A facelift hatásai az Aygóra, de az is kiderül, hogy jól lehet-e rüszttel gázfröccsöt adni neki.
Kolínban jártunk, Csehországban, Prágától 50-60 kilométerre keletre. Itt készül a Toyota Aygo és pár másik modell – mondja a gyári sajtós. Az Autók, Melyeknek Nem Szabad Kimondani A Nevét persze nem észrevehetetlenek a szuperszonikus tempójú gyárlátogatás során. Nem is fotózhattunk bent, csak sajtófotó van a galériában.
Szégyen vagy sem, itt készül a Peugeot 108 és a Citroën C1-is, ráadásul mindegyikből készül háromajtós verzió is. Ez már a Toyota-Peugeot közös modell második generációja – az elsőnél még csak az autó orrát pofozták át a márkák arculatának megfelelően, ezeknél már viszont mindhárom kiskocsi önálló karakter oldalról, hátulról is, noha a vas, amire épül, tök ugyanaz.
A gyár egy közös vállalat a franciák és a japánok között, de a Toyota egymaga többet ad el Aygóból, mint a két francia márka a másik kettőből. Nálunk például le sem hajolnak az aprópénzért a Peugeot-Citroënnél, így az Aygónak marad játéktere a magyar piacon. Tavaly 235-öt adtak el belőle, úgy tűnik, még mindig nem vagyunk elég gazdagok egy ilyen olcsó kiskocsihoz – de idén már 350 a terv.
Ennél egyszerűbben már nem lehet autót gyártani: megvan mindene, csak nagyon kicsi. A hátsó fékdob belső átmérője 20 centi, vagyis egy kisebb arasz, a kipufogó csöve is viccesen vékony, a hátsó csatolt lengőkarok pálcikaként meredeztek a gyártósoron, a még kerék nélküli autókon.
És hát a motor? Három henger, ezer köbcenti, nagyítóval kell nézni. Állítólag az alapjaiban Daihatsu-technika, most az alaposan áttervezett motorból kihoztak plusz 3 lóerőt, ami egy eredetileg 69 tagú ménesnél már szemmel látható különbség. Kapott változó vezérlést a kipufogóoldalon, hűtött EGR-t, súrlódáscsökkentő műgyantát a dugattyúin, kettős befecskendezőt, hangolt szívórendszert rezonátorral, satöbbi.
A végeredmény ebben a Telekom-metálban egészen cuki, bár már nem uralja el az orrát az odarajzolt X, mint a korábbi verzión – kicsit széthúzták, nem színezték más színűre, hanem belenyomták a lökhárítóba: ez a legfontosabb változás. Meg van pár új dísztárcsa, más a műszervilágítás és módosult a menürendszer, ami magyarul is tud. Szerencsére sem a Toyota, sem a PSA menürendszerére nem emlékeztet, viszont nem sikerült párosítani az Android Autóval.
A hátsó ülés is inkább csak dísz, a csomagtartónál pedig már láttam nagyobb kesztyűtartót, vicces, hogy maga az üveg a fedél – a végtelen egyszerűsítés itt-ott átcsap gagyiságba. De az egybe-fejtámlás első ülés szinte kényelmes, ha nem langaléta ül bele. Az nem is igen tud.
Az ablak alatt a fényezett fémhez ragadva könyökölhetünk, bár még így is jó deal, hogy van némi szín is. Maga a műszerfal kedves, színes (így luxuskivitelben, alapból fekete), jó a menü dizájnja is, a műszer információzuhatagot borít ránk. A műanyagok szaga engem arra az Aleko pickupra emlékeztetett, amit megénekeltem a pályafutásom tíz legrosszabb autója között, de sokkal enyhébb intenzitással, gondolom, kiszellőzik majd.
Az aygózásban Bögös Sanyi volt a társam, ha valaki hallotta volna a nevét, igen, ő az, aki A csoportos (!) Tavriával (!!) ralizott a magyar bajnokságban. Aki még emlékszik a típusra, azért érzi, hogy ez igazi bátorságpróba volt, pláne amikor már a Havassy-féle, erősebb motort megkapta.
Szóval Sanyi hamar megállapította, hogy milyen remekül lehet rüszttel nyomni a gázfröccsöt fékezés közben, tán jobban, mint az inkább versenypályákra termett Yaris GRMN-nél. Akit érdekel, íme az oktató videó, csak sajnos a végén nekiestem a műszerfalnak a lassulástól, tessék otthon gyakorolni, és máris gyorsabban fog menni a visszagangolás!
A kis ezres motor a tisztes helytállásra elég, mivel ez egy szívómotor, Euro 6.2-es besorolással, vagyis alig kap levegőt szegény. Forgatni szinte nem érdemes, fent sem tűnik erősnek, a 13,8-as százra gyorsulást csak különös kegyetlenséggel lehet kitiporni belőle. Nyugis közlekedéshez való, és slussz, a rüsztös gázfröccsös visszakapcsolás meg felesleges. Úgy sem megy jobban, csak a háromhengeres hang erősödik fel.
Érdekes a váltó áttételezése, a kettes annyira hosszú, hogy GPS-szel mérve 104-ig (óra szerint 110) kiforgatható, ami nyilvánvalóan csak a fogyasztási normák miatt van így, a dolog sportértéke erősen kérdéses. Szerintem alapvető baromság, hogy a miniautókat ugyanolyan menetciklusban mérik, mint egy V12-es biturbó BMW-t, amely, valljuk be, soha nem fog olyan lassan menni, mint egy Aygo. Itt is azért kellett beáldozni a városi robbanékonyságot, hogy papíron meglegyen a 4,1 literes átlagfogyasztás, ami akkor sem lenne több a gyakorlatban 5-6 liternél, ha történetesen kellemesebb áttételezésűek a váltó alsó fokozatai.
Persze közlekedni lehet vele, valójában ez a 72 lóerő arra elég, hogy a KRESZ által engedélyezett tempót tartsuk, bár túlzottan nem kell félni a Védáktól, ami ideális érettségi ajándékká teheti az aggódó szülők szemében. A kelletlen gyorsítások után a vezethetőségi karaktere már kellemes a magasabb fokozatokban, mivel tényleg úgy néz ki a nyomatékgörbéje, mint egy kétpúpú teve, rendkívül alacsony fordulaton is csináltak rá egy nyomatékcsúcsot.
Amin meglepődtünk, az a futómű: lényegesen többet tud, mint amit ezzel a motorral ki lehet aknázni. Egészen rossz utakon tévelyegtünk Kolín környékén, és feltűnően jól bírta a kiképzést, nem pattogott el, nem ütött fel. A kormányzása elég direkt, nagyobb tempónál kellemesen felkeményedik. Fékje is van, pedig a felniközép mögött a hátsó fékdob ki sem látszik. Nem tudom mi, de lassítja.
Hát ennyit tud egy mai mini, amely a legrövidebb a jobb, mint gyalog minimálautó-szegmensben. Az VW Up, és a Kia-Hyundai (Picanto-i10) talán próbál komolyabb autó lenni, de eget verő minőségi hatást tényleg csak a VW-től várhatunk. A Toyota a márkától szokatlanul kedves kis cucc, de tényleg kicsi, és mifelénk nem becsülik meg az ilyesmit. Azt is elmondom, miért: mert nem vagyunk elég gazdagok hozzá.
Nálunk egy kiskocsi, tehát egy Yaris-Corsa-Fabia már-már családi autó, viszont a minik alig olcsóbbak náluk. Mert az oké, hogy egy alap, háromajtós Aygo 2,7 millió forint, de ha már klíma és rádió is kéne, 3 millió. Villanyablak, hátsó ajtó, digitklíma és érintőképernyős cuccal, meg a négycsillagos NCAP-eredményhez szükséges biztonsági csomaggal (amúgy csak három csillagos) már négymillió forint felett járunk, ennyiből már ötajtós, klímás Yarist kap az ember, netán szinte fullos Dacia Sanderót. Erre mondja az átlag magyar, hogy ennyiért már autót veszek. És igaza is van.
Az Aygo nem is neki szól, hanem azoknak, akiknek tényleg elég a pici autó, láthatatlan fenntartási költségekkel, viszont semelyik tulajdonságával kapcsolatban nincsenek különösebb extra igényeik: hely, csomagtartó, szellőzés. Kezdő vezetők, diákok, öregek, ügyetlen vezetők, akiknek egy városi parkolás rémálom. Hát ők most 10 méter alatti fordulókört kapnak, ez ma már ritkaság. Ja, és nem gurul vissza emelkedőn, mert az ESP megfogja, amíg elindul az ember, az ügyetlenebbeknek álom az ilyesmi.
Az ilyesmit Nyugaton is ott veszik, ahol kevés és kicsi a parkolóhely, hegyvidéki településeken Monacótól az utolsó kis faluig, szűk, történelmi városrészekben, vagy épp a végtelenségig zsúfolt nagyvárosokban, mint Párizs. Ezekből Magyarország ellátottsága viszonylag véges, az utakon, ahol az erősebb kutya elvnek semmi sem szab gátat, frusztrálóvá is teszi a hasonló minikkel való közlekedést. Ráadásul sem a diákok, sem a nyugdíjasok nincsenek olyan jól kisámfázva, hogy ezerszám vegyék az Aygókat, szóval érthető, hogy a Toyota sem ezzel a típussal akarja megváltani a világot.
Az viszont zseniális húzás, hogy a napi 500 forintos finanszírozással reklámozzák, ami persze a mezítlábas verzió vételárának a fennmaradó 60%-át fedezi, a többit be kell fizetni előlegként; továbbá az üzemeltetés sincs benne, de oké, legyen napi ezer forint a vége. És mennyi egy doboz cigi? Szóval a sétálva dohányzással összevetve már több, mint elgondolkodtató egy Aygo így is.
