Év Autója, döntős autók: BMW 5-ös sorozat

5-ös BMW-ből nincs nagy választék itt az Év Autója-kocsik döntős tesztelésénél, Mortefontaine-ben. Sehol egy M5, még a két kisebb szuperhőst, az M550i-t és az M550d-t se hozták el. Kombit ilyenből vezettem már a Tannistesten, de nekem a teherhordó változat sosem mérvadó, mert a hosszabb, kevesebb merevítéssel ellátott karosszéria, a gyakorta helytakarékosabb hátsó futómű és a nehezebb, nagyobb terhelésre méretezett mechanika nem mérvadó egy teljes típussorozat megítélésénél.

De ez itt most a négyajtós szedán, 530d, sorhatos dízellel, 265 lóval, hátsókerékhajtással, négykerék-kormányzással, közel száz kilóval könnyebben a korábbinál. Az a korábbi pedig elég közel volt ahhoz, hogy etalonautó legyen a nagykocsik között – lehet, hogy lépett azóta a világ, de ez a mostani 5-ös még ahhoz képest is nagyobbat. Borzalmasan jó kocsi.

Ha úgy használom, csendes, ringató, simogató bunker, a béke szigete, ám ha emígy, egy habzó szájú, pillekönnyűt lépő dög, morajló motorral, sréhen kitett farral, cikázva ugráló fokozatokkal, istencsászár kormányzással. És tágas, hatalmas a csomagtartója, jobban kivarrták a bőreit, mint egy detroiti rapperét, s megtömték az összes luxus-extrával, amit prospektus és céges honlap elénk tárhat. Oké, még nem tud 3-as szintű önvezetést, nincs neki légrugózása, csak acél, de ezek tényleg olyan piti dolgok, amik vagy még nem működhetnek, mert nincs jogi hátterük, vagy ha működnek, sokat nem böknek. És például a konnektoros hibrid változatainál úgy néz ki, az 5-ös BMW lesz az első, amelyiknél működik majd az indukciós töltés – igen, mint a mobiltelóknál.

Én kissé túlságosan is komfortosnak és pihe-puhának érzem, a kormányzása normál használatban szintetikus és hideg, mint a Calippo, az utálatomat pedig már modellgenerációkkal ezelőtt megfogalmaztam ezek iránt a túl vastag, a felületükön puhára petyhüdt Barbapapa-kormányok iránt a BMW-kben, s azóta cseppet sem sikerült megenyhülnöm irántuk, a gesztusvezérlést meg, amikor végre sikerült előidéznem, inkább bazári felvágásnak éreztem, mint életet megédesítő funkciónak. De tényleg, ezek legyenek a legnagyobb bajok egy autóval.

Merthogy egy ekkora batár, amelyik egyszerre így tud menni, ennyire komfortos, ilyen takarékos, még mindig fehér holló a szakmában. Minden kalapom le München és Dingolfing előtt, újabb versenyző került idén a kedvenceim közé. Ha valami, akkor az 5-öst ugyanaz löki hátrébb az Év Autója-várományosainak listáján, mint az Ibizát: igazi, nagy műszaki újítást, emlékezetes szintugrást nem hajt végre az új modell; egyszerűen csak a legtöbb, ha nem egyenesen minden tekintetben kiválóan teszi a dolgait. És ez nem biztos, hogy elég az első helyhez.