Végy egy kisautót, emeld meg néhány centivel az egyébként is kis területen indokolatlanul magas tárgyat, és…És kész is a terepen használhatatlan, országúton dülöngélő szörnyűség. Ma már szerencsére nem ez a helyzet, így fordulhat elő, hogy a Captur második generációja már komoly autónak néz ki – és annak is érződik.
Persze, már dörzsölöm a tenyerem, és várom, hogy a lábaim elé repül-e majd az ötéves használt autón a tanksapka, de valahogy azt érzem a második generációs Captur minden porcikáján, hogy a Renault tudja, mi az, amiben még fejlődniük kell, és nem restek a hibákon keményen dolgozni.
A külső mondjuk nem tartozott ezek közé, a korabeli kínálatból nekem pont a Captur tetszett a legjobban, és egyáltalán nem érdekelt, hogy egy felfújt Clio. Az új is az, és oké, ha választanom kellene, biztos a Cliót vinném, de SUV-értelemben továbbra is elég mutatós a Captur, főleg a kicsit merészebb hátsó lámpáival. Sokat dob az összképen a feláras (170 ezer forint) fekete tető is, így oldalról kevésbé bumszli a Captur, és talán kevésbé tűnik fel egyik legnagyobb hibája is: a minimál üvegfelület.
Sokan felesleges belekötésnek fogják gondolni, de ritka, hogy az autók világában nem különösebben jártas barátnőmnek is feltűnik már az első beüléskor, hogy a Capturből valószínűleg nagyon rossz kilátni kb. bárhonnan. Pedig, ha megnézik a képeket, összejön a matek: elég vastag fekete küszöb, fekete tető, sötétített ablakok, és már nem is tűnik olyan bunkernek - pedig nagyon az. Ahhoz, hogy kisautókhoz mérhető legyen a fogyasztása, még jól meg is kellett dönteni a szélvédőt, így a belső tükör és a tetőszolopok durva holttereket csinálnak már előre is.
A bunkerség a nyers centikben nem mutatkozik meg, elöl ülve az volt az érzésem, hogy sokkal nagyobb autóra igazából nincs is szükség. Hátul a 175 centimmel már jó ideje elférek kényelmesen az ilyen jóllakott óvodásra hízott kisautókban is, úgyhogy nem jelent semmit, hogy a Capturben sem súrolta a térdemet az első üléstámla. Az ülőlapok mérete is rendben van, viszont ablakfelületből ide még kevesebb jut, valahogy nem egy szívderítő élmény itt utazni. Mivel az új platformnak köszönhetően 10 centit nyúlt a Captur az előző generációhoz képest, így elég nagy csomagtartója is maradt. A katalógusba 536 litert írtak, de azért van bőven trükközés a kettéosztott rekesszel, előretolt hátsó üléspaddal és a pótkerék hiányával. Az oszthatóság viszont kell ahhoz, hogy az ülések ledöntése után sík legyen a raktér. A döntögető mechanizmusban nincsen semmi extra, de legalább már normálisan burkolták az ülések hátulját is, szóval kulturáltság van, kérem.
Általában szemre és tapintásra is kellemesek az anyagok a Capturben, egyedül az ódivatú műszercsoport zavart. Kár ezért, hiszen az előző generációnál kiderült, hogy ebben a műfajban is tud szemrevalót alkotni a Renault, de valószínűleg rájöttek, hogy így többen fogják megrendelni 100 ezer forintért a digitális műszeregységet. A fordulatszámmérő és a sebességmérő közé rakott kis kijelzőnek viszont szép a grafikája, és a benne lévő menüpontok is informatívak, könnyű köztük eligazodni. A fogyasztásfetisiszták külön örülhetnek, hogy a csészelevelek már a gázpedál megpöccintésére is hervadoznak, ennyire még nem jutalmazta instant a gazdaságos sofőröket a Renault. Furcsaságok azért akadnak majd a magyar fordítással. Például nem jöttem rá, hol találom a TPMS gombot (nyilván a keréknyomás-ellenőrző nullázója lesz, de akkor is), és viccesen néz ki a Guminyomást ell. + Visszaállítani felirat is. A táblafelismerő piktogramjai is itt jelennek meg, amik szintén elég sokszor hibáznak, van amikor egyszerűen téves sebességet írnak ki, de ha teljesen elveszti a fonalat, akkor csak egy táblába írt pontpontpont marad.
Fapados modellről lévén szó, az infotainment nem traktál túl sok menüponttal, de kit izgat, ha már ebbe is benne van az Android Auto / Apple Carplay? A tükrözés pillanatok alatt megy és általában jól is működik, egyedül a Spotify / Google térkép közti váltáskor fordult elő, hogy hosszú másodpercekre befagyott a rendszer. Plusz marhaság, hogy a Hondához hasonlóan a Renault is rejtegeti az Android Auto menüpontot, így ha a telefon csatlakoztatása után valamiért nem ugrana automatikusan a térképre a rendszer, a főképernyő felső keskeny sávjában kell keresni a menüpontot. Egyébként három különböző főképernyőt állíthatunk be, a csempékre pedig olyan elemet húzunk, amit csak szeretnénk (telefonálás, rádió, egyéb média, sokféle óra van a repertoárban).
Egyelőre minőség szempontjából is elég jónak tűnik a helyzet. Ugyan a középső kijelző keretét könnyű megropogtatni és állítás közben kicsit még lötyögnek a klíma tekerőgombjai is, de nagyon nagy a fejlődés az előző generációhoz képest és menet közben sem zörgött semmi az autóban.
Ez annak fényében is jó hír, hogy az egyliteres, turbós, háromhengeres kategóriában még nem igazán tudtak az autógyártók rezonanciamentes autót összerakni. A Captur sem kivétel, de egyértelműen az ügyesebb próbálkozások közül való. Alapmotornak például nem szánalmasan gyenge a 100 lóerő a szűk 1,2 tonnás autóhoz, ráadásul alig rezget bármit is a kormányon vagy a váltón. Előzésnél nyilván nem is kérdés a visszakapcsolás, mert tud fullasztóan gyenge jeleneteket produkálni, de egyébként tök jól használható a hétköznapokban.
130-as tempónál éppen 3000 fölött forgott, amit nem mondanék se soknak, se kevésnek, de egyrészt nem szállt el a fogyasztás (6,3-6,5 volt ilyenkor, amúgy nagy átlagban 6 literrel jártam el vele), másrészt nagyon csendes is maradt a Captur. Fordulaton, terhelve azért megjön a varrógéphang, de nyugodt vezetési stílus mellett nagyon pihentető a Capturrel utazni. A jó zajszigetelés városban tűnik fel leginkább, mivel a forgalom zaját is alig halljuk, csendesebb környéken, lassításkor még azt is hallani, ahogy a fékbetétek surlódnak az első tárcsák körül – ilyet eddig csak villanyautókban tapasztaltam.
Külön kiemelném a váltót, ami ebben a kivitelben ugyan csak ötsebességes volt (az ezreshez csak ilyen van, minden más motornál hatfokozatú manuális az alap, illetve az erősebb motorokhoz duplakuplungos hétsebességes kapható), de pont passzolt az autó karakteréhez és igazán jó volt a kapcsolási érzet. Egy hét alatt egyszer sem éreztem azt, hogy most vajon jó fokozatba találtam-e bele, ami korábban egyáltalán nem volt jellemző a Renault-kra.
Papp Tibi egyszer már ódákat zengett róla, de én is megerősíteném: a futóművel is elég rendesen betalált a Renault. Nincs ügyetlen bakkecskézés a kátyúkon és félelmetes oldaldőlés az autópálya lehajtókon, mint pl egy Qashqainál vagy sok kisebb, régebbi crossovernél. A Captur igenis ki tudja használni a felépítéséből adódó plusz rugóutat, szóval ügyesen eldolgozza az úthibákat, nem is zörög közben, és a kanyarokban is kifejezetten ügyesen viselkedik. Jó hír, hogy a kormányzás is pontos és a szervórásegítésben is eltalálták az arany középutat. Szinte hihetetlen ez attól a gyártótól, ami 10 évvel korábban olyan szörnyűségeket csinált ezen a téren, mint a Fluence és a darabos kormányzása.
A második generációs Renault Capturben nem kell nagyítóval keresni a fejlődést, ami meglátszik az árán is: az ezres alapmodell kicsivel 5,8 millió forint fölött kezdődik. Aki nem szereti az SUV-kat, rögtön fel is horgadhat az árcédula láttán, hiszen a csavarra azonos személyautó változat, a Clio azonos motorral csak 4,7 millióról indul, de nem csak arról van szó, hogy a gyártók magasabb haszonnal tudják eladni az SUV-kat. A Capturrel nyers térben is több autót kapunk, hiszen 5 centivel hosszabb a tengelytávja, és a teljes autó hosszabb 20 centivel. Mini-SUV-nak már túl nagy, kompaktan még pont kicsi a Captur, ami tovább bonyolítja a kategóriatársakkal való összehasonlítást is. Hozzátenném még, hogy fapad ide vagy oda, normális méretű infotainmentet kapunk Android autóval, és bár egyik sem túl acélos, de van sávtartó-asszisztens és full ledes lámpa is alapáron – utóbbi azért a konkurenciánál még egyáltalán nem alapvetés.
Vetélytársakból már nincs hiány, van itt Škoda Kamiq, Seat Arona, Toyota C-HR, Nissan Juke, Suzuki Vitara, Kia Stonic, Opel Crossland X, Ford Puma, Peugeot 2008, Citroen C3 Aircross... Közöttük az 5,8 milliós ajánlat elég jónak tűnik, kb csak a franciák (és a platformtárs Juke) tudnak versenyezni vele, meg a jóval kisebb Stonic (amit a Kia odaad 4,6 millió forintért, de ott nincs ledlámpa), és a kicsit korosodó, de erősebb motort adó Suzuki a Vitarával. Nem csoda, hogy senki nem akar kimaradni ebből a buliból, hiszen a Renault az utóbbi években simán 200 ezer darab fölött értékesített a Capturből. Látva az új generáció fejlődését, a felhízott konkurencia mellett sem gondolom, hogy sokat esnek majd az eladások.
