Joy of Driving: AM General M998 HMMWV - 1989

Nem hittem volna. Láttam persze videót erről az autóról, olvastam beszámolókat, meg filmes élmények is értek dögivel, de akkor sem. Hogy lehet egy jármű, amit a – látszólag – végtelen pénzből gazdálkodó amerikai hadsereg saját magának terveztet, ennyire kellemetlen? Az ülés még csak-csak, de a rugózás terheletlen állapotban kiráz a bőrömből. A zaj akkora, hogy felháborodottan követelné a fülvédőt bármelyik idetévedő munkavédelmis, és minden ki- vagy beszálláskor megütöm valamim. Ráadásul a kilátás is csapnivaló, ami azért különösen kellemetlen, mert ha nem veszem észre a szomszéd néni banyatankját, és véletlen áthajtok rajta, hát az holtbiztos, hogy nekem nem fog feltűnni. A Humvee átmegy egy másik autón is, nemhogy két kiló répán meg egy fej káposztán.

AM General M998 HMMWV, Humvee, Hummer – sok néven szólítható ez a legendás terepjáró. Legendás abban az értelemben, hogy létrejöttét, használatát, képességeit és történetét számos sztori és mendemonda színesíti. Meg abban az értelemben is, hogy közismert, szemben mondjuk a M1009 CUCV-vel, ami egy Chevy Blazer, vagy a Ford M151 Mutt negyed tonnás dzsippel, vagy épp a Dodge M880-as platóssal, ami az M37-et, illetve a világháborús filmekben néha feltűnő Dodge WC-ket váltotta. Ezeket csak a katonai dolgok elhivatott bubusainak nem kell magyarázni, ám a Humvee-t édesanyám is felismeri. Hiszen ő is ott ült a tévé előtt 1991-ben, és nézte megbabonázva az élőben közvetített Öböl-háborút.

Ez a konkrét autó egyébként 1989-es, szóval akár meg is járhatta az első iraki háborút, de a történet még korábbra, a 1960-70-es évekbe vezet vissza. Az amcsik akkoriban unták meg, hogy alsó hangon négy-öt különböző terepjárót és kisteherautót kell alkatrésszel ellátni és a szerelőknek betanítani. Miért ne lehetne egyetlen típus a felderítők, a futárok, a műszakisok, a hátországi kiszolgálószemélyzet meg úgy egyáltalán, az ügyes-bajos dolgában valahová loholó amerikai katona általános, mindenre jó, nagy terepjáró képességű járműve? A projektre még a Lamborghini is pályázott, ebből született később az LM002, de ezt most nem részletezném, azt a sztorit Asszúr néhány éve remekül elmesélte.

Elég az hozzá, hogy sok-sok év pályáztatás és vagy egymillió tesztkilométer után 1983-ban írták alá a tendergyőztes AM General szerződését, 1995-ben lépte át a 100 ezret a HMMWV gyártása, és projekt minden résztvevőjét dicséri, hogy beváltotta hozzá fűzött reményeket. Az más kérdés, hogy az 1990-es évektől az amcsik már nem erdőn-mezőn-sivatagban harcoltak reguláris hadseregek ellen, hanem településeken, házak közt rejtőző harcosokkal vívtak. Így a frontvonal-hátország felosztás – amiből a Humvee egyértelműen az utóbbit szolgálná – idejét múlta. Hamar kiderült, hogy egy ponyvás, legfeljebb kézifegyverek ellen védett terepjáró nem kezeli jól, ha robbanás éri közelről, vagy ha vállról indítható bazmeggel támadják. Utólag persze igyekeztek páncélozni, ez viszont megduplázta a tömegét, és a High Mobility Multipurpose Wheeled Vehicle szóösszetétel elejét, a mozgékonyságot nagyjából kihúzta. Amint azt Winkler Táborfalván személyesen is megtapasztalta.

Mindez azonban nem sokat csorbított a Humvee legendáján. Az 1991-es főszerepért Oscar ugyan nem járt, de olyan jól sikerült, hogy gazdag amerikai civilek, élükön Arnold Schwarzeneggerrel, kikövetelték a vásárlás jogát, úgyhogy az AM General 1992-ben piacra dobta a Hummer H1-et. Újabb legenda: állítólag azért nem árverezhette el a hadsereg a levetett HMMWV-ket, mert inkább azt vették volna a civilek a méregdrága H1 helyett. Úgyhogy csak annak kifutása után, 2014-ben került sor először hivatalos értékesítésre, legalábbis ha igaz a hosszú és részletes wikipédia szócikk vonatkozó paragrafusa. Ezen a linken a cikk megjelenésekor 102 eladót kínálnak árverésre, bár van köztük felrobbantott is, szóval fene tudja. Sokkal érdekesebb, hogy Gyuri kocsija nem közvetlenül egy ilyen árverésről került Magyarországra, hanem sorozatos véletlenek nyomán. Ugyanis a Krazy Kutters csapat kajtatott éppen autók után az Államokban, amikor egy farm bejárata előtt meglátták kirakva, eladó táblával.

Lényeges részlet, hogy veterán minősítésre jogosult ez a Humvee, hiszen európai típusbizonyítvány nélküli fiatal használt amerikait itthon rendszámozni kihívás. Akármilyen hihetetlen, a HMMWV veterán minősítéséhez szükséges dokumentáció azonban korábban egyszer már elkészült és elfogadták, így az alapján már viszonylag egyszerű az OT rendszámot megszerezni, már persze ha megfelelő állapotú a kocsi. Levetett katonai dolgoknál, pláne ha utána még farmon is szolgáltak, ez nem így szokott lenni, szóval a plakettet jó másfél év felújítás előzte meg. De csak miután Gyuri megbizonyosodott róla, hogy nem csak bolondos jószág, de hasznos is számára a Humvee. Tehát kipróbálta közúton, és azon a sáros kaptatón is, ami felvezet a telkére. Meglepetésére meg is tudott vele fordulni az udvaron, az pedig nem is volt kérdés, hogy a Dunán használt motoros hajóját el tudja vontatni. Nem dísznek vette az amcsi öszvért.

Sokan sokfélét állítanak, hogy miért ilyen széles a HMMWV. Szó esik a nagyobb teherautók nyomtáváról, de az akkoriban rendszeresített M35 2,5 tonnás 6x6-os teherautó szélesebb, és amúgy is dupla kerekes hátul, tehát normál nyomtávval is lehet mögötte menni. Van, aki szerint lánctalpas páncélosokhoz igazították, de az M1A1 Abrams tank és a Bradley páncélos is 3,6 méter keresztben, szemben a 2,16 méteres Humvee-vel. Az viszont biztos, hogy nem a véletlen alakította ilyenre, hiszen a Lamborghini prototípus is hasonló arányú volt. Úgyhogy én annak az elméletnek hiszek, mely szerint a tenderen elvárás volt a hajtás elemeit legbelül elhelyezni. A motor, a váltó és az osztómű gyakorlatilag az első két ülés között lakik, nem az utastér előtt, mint a régi dzsippekben és a legtöbb személyautóban. Amikor beülünk, két Gyuri a Humvee-ben, csak szóbeli tanácsokat kaphatok, mert átnyúlni az anyósülésről lehetetlen, annyira messze van. Aztán kint az országúton, 80 km/h magasságában már olyan hangos, hogy üvöltve alig halljuk egymást, tervez is ralis átbeszélő rendszert beépíteni a tulaj.

Érdekes azonban hogy vezetés közben a szélesség nem gond. A mai amerikai pick-up generáció már szélesebb, magasabb és hosszabb is. Egy kis megszokás után simán el lehet vele navigálni, ahol egy kenyeres Ducato átfér, ott ez is, bár a furgon pilótája magabiztosabb, mert ő látja is hová megy. A Humvee vezetésben viszont talán pont a vakság a legzavaróbb – a ponyvás ajtó és a hatalmas tükör szinte teljesen kitakar átlósan mindent. Kiküldetésben ilyenen szolgálatot teljesített honvéd is megerősítette, hogy négyen négyfelé figyelve segítették a vezetőt városi talajon, és páncélajtóval még rosszabb a helyzet. Amúgy a katonáink nem féltek használni, állítólag 130-cal is mentek vele, ami nekem istenkísértésnek hangzik, ha ebből a példányból indulok ki.

A gázpedál ebben szinte kétlábas, Gyuri szerint az alá tett szigetelőanyag miatt, nagyon meg kell taposni, hogy értelmezhető gyorsulást produkáljon. A fő gond, és a következő nagy projekt tárgya azonban a hátsó futómű, mert azt érezhetően komoly terhelésre méretezték, látszik is, mennyire kirugózott a két kerék üres platóval. Emiatt most nagyon ráz, erős fékezésre pedig blokkol a hátulja, és nekilát megelőzni az orrát. Szóval három ok is akad óvatosan közlekedni a kocsival, negyediknek meg ott a tény, hogy a bődületes terepgumikat a nyomvályú megvezeti, tehát csak tökéletesen sík úton van egyenesfutás. Még szerencse, hogy az öreg, és ki tudja mi mindent látott szívódízel V8 annyira nincs is jó erőben, ahogy a teljesítménymérő padon kiderült.

Teszem hozzá, egy klasszikus Defender országúti vezetési élménye nem sokkal jobb ennél, az viszont elemébe ér, ha az aszfaltról lekanyarodunk. Ez a konkrét HMMWV azonban földúton-mezőn is pont ugyanúgy megy, tehát továbbra is ki akar rázni a bőrünkből. Viszont közben tökéletesen egykedvűen átmegy bármin – sár, gödör, meredély, bokor, mindegy neki, kisebb kőfalakon, süldő fákon is bizonyára gond nélkül tovább hatolna. Nincs komoly terep a mai menün, sem középső difizárat, sem felezőt nem kell kapcsolni, de nem is hiszem, hogy nagyon bizonyítania kéne bármit. Tudja és kész, ha feldobnánk három mázsa cementet a platóra, vagy puhább rugókat a hátsó keresztlengőkarokhoz, minden bizonnyal kellemesebb is lenne, utóbbi tervben van. Annyiféle HMMWV változat készült, oly sokféle terhelést bír ez a gép, valahol biztosan létezik a megfelelő rugó a könnyű homokfutó változathoz.

Vékony bakelit kormánnyal ilyen marcona gépet terelgetni amúgy meglehetősen furcsa érzés. Az OT rendszám láttán mindenki vissza szokott venni a használat keménységéből, itt viszont erre semmi szükség. Sőt, a fent idézet honvéd azt mesélte, ugyanilyen szívódízelt vezettek ők is, és olajgyűjtő tálca volt rendszeresítve alájuk, annyira elhasználódtak már, ehhez képest ez remek állapotnak örvend. Minden kapcsolója, minden zaja-szaga és minden egyes rázkódás, ahogy úthibán, gödrön, vagy kövön hajtok át, azt sugallja, hogy ennél ő sokkal keményebb bánásmódhoz van szokva. Hiába telt el bő három évtized, nyúzhatjuk kedvünkre, neki mindegy. Ráadásul javítani sem épp bonyolult, hiszen a hadsereg kiskatonákat dolgoztat a műhelyben, nem mester szerelőket, szóval azt hiszem megvan a tökéletes jármű a közelgő világvégéhez. Nagyon messze van attól, hogy hibátlannak lehessen mondani, de a legendája teljesen megérdemelt: a HMMWV akkor is menni fog, amikor a többiek már feladták.