Határozott léptekkel siet a 911 Carrera rendőrautó felé Wache főtörzsőrmester. Ő a kölni autópályarendőrség egyik legjobb embere, szabadnapjain pályanapokon égeti a benzint – nemcsak lelkes hobbistaként, hanem szakmai elhivatottságból is. Most határozott céllal indul megszokott posztjára, az A3-as autópálya egyik pihenőjéhez: egy piros Audira vadászik.
Eközben egy Köln közeli kisvárosban kölyökképű huszonéves srác nyúl egy TT RS kilincséért. Klaus nemrég végzett mérnökként, a fater meg annyira örült annak, hogy nyomdokaiba lép, hogy a diplomaosztón egy négykarikás kulcstartót nyomott a srác kezébe. Klaus mindig jó fiú volt, felelősségteljes. De amikor beül a TT-be, kiszakad belőle a mélyen ott rejlő huligán. Beül a vörössel varrott sportülésbe, jó mélyre, szinte a földre. Becsatolja a piros szegélyű övet. Körbenéz, és elégedetten nyugtázza: apjának még mindig jó az ízlése. A franc se gondolta volna, hogy Győrben, valahol Magyarországon ilyesmit gyártanak.
A nagy, kerek, piros kontúros szellőzők közepükön mutatják a hőfokot, a ventilátorsebességet – talán az iparág legjobb megoldása ez, minek integrálták volna a fedélzeti rendszerbe. Kimondottan imponál neki az is, hogy nincs batár középső kijelző, mindent a műszeregységen lehet intézni. Itt látja a navit, a vezetési információkat, a szórakoztató rendszer adatait, mindezt az MMI-vel vezetés közben is könnyű kezelni. Igaz, a szűkös – mit szűkös, inkább csak dísznek jó - hátsó ülések láttán a haverok mindig azzal húzzák, mennyire szépen bőrözött a csomagtartó. Egyszer beültette hátra a csaját, de egyikük sem élvezte igazán az utat. Hátsó pad helyett rendelhettek volna keresztmerevítőt. A Bang & Olufsen hifi pedig hiába szól jól, ilyen motorhang mellett nagyon ritkán fanyalodik rá az ember.
Megmarkolja a lapított aljú, RS-logós sportkormányt, hüvelykujjával megnyomja a piros gombot. Semmihez nem hasonlítható hangon megszólal az öt henger, a nagy mínuszban egy kicsit szívdobogásszerűen lüktet az alapjárat, majd lassan kisimul. A vényolc persze a pokolban is vényolc, de neki ez a legszebb hang, sokkal jobban szereti, mint mondjuk egy V6-ot. Finoman hátrahúzza a váltókart, és elindul. Élvezi, ahogyan a piros autó és a finoman morgó soröt vonzza a tekinteteket.
Pedig nem egy bonyolult forma, szinte alig vannak rajta részletek. Az orrához talán csak egy vonalzót használtak a dizájnerek, de a tekintetében van valami bestiális. Fenyegetően néz ránk a mátrix-LED fényszórópár, a lökhárító két szélének agresszív légbeömlői pedig mintha vicsorgást imitálnának. A négy karikát a maszkról a géptetőre emelték, maga a motorháztető pedig jellegzetes TT-örökségként a sárvédők fölé ér. Hátul egy szárny és két nagy, ovális kipufogóvég jelenti a látnivalót – az OLED hátsó lámpákban elrejtett Audi-logó és TT betűpár menet közben nem tűnik fel a járókelőknek.
Ahogy közeledik az autópálya-felhajtó, Klaus már a bal hüvelykujját tornáztatja, és emeli a Drive Select gomb fölé. Kiválasztja a Dynamicot, a fordulatszám feljebb ugrik, az RS ugrásra kész. A karbonbetétes középső bokszon megnyomja a kipufogó-ikont. Nyit a kipufogó pillangószelepe, az addigi duruzsolást igazi üvöltés váltja fel, ahogy rálép a gázra. Pupillái kitágulnak, pulzusa megemelkedik, a szőrszálak vigyázzba állnak a hátán, légzése nehezebb lesz. A 400 lóerős, kettőfeles turbómotornak mindössze 3,7 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy állóról száz kilométer per óráig gyorsítsa a nem egészen másfél tonnás kasznit. A hétfokozatú duplakuplungos S tronic váltó villámgyorsan gangolgat, a Comfortban érezhető apró késedelemből itt nem érezni semmit. A váltásokat egy-egy kis hörgés is jelzi. Már 200 fölött járunk, Klaus tapad az ülésbe.
Wache főtörzs 911-esében megszólal a rádió, a kollégák figyelmeztetik: a TT RS közeledik. Mire készenlétbe helyezkedik, már meg is látja a tükörben. Padlógázzal rajtol, kapcsolja a villogót, de kettős hátrányban van. A PDK-váltós Porsche eleve 4,2 alatt gyorsul százra, ráadásul az Audi lendületben van. A végsebessége ugyan egy kicsivel több, de Klaus faterja is beikszelte ám a 280 km/h-s opciót a 250 helyett. A felezővonal folytonos egyenessé olvad, felfoghatatlan tempó ez, közútra túl sok is.
Klaus egy kicsit lassít, majd meglátja a tükörben a szirénázó rendőrautót. Tudja jól, hogy a pályán előbb-utóbb utolérné a Porsche, ezért inkább úgy dönt, lehajt. Úgyis erre van az egyik kedvenc szerpentinje. A kanyargós részhez érve átlöki a váltót manuális módba, a kormány mögötti fülekkel kapcsolgat vissza a kanyarok előtt. Az elöl MacPhersonnal, hátul oldalanként négy lengőkarral szerelt autó magabiztosan fekszik be minden fordulóba, kormányzása meglepően közvetlen, a sorötöt a kigyorsításoknál lelkesen forgatja hatezer fölé. Van is értelme, hiszen a 400 lóerős csúcsot 5850 és 7000 között adja le. A féktávok egyre csücskösebbek, a 370 milliméteres első- és 310-es hátsó tárcsákkal nagyot lassul az Audi. Bár versenypályán állítólag képesek elmelegedni a fékek, közúton ezzel még soha nem volt gondja.
Ahogyan a szerpentinen egyre feljebb érnek, megjelenik a hó is. Klaus nem esik kétségbe, hiszen tudja: a TT RS-nek ott az állandó Quattro-összkerékhajtás. A nyomatékot lamellás kuplung osztja a hátsó kerekekre, az elektronikus differenciálzár meg oldalanként képes fékezgetni azokat. A kanyarokból kifelé már kicsit rázza a seggét az autó a síkos úton, pici ellenkormányzásokra is szükség van, a hajsza az eddigi tempóhoz képest mintha lassított felvételre váltana. Klaus izzadtan, zihálva tapossa a gázt, miközben Wache főtörzs hevesen dobogó szívvel, elszántan küzd a hátsókerekes, farmotoros Porschéval.
A szerpentinen átérve 23 liter körül mutat a fogyasztásjelző, de Klausnak kisebb baja is nagyobb annál, mint hogy ezzel foglalkozzon. Egyébként tizenöt körül simán eljár, de amúgy sem nagyon hatja meg a fogyasztás, soha nem kellett számolgatnia. Néha talán csak az zavarja, hogy az 55 literes tankkal kicsi a hatótáv. Aki majmot vesz, legyen pénze banánra is – neki történetesen van. És arra is van, hogy nyugodt szívvel játszadozzon a fater 28,5 millió forintnyi eurójával – éppen ennyibe került a szépen felextrázott TT RS.
Az utolsó kanyarból kibukkanva Klaus előnyben van, de amint beérnek a következő faluba, már nemcsak maga mögött lát kék villogót: a főtörzs segítséget kért a kollégáktól, itt most nincs tovább, meg kell állni. A TT RS félrehúzódik, Wache pedig nyugodt hangon beszól a lehúzott ablakon az ijedt, ártatlan szemekkel bámuló srácnak: jogosítványt, forgalmit.
Kis TT-ológia | |||||
1.8 TFSI | 2.0 TFSI | 2.0 TFSI (TT S) | 2.5 TFSI (TT RS) | 2.0 TDI Ultra | |
Üzemanyag | benzin | benzin | benzin | benzin | dízel |
Hengerek száma, elrendezése | soros, négyhengeres | soros, négyhengeres | soros, négyhengeres | soros, öthengeres | soros, négyhengeres |
Lökettérfogat, cm3 | 1798 | 1984 | 1984 | 2480 | 1968 |
Teljesítmény, kW/PS/ford. | 132/180/5100-6200 | 169/230/4500-6200 | 228/310/5800-6200 | 294/400/5850-7000 | 135/184/3500-4000 |
Nyomaték, Nm/ford. | 250/1250-5000 | 370/1600-4300 | 380/1800-5700 | 480/1700-5850 | 380/1750-3250 |
Sebességváltó | hatfokozatú kézi/hétfokozatú S tronic | hatfokozatú kézi/hatfokozatú S tronic | hatfokozatú kézi/hatfokozatú S tronic | hétfokozatú S tronic | hatfokozatú kézi/hatfokozatú S tronic |
Gyorsulás, 0-100 km/h, mp. | 6,9-7,0 | 5,3-6,0 | 4,6-4,9 | 3,7 | 6,7-7,1 |
Végsebesség, km/h | 241 | 250 (korl.) | 250 (korl.) | 250/280 | 234-241 |