Mindkét autónak ott voltam az európai bemutatóján, és mindkettő tetszett. Vagy valamit benéztem, de nagyon, vagy egyszerűen elfogytak a preparált, tesztelésre felkészített, jól összerakott tesztautók.
Kiábrándító menet volt. Mire megjártuk a rázópadot (Külső Szentendrei-út) és a Zöld Poklot (Dobogókő-szerpentin) a két autót váltogatva, Csikóssal uniszónóban szidtuk a Renault-t és az Opelt, bár az egyiket azért jóval kevésbé. Talán mindegy is, mit mondunk a két autóról, mert ezeket nem emberek veszik, hanem elvont fogalmak, úgynevezett Kft-k, meg Rt-k, és a választás is úgy néz ki, hogy azt lehet megjelölni, ami a szerződött flottakezelőnek van. Ha olvasóinknak és a cégeknél ilyen dilemma felett őrlődő embereknek létezik egyáltalán metszethalmaza, szeretettel ajánlom nekik ezt a cikket.
Az első Insigniám feszes, kicsit sportos, a tágasságát meghazudtolóan könnyűnek és fordulékonynak tűnő autó volt. Másodszorra valaki másét próbáltam itt a szerkesztőségben, és annál ugyanazt éreztem: ha most kérdezné a szomszéd, milyen cégautót válasszon a lehetséges Mondeo, Passat és Insignia hármasból, nem vágnám rá kapásból, hogy Passatot. A Talisman európai bemutatója két évvel korábban, 2015 végén volt, de mintha ezer éve lett volna. Ezer évvel ezelőtt a Renault középkategóriása ügyes, finoman kidolgozott, okosan, de legfőképpen rendesen összerakott autónak tűnt.
Méretben a Talisman egyértelműen kisebb. 14 centivel rövidebb, két centivel kisebb a tengelytávja, és az Opel könnyítő offenzíváját mutatja, hogy bár a Renault ráállt az 1,6-os motorokra, így a dízel is ekkora, az Insignia meg kétliteres, és a jelzett számokkal nagyobb, a súlyuk gyakorlatilag egyforma, másfél tonna. Csomagtartóban mégis többet tud a Talisman, nyilván a csatolt lengőkaros (=olcsó, praktikus, nem kifejezetten finom) hátsó futómű miatt. 572 litert tud a Talisman, ami egy borzalom, még úgy is, hogy a kombik csomagtartója általában kisebb, mint a szedán változatoké, ami a Talismannál is így van, mert annak 608 liter. Az Insigniának meg csak 532 liter. Élni akár a két csomagtartó különbségével is lehet, mi már több családi utazást lenyomtunk egy 500-as Fiatban hármasban, csomagokkal, láda sörrel, gyerekbiciklivel. Aki négy percnél tovább marad életben Tetrisben, nyugodtan szarjon a literekre, nem azokból fakad a boldogság.
Boldogság! :DDD Merül fel ilyesmi, amikor céges használatra szánt középkategóriásokat terveznek? Az Insigniánál biztosan igen. A formája a szokásos magas Opel-színvonal, az oldaldomborításai fantasztikusak, a hátsó lámpákra nincsenek szavak. Tagolt hátsó lámpa ritkán néz ki jól, de ezt átvettem. Elegáns a tekintete is. A Talisman sem fáradt el három év alatt, egy az öt barral túlfújt formavilág megteremtette a bumfordi elegancia fogalmát. A kombiban annyi a plusz, hogy meghökkentően volvósra vállasították a hátulját.
Én először az Opellel mentem. Akkor érzem, hogy szeret engem egy autó, amikor könnyű párosítani a telefonnal. Mint két szexőrült Tinder-trandija.
– Kúrunk?
– Ja, nekem is feltűnt!
Tíz másodperc sem telt el, és már benne voltam, de a Csikós is csillogó szemmel ordított át az Opelből, miután cseréltünk, hogy ő ilyen gyors párzást még nem élt át. A Talisman? Nem is tudom, maradjak-e a szexuális hasonlatoknál, inkább az olvasóra bízom, hogyan fejezi ki, amikor üres tekintettel bámulsz két kijelzőt, fél percenként ráböksz valamire, és nem történik semmi. Aztán nagy nehezen párosodik, de néha elveszti, olyankor elnémul a zene. Ráadásul ha a telefont vennéd fel, megteheted, csak senki sem hall senkit, a telefon selling pointja meg ugye épp ennek az ellenkezője.
Szerettük tehát egymást az Insigniával. Szorosan ölelt az ortopéd ülés a német ortopédorvosok szövetségének ajánlásával. Kicsit lazítottam is volna rajta, de hiába nyomkodtam, a szorítás magának a tömésnek bizonyult. Mindegy, így is jó, kedvelem ezt az ülést, legfeljebb majd kicsit kiülöm. A Talisman elsőre kényelmesebbnek tűnt, a franciák eleve kicsit a XVII. században ragadtak, ami az ülőbútorokat illeti, első a kényelem. A baj, hogy csak első a kényelem, utána már sehogy se jó, hiába ez a Talisman legfullosabb ülése. Masszázs funkció is van, minden mindenhová állítható, de biztos voltak már így önök is, hogy mégse jó sehogy se.
Harmonikus viszonyunk az Insigniával a szellőzés kérdésében kezdett megromlani. Való igaz, az átlagosnál érzékenyebb vagyok a levegőminőségre, állandóan szellőztetek, az amatőr pankrátorligában is Mr. Kereszthuzat néven nyomtam a showt, de talán egy 12 milliós autó (Exclusive felszereltség, 2,0 DTH 170LE, 8 seb. Aut.) sajnálhatná tőlem kevésbé is az oxigént. Megnyomom az AUT gombot, erre beáll belső keringetésre?! A végén valahogy menüben kellett bekapcsolni, hogy klímázzon is, ne csak úgy, varázsütésre legyen benne 21 fok. Az sem egyértelmű, hogy amikor a képernyő virtuális gombján az van, hogy KI, az azt jelenti, hogy ki van kapcsolva, vagy ki fogom kapcsolni, ha megnyomom? (van)
Képernyőn kapcsolgatni a klímát... oké, hogy kevés a munkaerő, de ennyire? Csak van még Magyarországról kicsábítható, értelmes programozó, még ha a burkolók elfogytak is. Üléshűtés van, de az se ér sokat. Az üléshűtés legyen olyan, hogy hármas fokozaton pólóban kezdjek el fázni, és vissza kelljen vennem egyesre. Na ebben tíz életet is leélhetnék, hátamon az Insignia bőrülésével, koppon veretett üléshűtéssel. Remélem, nem az vágta haza az Insignia teljes klímáját, hogy a 7-es BMW-hez hasonlóan átálltak az előírt, környezetbarát hűtőközegre. A Taismanban a klíma rendesen működik, már amennyiben ez az ön-és közveszélyes képernyőn történő bohóckodás, amivel vezéreljük, rendes működésnek nevezhető.
A Talismannal más okból közlekedtem lehúzott ablakkal: nem jó a szaga. Afféle tizenéves használtautószag. Hja, csodák nincsenek, van már a tesztautóban kemény 10 ezer kilométer. :DD Nem vagyok képzett parfümőr, nem tudok szantálfát, borókát és kamillát izolálni egy illatból, úgyhogy csak tippelek a Talisman szagának összetételére. 30% ápolatlan öregember, 20% ázott kutya, 30% láncdohányzás, meg egy kis avas kajamaradék. Mondom, 10 ezer kilométer után.
Másfél tonnához egy ilyen 170 lovas dízel tökéletes. Az Insignia 1750-es fordulaton már a 400 newtonméteres csúcsnyomatékánál tart, a csúcsteljesítményét pedig 3500-on éri el. A 9,2 másodperces 0-100 se rossz adat, de állórajtnál, vagy hirtelen padlógáznál azért majdnem olyan hosszasan tökörészik, mint Pozsarszkij herceg a lengyelek ellen. Egyszerűen túl sok idő telik el elhatározás (a gázpedál lenyomása) és cselekvés (gyorsulás) között. Tudom, nem könnyű kitökölni, mekkora legyen a turbó, a turbónyomás, mi hogyan hat a fogyasztásra és az élettartamra, de azért egy modern, nyolcgangos váltóval szerelt új autó ne tököljön már ennyit.
A Talisman erőileg nem megy rosszabbul, 10 ló különbség – az 1,6-os dízel 160 lóerős – alig vehető észre, bár a gyorsulás, a 0-100 itt négy tizeddel rosszabb, 9,6 másodperc. A csúcsnyomaték (370 Nm) ugyanott van, a teljesítménycsúcs 500-as fordulattal feljebb.
Az Insignia futóművével történt valami, és az nem tett neki jót. Lehet, hogy a kombiság miatt variáltak kicsit, vagy az állítható futómű eleve ilyen? Mint egy nagy konténerszállító, tengerjáró hajó, úgy mozog. Mintha rugós gólyalábakkal kapcsolódna az aszfalthoz – nemcsak a régi jó dolgokból nem maradt már semmi, de a szedán Insignia feszességéből sem. Úgy vagyok vele, hogy nem nyomkodom ezeket a futóműállító gombokat, mert a legtöbbnél nem érzem a különbséget, egyébként is, egy autó futóműve legyen jó, és akkor minek állítgatnák, ha meg rossz, hiába raknak a műszerfalra egy JÓ FUTÓMŰ feliratú gombot. De a szerpentinre érve idegeim felmondták a szolgálatot, és megnyomtam.
Az Insignia nem légrugós, csak a csillapítást állítgatja, de azt elég határozottan. Kéne egy összehasonlító teszt a szedánnal, mert így csak a tavalyi emlékeimre hagyatkozhatok, de úgy érzem, a kombi Insignia a sportosított futóművel lesz majdnem olyan jó, mint a szedán az alappal. És a Talisman? Egy rossz vicc, ami a futóművet illeti. A kisebb úthibákat tán még jobban is csinálja, mint az Insignia, határozott, kellemesen gumis módon, de a kormánymozdulatokra már szinte hisztérikusan reagál az összkerék-kormányzás. Jobb is kikapcsolni, mert könnyű úgy érezni, menten felborul.
A legnagyobb baj, hogy nem csak a szaga, de a vezetési élménye miatt is a Talisman tizenéves használt autónak érződik. Szerintem is hihetetlen. A diktafont visszahallgatva rajtakaptam magam, hogy egy csomószor lag-ról javítok Talismanra, a lag pedig a Laguna eleje, és tényleg, a világért sem túloznék, de többször is beugrott a 470 ezret futott használt Laguna. Nem azt mondom, hogy olyan volt, de éreztem benne olyasmiket.
Az Insignia egységnyi pénzért (a Talisman Grandtour Initiale listaára is 12 millió körüli) modernebb, nagyobb, lényegesen jobb autót ad. Igaz, ezúttal azt sem kívántam meg. Tudom, Afrikában meg éheznek. Viszont legalább oxigén az van. Ha önnek merő véletlenségből, a céges flottavásárlások szeszélyéből kifolyólag Renault Talismanja van, és mehetünk vele egy kört, kérem, dobjon egy mailt, mert az európai bemutatón megtapasztalt tesztautóhoz képest, hogy is mondjam, volt benne némi restancia. Az Insignia kombija nem volt annyival rosszabb, mint az európai bemutatóautó, sőt. De még ebben az előnyösnek mondható kontextusban sem kívántam rá. Ezzel búcsúzom is a tizenkét millió forintos listaárú kombik összehasonlító tesztjéről.
