Teszt: BMW 220d Gran Coupé – 2020.

 A BMW nem vádolható szerénységgel, legalábbis ami a modellsort illeti. Olyan sokféle méretű és osztályú autót gyártanak, hogy percekig tart végiggörgetni a listát. A számozási rend segít eligazodni: páratlan szám az alapmodelleket, tehát limuzinokat, kombikat és városi terepjárókat jelöl, a rájuk következő páros pedig a velük rokon kupékat és sportkocsikat. Kivétel a 2-es, mert a mai 1-től már távol eső hátsókerék-meghajtású sportkupé és fronthajtású családi egyterű áll mögötte. Tehát ha azt mondom, 220i-vel jöttem, még a legtájékozottabb BMW fanatikus sem fogja tudni, hogy a márka talán utolsó kis, hátsókerekes vagányával, vagy egy kissé lehangoló családi batárral érkeztem. Ami mellesleg pár lóerővel erősebb a kupénál, ugyanakkora súlyhoz. Na, ebbe a kupiba érkezett rendet rakni a 2 Gran Coupé.

A képlet ugyanis a 2020 márciusától piacra engedett négyajtós kupé esetében teljesen világos: ez az aktuális, fronthajtásos 1-es széria elegánsabb változata, pontosan, ahogy a számozásból következik. A tengelytáv és a szélesség azonos, a hossza is csak azért nagyobb, mert a kupés vonalvezetésért megnyújtották a karosszériát. Mindhárom jelenleg elérhető motor az 1-ből jön, a műszerfal is azonos, tehát ugyanaz a helyzet, mint mondjuk a 3-as és 4-es sorozat estében.

Megjelenésekor aggódtam is kicsit, hogy kivégzik miatta a hátsókerék-meghajtású 2 Coupé-t, de erről egyelőre szó sincs, hiszen nemrég érkezett az M2 CS, és úgy tűnik, mindenki szereti a kis méregzsákot. Mégis, ezzel a modellel felismerhető családdá álltak össze a kompakt, elsőkerék-meg hajtású BMW-k, hiszen az 1, 2 Gran Coupé, 2 Active Tourer, X1 és X2 végre mind egy követ fúj, és látszik is rajtuk.

Ez a modellpolitikai csűr-csavar szép és jó, de a megfelelő családfa még nem garantálja a szerencsés gének öröklését. Például nekem nehezemre esik a 220d Gran Coupé látványa, mert valahogy a részletek nem adják ki. Túl agresszívek a vesék, az áramvonala szerintem nem tökéletes, és furcsa, ahogy a hosszú hátsó ajtóból jelentősen kisebb keret nélküli ablak áll ki. Ám összességében vitán felül hatásos a négyajtós kupé külleme, és sokaknak megragadja a fantáziáját – bárhová mentem vele, rögtön mindenki azt akarta tudni, hogy hű de jól néz ki. Kerülöm a „szép” jelzőt, mert szerintem nem az, de tény: a 2 Gran Coupé jó értelemben feltűnő, látványos és még ebben a visszafogott színben is vonzza a tekintetet.

 

Persze a fronthajtásos, kompakt négyajtós kupé műfaja nem új, a Mercedes már a második A-osztály generációból gyárt ilyet . És az a helyzet, hogy az aktuális CLA piszok jól néz ki, szerintem a 2 Gran Coupé alulmarad kettőjük szépségversenyében . De mondom, látványosnak épp elég látványos, szóval a feladat megoldva, a gond inkább az, hogy a CLA rossz tulajdonságait is szóról szóra lemásolták a BMW tervezői. Például hiába nagy papíron a 430 literes csomagtartó, a nyílása annyira szűk, hogy még lefotózni is nehéz a rakteret, nemhogy megpakolni.

És nem érnek véget a csomagtérben a bajok, a hátsó utasokkal is mostohán bánik a kis kupé. Hiába jut nekik ajtó, a beszállás így sem könnyű az alacsony tető és a viszonylag kis nyílás miatt, odabent pedig a lábnak jut hely, minden mással baj van. Korlátozott a fej feletti tér és a kilátás, az igazi gond pedig maga az ülés, ami ugyan háromszemélyes, de ez csak arra jó, hogy a középső utas öve nyomja a szélen ülőt – egyszerűen túl kicsi minden. Ami különösen annak fényében fájdalmas, hogy az alapot adó 1-es teljesen vállalható utasteret tud, valódi négyszemélyes, ezt azonban a kupéforma oltárán gyakorlatilag feláldozták.

Persze a praktikum korlátozottsága ősi kupés hagyomány, mert ugye a szépségért szenvedni kell. Éppen az tette az amúgy teljes hülyeségnek tűnő SUV kupékat divatossá, hogy akkora testben kevésbé hat ez a szabály, a kompakt alapokon azonban még a helytakarékos fronthajtás sem segít. Az ilyen autókat úgyis a formaterv adja el, akinek megtetszik a kis Gran Coupé, az majd megszokja a csomagtartós hajolgatást, és hogy a hátra szorult barátok berzenkednek a Balaton felé. Mert elöl azért nincs gond, a megdöntött A oszlop ellenére könnyű a beszállás és komfortosan el lehet helyezkedni a kemény, de finoman kárpitozott és számtalan módon állítható sportülésben. Ami természetesen extra, viszont az alap trónt próbáltam a 118i-ben és az is megfelelő.

A kezelőszervek megegyeznek az BMW 1-el, és nagyon hasonlítanak, úgy az 5-ig fel szinte az összes modellben. Itt is igaz, hogy alapvetően konzervatív felfogásban oldották meg a digitalizálást, a számtalan asszisztens- és kényelmi funkció kezelését. Még arra is van lehetőség, hogy szinte üresre takarítsuk a fő kijelzőt, ami nagyon pihentető környezetet teremt utazáshoz, nem is értem, miért ilyen kevés autó teszi lehetővé. Ízlés dolga a németes formaterv, de kezelni szerintem meglepően egyszerű a BMW-t, remekül osztották el a feladatokat bajuszkapcsolók, gombok, tekerők és képernyők között. Még az iDrive is jó így, hogy a klasszikus tekerőn kívül a kijelzőt érintve is kezelhetjük, csak a gesztusvezérlést érzem zsákutcának. Mert az akkor is reagál, ha nem neki gesztikulálunk.

 

A 220d Gran Coupéban találkozik kép és szöveg, mert a vezetési élmény pont olyan kellemesen polgári, mint a cockpit látványa. A zajokat jól elnyomták, a pedálok, a kormány pont megfelelő erővel működnek, a motor pedig háttérbe húzódik. A rugózás ugyan feszes, de azért nem ráz, viszont sajnos nem is tűnik valami izgalmasnak a kocsi. Normális esetben butaságnak tartom a sofőrközpontú kupét dízellel és automatával párosítani, itt azonban nincs veszteség, mert a futómű is suhanctalanító. Cserébe a motor és a váltó, meg úgy az egész autó kiváló partner a hosszú távú utazáshoz. 190 lóerő azért még ma is mennyiség, az országúti előzésekre van bőven tartalék, és autópályán is hasít a 220d. Semmilyen megterhelést nem okoz pár száz kilométer ledarálása, sőt inkább pihentető, amivel tökéletesen kiszolgálja a BMW vásárlók igen nagy, fontos szegmensét.

A 220d Gran Coupé 11,6 milliótól indul, ami 1,2 millióval több, mint a műszakilag gyakorlatilag azonos 120d, viszont 1,8 millióval kevesebb, mint a 190 lóerős, dízel CLA. Mielőtt azonban olcsónak kiáltanánk ki a BMW-t, ne feledjük, hogy ez csak alapár, az extrák milliókat pakolnak még rá. Hiszen például a nyolcfokozatú automataváltó ugyan széria, de a váltófülek a kormányon pénzért érkeznek, ahogy feláras a felhő alapú navigáció, a nyitható panoráma üvegtető és a bőrkárpit is, többek között. Szóval méretéhez képest meglehetős árcédulát kap egy ilyen BMW, de ebben nincs semmi meglepő. Engem inkább az zavar, hogy érzésem szerint a kompaktságból és a kupéságból is csak a hátrányokat örökölte meg, az előnyöket kevésbé. Ami azért baj főleg, mert a CLA ugyan drágább, de legalább tényleg szép, és vezetni is meglepően izgalmas.

Az viszont kellemes tulajdonság, hogy még ez az erős dízel is nagyon visszafogottan fogyaszt. 5,5 literes átlaggal eljártam, amiben tempós autópályázás ugyanúgy volt, mint városi dugó. Szóval a klasszikus utazóautót kompakt alapokon is hibátlanul tudja a BMW. Ezzel, a konzervatív belsővel és a látványos külalakkal bizonyára elegendő vásárlót bevonz majd, hogy megérje gyártani a 2 Gran Coupét. Én azonban abban bízom, hogy amint a Mercedes elsőkerék-meghajtása is ért egy darabig, míg elérte mostani jóságát, úgy a BMW is megtalálja a következő generációra, hogy kell ezen a pályán a jelvényhez méltót alkotni. Mert ugyan nem rossz autó egyáltalán a 220d Gran Coupé, de messze van a kompakt kategória élvonalától.