Azt hiszem, én egy kétnapos ember vagyok. Két napig tartottam magam szociálisan érzékeny, pazarlást elítélő, józan embernek. Két napig próbáltam mindenkit meggyőzni, hogy nem szabad ilyet venni, hiszen hazai viszonyok között szinte jogosan vetik meg. Két napig küzdöttem ellene. Aztán megtértem, szép lassan átadtam magam az X5-nek, és hagytam, hogy elragadjon. Néha még most is hiányzik.
Gondoltam, hogy az X5 társadalmi megbecsültsége nem olyan, mint egy kedvesen lepattant Volkswagen Bogáré, de amikor a tesztautó extráiról készült videó kommentjeit megnéztem, azért rendesen elborzadtam. A skála a passzív agresszív frusztrációtól a nyílt dühig terjedt. Szinte már láttam magam előtt, ahogy a szegény, közutálatnak örvendő X5 tulajokat Hajdú Péter Mózesként vezeti ki a hipermarket parkolójából, hogy aztán ne a Vörös-tengert, hanem az autópályasávokat válassza szét lézer fényszóróval.
Szerintem az ellenszenv abból táplálkozik, hogy 36,7 millióért neonreklámot sem kapunk, ami hatékonyabban hirdeti, hogy van pénzünk. Ma, amikor az 5-ös BMW lassan nem látszik, ha elé áll holmi Renault Koleos, csak a méretekre lehet támaszkodni, és az X5 nagyobb mint valaha. Tükörtől tükörig több, mint két méter széles, a tengelytáv három méter, 175 centi magas, és 8 centi híján 5 méternyi autó van a két rendszám között. Letaglózó, de a legsúlyosabb adat a 2,3 tonna, ami a tesztre kapott négyturbós M50d súlya. Ez a sok szám egy dolgot jelent a sofőrnek: elképesztő magabiztosságot, tényleg, aki ennél többet akar, az meg fizessen be egy C-s jogsira.
Ez az, amiért az X5 vásárló mindenféle szégyenérzetet le tud győzni, a megvető pillantások meg úgyis olyan alacsonyról jönnek, hogy oda nem látunk le. Az X5-öt leginkább a krémes írja le, a hang, illetve hang hiánya, na meg a futómű olyan környezetet teremt, amiből idegesítő gyötrelem minden, ami a 2,3 tonnás acélburkon kívül történik. Ezzel a súllyal csak-csak lehetett volna jól rugózó autót építeni, viszont a magas bódé miatt mind a két tengelyen légrugót alkalmaztak, hogy ne csak finom, de stabil is legyen.
Tisztelem az X5 mérnökeit, talán még jobban, mint azokat, aki mondjuk az M5-öst reszelték. Utóbbiak egy szedánnal dolgoztak, ami anatómiájánál fogva alkalmasabb a vágtázásra, de az X5-ből sportos dolgot csinálni kevésbé egyértelmű. Nyilván az X5-tel valós sportolást nem úgy kell érteni, hogy holnaptól ezzel tolják le Lotusokat a Kakucsringen, egy effajta dugonggal a sportolás inkább az autópálya felhajtón való kigyorsítás, majd a tempótól való megijedésben merül ki. De nem az X5-tel: ezzel lehet egy jó autózni.
Éreztem már hasonlót a Porsche Cayenne-nél, vagyis, hogy egy ekkora istentelen batár olyan dolgokat csinál, mint egy autó: gázra hátra terhel, kanyarban támaszt, sőt, ha kell még driftel is, földöntúli érzés. Közben pedig a dupla üveg és a sok réteg merinó kárpit szigetel el mindent, aminek megvan az a következménye, hogy ha baj van, az nagyon nagy.
Dobogókőre mentem fel, de volt az úton egy finom páraréteg, ami a porral összeállva elég csúszóssá vált. Az X5 törtetett, tartottam az ívet, aztán egyszerre olyan volt, mintha a a szimulátor kormányát kihúzták volna a számítógépből, az autó meg ment volna egyenesen. Sem a jellegzetes rázkódás a kormányon, sem a gumik hangja nem utalt a bajra, az X5 csak simán nem arra ment, amerre a kormány állt.
Nyilván nem mentem gyorsan, gázelvételre visszaállt, de akármennyire is úgy tűnik, a fizikát az X5 sem tudja megerőszakolni, ahhoz még mindig Porsche-pajzs kell a gépháztetőre. Pedig a tűzerő adott: a hat hengerre akasztott négy turbón röhögtünk, amikor elkezdtek szivárogni róla a hírek, most itt van, és úgy vagyunk, mint a székely bácsi: szerencsére komoly, mert viccnek kicsit durva lenne. A B57D30C-t érdemes megjegyezni, ez annak a 3 literes hanthengeresnek a motorkódja, ami az X5 tulajt az éjszaka királyává, a turbófelújítót meg gazdaggá teszi.
Akárcsak a legtöbb modern motor, ez sem padlógázra megy jól, ha az igazi agyleszakadás a cél, a pedálút kétharmadáig kell taposni. A 750 newtonméteres nyomaték 2000 és 3000 között van meg, a 400 lóerő pedig 4400-nál jön. Padlógázra bőven túllendül tű ezeken a tartományokon, és az autó üvölt, de nem gyorsul jobban. Viszont ha belegangolunk a jóba, és elkezd dolgozni a motor, az földöntúli élmény. Az, hogy milyen, amikor egy nappali jön az emberrel, megvan mondjuk egy AMG S Merciből, de az, amikor a másodikra épített nappali lendül meg, azért fokozza az élményt.
5,2 másodperc alatt megvan a 100, vagyis már csak két tizeddel gyorsabb az Audi SQ7, azaz sportos dízel dömperek között (már ha létezik ilyen liga) elég jó helyen áll az M50d. Ha még nem fáradtak bele a röhejes adatokba, akkora itt a fogyasztás: 10 liter, és ebben azért volt pár padlógáz. Az X5 vezetési élményében mégsem a menés a leghajmeresztőbb, hanem az összkerék-kormányzás: ez olyan, mint mondjuk huszonpár éve egy 4WS Honda Prelude-ben, vagyis kis tempónál az elsőkkel ellentétes irányba fordítja a hátsó kerekeket, így kisebb a fordulókör, gyorsan haladva viszont azokkal együtt, csak kisebb szögben, így borzasztó stabil lesz kanyarokban.
Az az ember, aki a Lajos utcai parkolóházunkat tervezte, valószínűleg csak képen látott autót, de nagyjából a Toyota Aygo az utolsó jármű, amivel centizgetés nélkül le lehet fordulni. Erre az X5? Jön, aztán kérdés nélkül megoldja. Ehhez mondjuk az is kell, hogy a ma kapható egyik legjobb fedélzeti kamera-rendszer legyen benne. Magát a fedélzeti rendszert és a belteret ebben a videóban kitárgyaltuk:
Az X5 belseje már az új hullámos beltér, kristály váltó-előválasztóval, teljesen digitális, krómkeret nélküli műszerfallal. A váltógomb ízlés dolga, de még mindig azt tartom legnagyobb előnyének, hogy nem kötelező. A műszerfal viszont kihagyott ziccer, hiszen csak a navigáció jeleníthető meg rajta, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy mivel a szélvédőre vetítve minden kilistázható telefonszámoktól a zenelistáig, igazából annyira nem fáj. A Speedzone-on, Vályi Pistáéknál viszont rendszeresen lehalt majd visszatért a középső modul, ugyanezen az autón. A hiba miatt a váltó-előválasztón kívül semmi sem működött, sem a futómű szintszabályzása, sem a módválasztó és főleg nem az iDrive, vagyis csak az autó funkcióinak jó 80 százaléka vált elérhetetlenné. Utóbb kiderült, hogy az iDrive hetedik generációja még kihívásokkal küzd, erre tulajdonosok beszámolói és fórumbejegyzések is utalnak. Ha valaki rohanna vásárolni, ezt nem árt egyeztetni a kereskedővel, mert akár trélerezéséig is fajulhat a dolog.
Elöl a hely már-már pazarló, és ha az ülések nem is a valaha volt legjobb BMW-fotelek, azért a top 3-ba beférnek. Érdekes, hogy azok a dolgok, amik a bemutatón fel sem tűntek, pár napnyi X5-özés után már zavart. Például 140-nél már zavaróan zúg a menetszél a tükrök környékén, és a levegőbefújás is lehetne halkabb. Tudom, tudom, fogjam be, de 36 millió forint elköltése után magasabbra kerülnek az elvárások. Hátul nem olyan elképesztő méretű a tér, mint a külső alapján gondolná az ember. Nyilván nem egy Daewo Tico, de talán azért sem lehet tágasabb, mert akkor ki venne X7-est? Az X5 szélessége alapján simán lehetne ötszemélyes, de a hátsó padon, középen kifejezetten kellemetlen ülni, egyrészt kemény, másrészt púpos, minduntalan le akartam billenni valamerre.
Az M50d induló ára 27 millió forint, meg egy kicsi, de ebben már például benne van az M Sport differenciálmű, a hörgős kipufogó, varázsfényszóró, meg sok egyéb okosság. A tesztautóba olyan dolgokat konfiguráltak még, mint a valóban hasznos összkerékkormányzás 420 ezerért, ugyanennyiért mért légrugók, és 430 ezres komfortülések. Vannak kérdőjeles dolgok, mint Display kulcs 100 ezerért, vagy az üvegtető 640 ezerért, és ott a Crafted Clarity kristálycsomag 220 ezerért, ami a világ legjobban megspórolt két kilója.
Persze lehet itt hőbörögni, és nyilván a 265 lóerős 30d is ugyanilyen jó, mint autó. De akkor minek 2,3 tonna? Minek 400 dízel lóerő? Minek kell sperrdiffi, vagy aerodinamikai csomag? Az X5-nél nem kell bonyolult válaszokat keresni: mert megtehetem, azért.
