Használtteszt: Dacia Dokker 1.5 dCi – 2014.

A munkásszállító járművek legfontosabb ismérve (legalábbis mifelénk), hogy már gyártásban nem lévő modellnek kell lennie, a Dokker viszont még csak modellciklusa felénél jár. Hogy élete jelentős részét milyen szerepkörben fogja eltölteni, azt a szállítható személyek száma (5), és a kétoldali tolóajtó mutatja meg.

A Dacia egy ideje remekül ráérez a formatervre. No nem azért, mert a Dokker szép. Sikerült pont nem rondának rajzolni, formája teljes mértékben a funkcionalitást szolgálja, de ujjal sem fognak mutogatni ránk, hogy haha, milyen olcsó autóban ülünk.

Belül persze érezni a spórolást. Szerencsére egyetlen műanyagburkolat sem sorjás, és ebben a Flottamantől kapott, jobban felszerelt példányban már egy kis króm is jutott a szellőzőrostélyokra, illetve zongoralakkban úszik a középkonzol. Ezt a megoldást gyakran szidjuk ujjlenyomat- és porgyűjtő hatása miatt, viszont hiába nem nevezném földkerülő autónak ezt a 90 ezret futott példányt, meglepett, hogy eddigi élete során nem lett teli apró karcolásnyomokkal.

Dacia Dokker 1,5 dCi forgalomba helyezési és honosítási költségek [Ft]
Vagyonszerzési illeték	35 750
Forgalmi	6 000
Törzskönyv	6 000
Eredetiségvizsgálat	18 500
Regadó (2008 .)	38 350
Rendszám	6 000
Kötelező biztosítás (25 éves fiatal, 1,5 éves jogsi)	58200 Ft-tól

Tesztautónk valahol a jelenlegi Arctic felszereltség környékén lehet, ebben már van klíma és CD-s, MP3-as, USB-s, a bluetooth-os telefonnal könnyen párosodó autórádió, illetve fedélzeti komputer. Ennél feljebb már csak az Outdoor/Stepway kivitel van navis érintőképernyővel, műanyag védőelemekkel, és akár néhány milliméterrel megemelt hasmagassággal, de olyat már tényleg csak az elvetemült márkafanok vesznek. Dokkert olcsón kell venni, hogy aztán észrevétlenül lopja be magát sokoldalúságával a család szívébe.

Már el is képzelem, milyen három gyerekülést beszuszakolni a második üléssorba, amikor kinyomom a kissé kemény kuplungot, zakatolva szúrok egy egyest, és az autó nyöszörögve áll le a padkáról. 

A karosszéria csavarodását és a darabos váltót leszámítva nem kell túl sok zajjal számolnunk. A futóművet még terheletlenül is az éppen kényelmes kategóriába sorolnám. Rossz úton sem rendez éktelen dörömbölést, de azért hallatja hangját. Ugyanez igaz a sokadik generációs, ebben a konkrét példányban 75 lóerős (az erősebb változat 90 LE) közös nyomócsöves turbódízelre, az 1,5 dCi-re is. Hangját alapjáraton is alig hallani, menet közben szinte teljesen elnémul. Ebben nagy segítségére van a jól hangolt váltó, bár nagyobb tempóhoz jól jönne egy hatodik fokozat is. Így a negyediket éppen csak lehet kapcsolni ötvennél, az ötödik ideje pedig hetven fölött jön csak el.

A K9K 612 gyári kóddal azonosítható nyolcszelepes turbódízel 180 (később 200) newtonméteres maximális forgatónyomatéka már 1750/perc fordulatszámtól megvan, így 2400 körül már el is lehet váltani. Sokan tartanak ettől a motortól, de fontos tudni, hogy a Renault többször továbbfejlesztette az egyötöst, és az általunk megkérdezett szerelők szerint a megfelelően karbantartott példányok nagyobb probléma nélkül mennek el akár 300 ezer kilométert is - ha nem hiszi, olvassa el az egymilliót futott Clió történetét. A sokak által szidott Delphi befecskendező-rendszer is a múlté, ebbe a motorba már a megbízhatóbb Bosch-féle került. A kisebb teljesítmény miatt a hajtókarcsapágy-probléma sem érinti ezt a típust, bár a megbízhatóság záloga az időben (15 ezrenként) elvégzett olajcsere, és a normális, nem kannából locsolt üzemanyag.

A dinamikával tehát semmi baj, az 1200 kilós kasznit jól viszi a gyengébb dízel is, de ha gyakran szállítanánk sok embert vagy rakományt, érdemes az erősebb és nyomatékosabb dízelt választani. Versenyezni persze ne a Dokkerrel akarjunk, hiszen a kormány teljesen döglött, és a kanyarokban a magas súlypont miatt dől a kaszni. Aki nagyon ódzkodik a modern technikától, annak a Dacia (pontosabban a Renault) kínál 1,6-os, 102 lóerős szívó benzinest is. Persze, ott az üzemanyagköltségeink fognak megnőni, hiszen az 1,5 dCi vegyes használat mellett még ezzel a magas felépítménnyel is vígan eljár 5,5-6 literrel.

Maroknyi népítélkezőnk elégedett a Dokkerével, csupán néhány apróságot rónak fel, mint a mozgó vezetőülés, vagy a becsapós üzemanyagszint-mérő. Ezeket a hibákat a 90 ezret futott autóban nem tapasztaltam, egy ilyen futásteljesítményű Dokker még szinte bejáratós, eddig a kötelező szervizeken kívül csak az első féktárcsákat és betéteket kellett cserélni.

Hogy befogadnám-e a jövőbeli családomba a Dokkert, jó kérdés. A nálam töltött hosszú hétvégén jól jött az alapból is 800 literes csomagtér, ami a hátsó ülések ledöntésével három köbméteres űrré bővíthető, így gond nélkül elnyelt egy közepes méretű asztalt, négy egymásba nem tehető széket és sok aprólékot. Igazából ezt egy kulturáltabb Berlingo/Partner is tudja, amikből a használt piacon már találni szinte Dokker áron (2,5-4 millió forint) is. A Dacia mellett a viszonylagos igénytelensége szól, rakodás közben nem kellett aggódnom a kárpitok miatt, hiszen nincsenek, a padló műbőr borítását sem kellett félteni. Mivel az egész utastér végtelenül egyszerű, csak a tulajdonoson múlik, hogy a bárdolatlanságot spórolásként vagy lehetőségként fogja-e fel.