Lehet utálni ezeket a kivagyi dömpereket, összességében mégis kevésbé néznek ki nyomorultul, mint egy Prius. Meg ezek nagyok: annak ellenére, hogy kompakt hobbiterepjárónak hívják a kategóriát, egy családot bőven kiszolgál egy ekkora autó, ami nem csak nagy, de egyből kombi is. A kategória két legrégebbi versenyzője a Toyota RAV4 és a Honda CR-V, ezek hibrid változatait tettük egymás mellé.
A Honda CR-V alig egy évvel a Toyota RAV4 után jelent meg, 1995-ben, azóta ők a családi SUV-piac két állócsillaga. Az aktuális, ötödik generációk szintén egy év különbséggel debütáltak, ezzel mindkét cég elhagyta a dízelt a kínálatból, cserébe mindkettőből van hibrid. Számtalan család választ szabadidőautót egyterű, vagy kombi helyett, igaz, ezzel a hajtáslánccal egyik sem kaphat hét ülést, szóval az állami támogatástól elesnek. Erről azonban Japánban mit sem tudnak, így már az autókat kinyitva világos, hogy elsősorban gyerekes szülőket képzeltek a vezetőülésbe a mérnökök. Különösen a Hondánál, ahol a hátsó ajtó majd' 90 fokig feltárul, így akinek csak az a fontos, hogy minél könnyebb legyen bekötni a babát az utastérbe hajolva, mindössze eddig kellett olvasni.
Honda CR-V Hybrid AWD
Érdekes fejlődési irány, hogy a CR-V a viszonylag egyedi formaterv felől a teljesen átlagos felé mozdult el az elmúlt két generációval. A Honda mostanában látványosan túlrajzolt lámpákkal, jelvényekkel és díszcsíkokkal operál, de ha ezeket letakarjuk, egyszerűen bármi lehetne ez a kocsi, akár Nissan vagy Subaru is. Nekem nem tetszik különösebben a vonalvezetés, alulról karcolja az elfogadhatót, de az már kintről nézve látszik, hogy az elsődleges cél a helykínálat maximalizálása volt. Hiába a sok él és döntés, ez egy doboz, és kész. Ami célszerű, tehát jó.
7,8 millió a CR-V alapára 1,5 literes, 173 lóerős turbómotorral, a hibrid felára 1,8 millió forint. Kipróbálni a kínálat legdrágább változatát kaptuk, Executive felszereltséggel és 4WD-vel, így már 13,4 millió a CR-V. Igaz, ehhez tényleg csak metálfény kell (160 ezer Ft), és meg is vagyunk, a kocsi fullos. Nemcsak az árlistán, beülve is érződik, hogy pénzt költöttünk, meglepően finom anyagokból építkezik a Honda. A bőr kellemes, a műanyagok rendben vannak, a fabetét pedig egyenesen szép.
A komfort nem áll meg a felszínen, a hibrid CR-V döbbenetesen csendes, többek között a szériában mért aktív zajkioltó rendszernek köszönhetően. Előfordult, hogy lehalkítottam a zenét, megfigyelni, mi az a fura hang, ami valahonnan távolról szól: a Suzuki kipufogója van leszakadva a szomszéd sávban, vagy a tesztautóval van gond? Aztán kiderült, hogy egyik sem, csak a japán hibridhagyományok szerint gyorsításkor magas fordulaton pörgő kétliteres hangját hallom tompán, mintha füldugót tettem volna be egy Priusban.
A rugózás finom, az ülés kényelmes, és annyi hely van mindenhol, hogy az 1,5-ös CR-V hétszemélyes is lehet. Ugyan nem egyterű, de így is remek családi utazóbatár. A magas felszereltség része a motoros csomagtérajtó, ami viszont lassú, tehát ha mondjuk pirosnál ugornánk ki elővenni a srácok mesekönyvét, ami véletlen hátul maradt, hát akkor inkább álljunk félre, idő kell hozzá.
A többszemélyes utazást szolgálja az Executive-hoz tartozó méretes üvegtető, a négy USB csatlakozó, nem hagyták ki a klasszikus 12 voltos bemenetet sem. A központi kijelző képe viszont jóval kisebb, mint amit az üvegfelület sejtetne. A felbontása sem az igazi, akár navigációról, akár a tolatókamera képéről van szó, de legalább viszonylag egyszerű kezelni, pláne, hogy a klíma saját gombokat kapott. Ez az egérmozi még mindig hasznosabb, mint az óracsoport digitalizálása, mert nem sok választása van sofőrnek, mire kíváncsi, csak a fedélzeti komputer kijelzését változtathatjuk.
Persze egy hibrid családi batárnak nem kell sportosnak lennie, és a CR-V még a látszatot is kerüli. Különösen a RAV4-ből átülve feltűnő, hogy bár a Toyota zajosabb, de gyorsabb is, és sokkal magabiztosabban kanyarodik. Úgy tűnik, számít, hogy ott 2,5 literből gazdálkodik a hajtáslánc, míg a Hondában 145 lóerős, és méretéhez képest visszafogott, 175 Nm nyomaték leadására képes a kétliteres benzinmotor. Ezt két elektromotor egészíti ki 315 Nm-rel és 184 lóerővel, de a hajtás összteljesítménye csak 9,2 másodperces gyorsításra elég százra, ami több mint 1 másodperccel lassabb az AWD RAV4 hibridnél. Igen, ez csak egy szám, de remekül illusztrálja, amit az országúti próbakörön érzékeltünk: a CR-V egyszerűen lemaradt kanyarban és egyenesben is.
Önmagában nézve nem húz rosszul a Honda, előzni lehet, autópályán haladni is, viszont az alacsonyabb teljesítmény azonos sebesség eléréséhez több naftát kért. Egymás mögött haladva 7 literes országúti-autópályás átlagot mértünk, ami egy literrel több a Toyota értékénél. Azt viszont fel kell jegyezzük, hogy abból elsőkerék-meghajtásút kaptunk, nem összkerekestt, ami számít. WLTP-szerint mérve fél literrel kevesebbet eszik a hibrid CR-V, ha lemondunk a hátsó tengely meghajtásáról.
Figyelembe véve, hogy megközelítőleg azonos felszereltséggel megközelítőleg azonos áron adják őket, ez a fogyasztási többlet nekem simán megérné. Egy ilyen batárnak az a dolga, hogy komfortos, minőségi és tartós legyen, ezeken a területeken pedig nálam egyértelműen a Honda nyer. Kényelmesebb, csendesebb, finomabb anyagokból építkezik, és azokat jó minőségben összeszerelve kapjuk, szemben a Toyota tesztautóval, melynek olcsóbb hatású belterében 5000 km után már hallatszott egy kis nyiszorgás. Hogy sokkal kevésbé sportos a Honda, az ebben kategóriában szerintem nem számít, legalábbis az én döntésemet nem befolyásolná. De szerencsére nem vagyunk egyformák.
Toyota RAV4 Hybrid
A RAV4-et már alaposan megismertük, hiszen két hét alatt két verziója volt nálunk. Lényegesen markánsabb jelenség, mint a Honda, a tervezők meg tudták állni, hogy eszetlen mennyiségű króm felhasználása helyett formákkal érjék el, hogy a vezetés után egy órával is emlékezzünk, miben is ültünk. A két autó teljes hossza között mindössze 7 milliméter a diffi, mégis, a határozott vonalak miatt szemre nagyobbnak tűnik a Toyota. Az orra olyan függőleges fal, hogy többen nem értik, hogy ment át a gyalogosvédelmi próbákon, de az amerikai Toyota Tacoma pickup motívumainak reciklálása határozottan jót tett neki.
Amikor megérkezett az első tesztautó, egy minden jóval felszerelt szívó benzines, hüledeztünk, hogy mennyire össze van rakva, ami főleg azért volt érezhető, mert egy hétre rá az ebben a tesztben is szereplő hibrid viszont recsegett-ropogott. Az itt próbált Selection felszereltségű autót kicsit igazságtalan is a Honda mellé tenni, hiszen egy metálfénytől eltekintve fullextrás volt, így különösen érezhető, mennyivel lejjebb adták a RAV4 konfigurálását.
Gyakran emlegetett lózung az autószerűség, a nehezen megfogható fogalom többnyire az anatómiájuknál fogva esetlennek vélt dolgoknál jön elő. Beltér, ergonómia és kényelem szempontjából a Honda egy lényegesen autószerűbb élményt ad: ahogy ülünk benne, ahogy körbevesznek a bútorok, ahogy elhelyezték a kezelőszerveket, mind-mind személyautóra emlékeztetnek, valahogy nincs dobozos érzése.
Ellenben, ha az autószerűséget az autó mozgása felől nézzük, a Toyota áll nyerésre. Ennek a futóműve lényegesen feszesebb, a kormánya direktebb. Nyilván, ezeket a kijelentéseket a saját ligájában kell értelmezni, de a RAV4-gyel lehet egy jót autózni. A Hondában sokszor érezhető volt, hogy kanyarban már nem tud mit kezdeni egy úthibával, megbillen, somfordál le az ívről, a Toyota viszont épeszű keretek között megingathatatlan. Magam részéről a Hondát kérném, hiszen akkor adnám vissza a jogsim, ha rám törne a sportolhatnék egy hibrid hobbiterepjáróban, egy ilyen dolog szóljon a kényelemről.
Amiben már nincs vita, az a menés. A RAV4-hez képest a CR-V dinamikája a tengerben sodródó döglött belugájéra emlékeztet, persze mondhatnánk, hogy nagyobb motorral nagyobb fogyasztással könnyű, de nem. A 2,5 literes Atkinson-ciklusú négyhengeres és a villanymotor hiába 218 lóerő, egy literrel eszik kevesebbet, mint a 184 lóerős Honda. Elképesztően hatékony a rendszer, érezni, hogy az utolsó kósza wattokért is lehajol, tényleg, sokszor csak azért indított rá a benzinmotorra, mert olyan sokat mentem villanyról, hogy kihűlt.
Amikor a városi forgalom annyira lelassul, hogy nem kell 50 fölé gyorsítani, akkor súlyos kilométereket lehet megtenni villanyról, és úgy összességében sokkal könnyebb vele spórolva közlekedni, mivel tágabb az a tartomány, amiben áramról közlekedünk. Ez az autó, ezzel a felszereltséggel 11 millió forintba kerül, ha pár extrát elengedünk, 9,5 környékére is le lehet tolni az árat, viszont, ha urizálnánk, simán elkölthetjük CR-V 13 millió feletti árát a RAV4-re.
Épp ezért nehéz kimondani a verdiktet. A Honda az autózás hagyományos értékeit nézve jobb. Kényelmesebb, jobbak a beltér anyagai, a futóműve puhább, finomabb. Ezeken a területeken a Toyota kihívásokkal küzd, de a hajtáslánca olyan jó, mint hibrid még talán sosem volt. Sokat megy villanyról, a fogyasztása már-már komikus, és ugyan béget még mindig, de közben bitang jól megy, és azt sem szabad elfelejteni, hogy valamivel jobban ráz, és zajosabb, de sokkal autószerűbben mozog kanyarokban. Ha sima benzinesekről lenne szó, nem kérdés, a Hondát vinném, viszont a hibridséget egész egyszerűen jobban tudja a Toyota.
