránt meg majd biztos elkényezteti a differenciálművet, hogy ismét boldogok lehessünk. Ugye?
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.
