Használtteszt: Opel Insignia 2.0 CDTI EcoFlex Cosmo - 2015.

Nem csoda, hogy a használtpiacon keresett autó az Opel Insignia. Több mint ötszáz eladó példányt hirdetnek egyszerre, ráadásul igen sokféle variációban. A hosszú gyártási ciklus alatt a kaszni csak finom módosításokat kapott, így megjelenése nem elavult, ma is frissnek hat. Utóbbi persze nem csak a kényszerből megnyúlt modellciklus miatt alakult így. Lendületes, vagány, szépen kidolgozott. Valami olyan megbonthatatlan egységet mutat, mint annak idején a Calibra, ahhoz se nagyon lehetett rontás nélkül utólag hozzányúlni.

Az Opel felső-középkategóriás típusai, a Vectra óta mindig is kedvelt cégautók voltak, akárcsak közvetlen konkurensei, a Volkswagen Passat és a Ford Mondeo (Sierra). Mehetnénk messzebbre is és említhetném az Asconát, amelyet a Vectra váltott, de az Ascona-korszakban itthon a cégautó a Lada meg a Volga volt. Ha egy-egy Ascona Magyarországra vetődött, az a nyugati luxust testesítette meg annak ellenére, hogy vélhetően kint belefért az átlagcégautó-kategóriába – de mi ezt itt kevés kivétellel nem tudtuk.

Ez az Insignia nem csak típusában jellegzetes, hanem jellemzőiben is. A kétliteres CDTI ecoFlex Cosmo start-stop megnevezés már eleve magyarázatra szorul. Gyártásakor már léteztek az 1,6 literes dízelek is, így a motorméret, valamint a felszereltség is vezetői autót feltételez. A motorra vonatkozó ecoFlex jelzés egy egész technikai csomagot jelent, amely az alacsony fogyasztást célozza – a hab a tortán a start-stop rendszer. 

A Cosmo pedig egy jó felszereltségi szint, amelyet meg is toldottak. Így az autóban van bőrkárpitozás, állítható combtámaszú, sportos ülések, navigáció, parkolási segédrendszer, illetve Bose audiorendszer. A kocsit 2015. 07.29-én állították forgalomba, most, az eladásra kínálás pillanatában 132 956 km-t mutat a kilométerszámlálója ami jelzi, hogy évente, átlagosan több mint 30 ezer kilométert mentek vele. Ez egy átlagautós szemében soknak tűnhet, de összességében még vonzó futásteljesítmény a vásárlás szempontjából.

Persze a kilométerszám önmagában nem garancia az autó jó állapotára, hiszen nem mindegy, hogy élte meg azt a 3 év és pár hónap szolgálatot, illetve milyen gondozást kapott. Ez az Insignia szerencsésebb, mint az előző tesztemben szereplő Corsa volt. Kevés sérüléssel, hibával megúszta a cégautóságot, első ránézésre makulátlan.

Amit találtam rajta, az szerepel az autó az SGS által készített alapos állapotlapján (lényegében olyan mint a Dekráé, csak a tesztautót adó Business Lease flottakezelő ezt a céget bízta meg erre a munkára). Így látni, hogy vagy utolértek valakit, vagy parkolói lökdösődés történt, mert az első rendszám kicsit sérült, és a hűtőmaszk bal oldalánál nagyobb a hézag mint a jobb oldalon. A géptetőn is láttam 2-3 kőfelverődést, a bal hátsó sárvédő első-, kerékjárati ív részén pár kis karcot.

A felnik közül csak a jobb elsőn van sérülés, amit amolyan gyorssegélyként „leecseteltek” – de látszik, hogy korábban 3-4 centiméternyi peremet gyalult le róla a valaki. A 18 colos felnivel ez könnyen megy – mármint a sérülés gyűjtés, padkán, kátyúban. A gumik jó állapotú prémium Pirelli P-Zero-k, még kellő mintamélységgel, 245/45 R18 méretben.

Az utastér is eléggé egyben van, nem éreztem a kínnal kikozmetikázott hatást. Nem vágott orrba a friss tisztítószerszag, nem tűnt fel a műanyag-, és bőrápolók gazdag használata sem. Erre a kocsira tényleg vigyáztak, minden megvan benne, minden működik, nincsenek karcok vagy lemállások, netán elszíneződések. Szépek az ülések, nincsenek kiszakadva vagy elszíneződve, pedig kényes a világos kárpitszín.

Mindez két dologra utalhat: a fent említett gondos használatot feltételezhetem, és/vagy, hogy strapabíró anyagokból rakták össze az Insignia utasterét. A csomagtartóban találtam végre nyomát a használatnak, mert bár alapvetően ez is rendben volt, a perem belső-alsó burkolata karcolódott össze a pakolások alatt. Valamint vélhetően a jobb hátsó izzócsere miatt az amúgy is nehezen, csak türelemmel visszapasszítható préselt burkolatok álltak el valamelyest: persze ez legyen a legnagyobb baj.

Itt meg is állnék egy pillanatra, mert a szerelőkkel beszélgetve úgy tűnik, jobb ha nincs komolyabb baja egy Insignia-bonyolultságú autónak. Egy ilyen kocsinál a meglévő hibák komolyan felverik a fenntartási költségeket, így nagyon fontos a szervizelőélet és az adott állapot ismerete. Az alkatrésztáblázatban nem véletlenül tüntettem fel a kettős tömegű lendkerék és a kuplungszett árát, mert abból könnyen kimatekozható, hogy egy ilyen cseretörténet félmillió forintnál áll meg, igaz, én drágább alkatrészmárkákat néztem.

És ezek csak a kopóalkatrészek, állapotuk a korábbi használó vezetési szokásaitól is függ. A csereidő akár beköszönhet a mi tesztautónk kevesebb mint 140 ezer kilométere után, de a szerkezet kihúzhatja akár 300 ezerig is, bár ez utóbbi ritkább.

A hároméves Insignia menet közben nem mutatta jelét, hogy bármilyen nagyobb javításra volna szüksége. A motortérben hidegen indítva egy kis súrlódó hang nem tetszett – ékszíj/ékszíjtárcsa jellegű volt, de hibakódja nem volt a nagy Opelnek. A futómű koppanásmentes, stabil, jó egyenesfutással és a peres gumik ellenére jó rugózási kényelemmel, a kormányzás is holtjátékmentes volt.

A 140 lóerős motor erőteljesen húz, jellegzetes, érdes hangú gyorsítással, és az Opel-dízelek hagyományaihoz illőn lassan felpörögve, majd rúgásszerű nyomatékcsúccsal megörvendeztetve a vezetőt. Van aki ezt szereti, én jobban kedvelem a kiegyensúlyozottabban viselkedő motorokat. Nem kevés a 350 newtonméter (rövid ideig, az overboost miatt akár 370 is lehet), de az Insignia A kifejezetten nehéz autó, menetkész tömege jóval több mint 1,5 tonna, így ezzel a motorral bő 10 másodperc kell neki nullától százig. 

Mindezek ellenére együtt lehet élni a kétliteres Insigniával, főként a hatfokozatú kézi váltóval mindig az élhető fordulatszám-tartományban tartható a motor. Alacsony fordulaton nem szerettem kínozni, ilyenkor jobb visszaváltani – de itt nem benzines fordulatszámértékekre gondolok. Abból a szempontból szerethető az ecoFlex dízel, hogy még a start-stop rendszert kikapcsolva is igen alacsony fogyasztási értékeket produkál. Országúton, autópályán nem nagy varázslat 5 liter/100 kilométer alá vinni az étvágyát, de tempósan hajtva is öt-hat liter között marad az átlag. Sőt, városban sem lódul meg igazán, csak melegedjen be – egyébként az ecoFlex-csomag egyik lényege éppen az, hogy segíti a motor bemelegedését.

Az Insignia elöl kényelmes autó. Beszálláskor ugyan mélyre kell ülni, de nagyon jól tartanak az ülései, jól belőhető a vezetési helyzet. Hátra kicsit kászálódni kell, mélyen vannak az ülések. Kényelmesek ezek is, de a Passat-Mondeo pároshoz képest itt kevesebb a láb- és a fejtér is, így 180 centi fölött az ember feje elérheti a tetőt és a kis oldalablakok miatt itt bunkerben érezhetik magukat az utasok.

A négyajtós kaszni egyik hátránya, hogy nagyobb tárgyakkal kevésbé jól pakolható a csomagtartó, de előnye, hogy nem nyitogatja rá a külvilágot a pakolóember a bent ülőkre. A flottavásárlók egyebek mellett ezért is kedvelik a négyajtós megoldást, családi autó szerepkörben viszont már praktikusabb az ötajtós kivitel.

Tesztautónkat a fenti állapotában 3 890 000 Ft-ért kínálják eladásra. Nem biztos, hogy ez az ár önmagában sokat mond, ezért nézzük meg mennyiért mennek az első generációs Insigniák, általában.

Az indulóár egymillió forint alatti: de senki ne kiabáljon hangos hurrát, mert a legolcsóbb példányok jobb kormányos, angol származású, úgynevezett útiköltség-autók. A magyar vizsgás, bal kormányosok 1,7 milliótól indulnak. Hogy ehhez az árhoz milyen futásteljesítmény tartozik, azt nehéz megítélni, mert gyártási évtől függetlenül majdnem a teljes Insignia-kínálat futásteljesítménye alig kúszik 250 000 kilométer fölé. A fiatalabbaknál nincs is ezzel gond, a 2012. előttiekénél viszont mindenképp megér egy utánanézést.

Költségek
Vagyonszerzési illeték:	66 950 Ft
Forgalmi engedély:	6000 Ft
Törzskönyv:	6000 Ft
Eredetiségvizsgálat:	18 500 Ft
Regisztrációs adó:	610 500 Ft
Rendszám:	8500 Ft

Inkább azt mondanám, hogy a típus alsó árszintje, józanul a kétmillió forint. Itt laknak a gyártás első két évének autói. 2,5 milliótól már kapni 2012-es évjáratúakat, 2,8 milliónál megjelenik az első 2014-es autó. A 2015-ösök alsó árszintje 3,5 millió, a 2016-osoké 4,5 millió. Persze vannak nagy átfedések, mert a keveset futott, 2012-esért is elkérik a 3 milliót. A belépőárakat a jellegzetes 200 000-et futott autók reprezentálják.

Alkatrészárak (Bárdi Autó)
Légszűrő (Mann-Filter)	9890 Ft
Pollenszűrő (Mann-Filter aktívszenes)	15 119 Ft
Első fékbetétek (Textar)	16 788 Ft
Első féktárcsák (Textar)	24 989 Ft
Kuplungszett (Sachs)	146 979 Ft
Kettős tömegű lendkerék (Sachs)	230 989 Ft

Az ötmilliós ár már 2016-os, sőt 2017-es autókat jelent. De mint jeleztem, az átlagból kilógókra más árszint vonatkozik. Például a jól felszerelt, erős benzinesek is a drágábbak közé tartoznak: 6 éves OPC 4,3-5,2 milliós áron található, de a szériakezdeti V6-os, benzinesért is elkérnek 3 milliót (ugyanennyit várnak cserébe egy kétliteres, benzines turbóért is). Mindebből az is kitűnik, hogy van miből válogatni és a tesztautó ára a helyén van, hiszen jó állapotú, igazolt futásteljesítményű, szervizelt példány.

A tesztautót a Business Lease Hungary kínálatából választottuk.