Csak kapkodjuk a fejünket, mekkora EQ flottát varázsolt elő néhány év alatt a Mercedes, és micsoda számok repkednek a katalógusokban! A 400-600 kilométeres hatótávok, a 200-800 lóerős csúcsteljesítmények, a 400-1000 Nm csúcsnyomatékok mosolyt csalnak az arcunkra, persze a 2000-2800 kg-os tömegek és a 20-70 milliós alapárak gyorsan le is hervasztják, de nem azért vezettük szinte a teljes kínálatot, hogy száraz adatok alapján ítélkezzünk.

Bármilyen nehéz helyzetbe is sodródott az elmúlt években az autóipar, az élet nem állt meg, a mérnökök agya kattog, a gyártósorok dübörögnek, a vevők meg zúgolódnak, de azért nem tűntek el, ráadásul egyre többen ülnek villanyautóba. Amióta 2019-ben az EQC megjelent, a tisztán elektromos autók részesedése a hazai képviselet statisztikája szerint 2-ről 9 százalékra nőtt (a hibridekkel együtt már a 30 százalékot is átlépte), ez világszinten sem több 10 százaléknál, szóval nem kell szégyenkeznünk, amiért még nem értük utol Norvégiát... A Mercedes magyar weboldala kilenc EQ modellt sorol fel, ebből kettő még új, az EQE SUV-ról már lehet tudni, hogy 38 113 000 Ft-tól konfigurálható, a dobozos egyterű EQT ára egyelőre még titok.
A bemutatón az ebédnél ott volt az EQV is, de csak nézegetni lehetett, a két matt piros CLA Shooting Brake-kel felvezetett, konvojban haladós túrán egy EQA 250, egy EQB 300 4Matic, egy EQC 400 4Matic, egy EQE 53 AMG, egy EQS 450+ és egy EQS SUV 580 4Matic vonult fel. A honlap szerint ezek jellemzően a legnépszerűbb konfigurációk, tehát most a leginkább vevőcsalogató villany Mercikben hajthattunk át a Gerecsén Budapestről Neszmélyre. Nem is olyan régen még a tesztflotta összteljesítményét emeltük volna ki a címben, ki is számoltam, 2328 lóerő koptatta a mintázatot a gumikról, ami persze nem lényeges, mert egyszerre úgyis csak egyet tudtunk vezetni, és azt sem túl sokáig.
A két cserepont közötti idő éppen arra volt elég, hogy egymáshoz viszonyítva képet kapjunk az autókról, a részletes élménybeszámolót korábbi és jövőbeli tesztjeinkben olvashatjátok. A benyomások határozottak és vegyesek, ami az anyagiakat illeti, egészen meglepőek. Lehet, hogy már a belső égésű motoros autók virágkorában sem feltétlenül volt örök igazság, hogy minél nagyobb, erősebb és drágább egy típus, annál elégedettebbek leszünk vele, de az EQ modellek érzékenyítő kampányoknál is hatékonyabban szabadítanak meg a sztereotípiáktól. A találatokat a legkevésbé józantól a legjózanabbig rendezve megkapjuk a túra első alanyát, a legek legjét, az EQS SUV 69 721 000 Ft-os csúcsváltozatát.
Sokat elárul a prémiumautók (újkori) vevőkörének szokásairól, hogy a legdrágábbat szeretik a legjobban. Lehet, hogy az 580 4Matic a WLTP szerint csak 599 km-t megy el egy töltéssel, az 544 lóerő vonzóbb a hátsókerekes 450+ kivitel 360 lóerejénél, igaz, az ígéret szerint csak 35 km-rel jut messzebbre az egyformán 107,8 kWh kapacitású akkuval. Hamar kiderül, hogy ebben a műfajban a zöld üzem sem más, mint presztízs, a 2,8 tonnánál nehezebb tömeggel a fenekünk alatt nehéz magunkat környezetvédőnek érezni. Azt viszont el kell ismerni, hogy a kormányzás és a légrugózás megdolgozik a pénzéért. Csodákra persze nem képes, rossz úton, kanyarban hajlamos elpattogni a futómű. Csak óvatosan!
Szó szerint egy szinttel lejjebb ott van az EQS. Nem csak a W140-es iránti tiszteletből nem nevezem Bálnának, a Mercedes sem állítja, hogy a világ legjobb autója címre joggal pályázó S-osztály elektromos megfelelője lenne. Sajnos a most kipróbált, 333 lóerős 450+ változat a cikk írásakor éppen nem konfigurálható, kénytelen vagyok a 658 lóerős 53 AMG 71 116 560 Ft-os árára hivatkozni, amikor kifogásolom az ülések kényelmét, az általános ergonómiát és a belső műanyagok recsegését, ezen persze az sem változtat, ha csak a 350-es alapmodell több mint 43 milliós árát vesszük alapul... A vezetővel együtt 2480 kg tömegű EQS az EQS SUV akkupakkjával 783 km-t is megtehet, ez erős érv a kisebb tömeg mellett.

Tudom én, hogy tehetséges magyarok is dolgoztak az áramlástanilag optimális formaterven, a régimódi szememnek mégis harmonikusabb a belső égésű Mercik külseje, akinek viszont bejön ez a japánosan semleges stílus, az EQE-vel kisebb méretben és 2525 kg-os tömeggel is büszke lehet rá. Ennyit nyom az 53 AMG csúcsmodell. A sportos körítéshez járó csíkozott hűtőmaszk-imitáció sokat dob a kinézetén, a 625 lóerő és a 950 Nm mellett persze mindegy, hogy mivel dekorálták. Ha már dekoráció, a sokak szemében megalomán, teljes műszerfalat beborító képernyő mégis a legjobb választás, bármelyik műanyag betét furcsán hat mellette, és a minőségük sem a 48 milliós árkategóriához méltó.
A 3,5 másodperces 0-100 km/órás sprint impresszív, a feszes futómű szinte kötelező elem a szűk, dimbes-dombos kanyarokban, ahol a 20 colos kerekek olyan elszántan kapaszkodnak az aszfaltba, mint én a kormányba. Az összes vízcsepp leszaladt róla az első gázadásnál, a kijelölt íveket becsületesen tartotta, de végig az volt az érzésem, hogy az AMG ennél sokkal alkalmasabb célszerszámokat is tud építeni, egyszerűen nem elég harmonikus a működése ahhoz, hogy ezt rendszeresen eljátszuk vele. Persze az AMG hatótávja a WLTP szerint sem több 526 km-nél, pedig a 90,6 kWh-s akkucsomag 70 km-rel többet is tud a 408 lóerős EQE 500 4Matic-ban 10 millióval olcsóbban.

Nem fair összehasonlítás, de érdemes belegondolni, hogy a kifutó E-osztály 53 AMG kivitele 3,0 literes, sorhatos turbómotorral, lágy hibridként 435+22 lóerős rendszerteljesítménnyel és 520 Nm nyomatékkal kicsivel több mint 36 millióért elvihető. És az egy igazi csúcsmodell, az egyik legjobb sportos limuzin a piacon 4,5 másodperces gyorsulással, klasszikus arányokkal és vezetési élménnyel, szívvel-lélekkel. Egy ilyen műszaki csemege mellett nehéz komolyan venni a drágább EQ modelleket. Jóhiszemű vagyok, belátom, hogy a mérnököknek egészen rövid idő alatt kellett volna megváltani a világot, mindenesetre gyanús, hogy az akkumulátor bekerülési költségei is korlátozták a mozgásterüket.
Józansági listánkon a valaha volt első EQ modell következik. A 2019-es EQC egy különálló entitás a sorozaton belül, a többiekétől részleteiben eltérő külső-belső formatervvel, és egy uniformizáltnak legkevésbé sem nevezhető stílussal. Bár annak idején nem reformálta meg a villanyautók piacát, kezdetnek nem volt rossz, és tudjátok mit? Ez tűnt most az egyik legjobbnak, pedig 80 kWh kapacitású akkuja csak 437 km-re elég, a két villanymotor viszont a két tengelyt hajtva összkerékhajtást imitálva a 408 lóerőt egészen finoman viszi át az útra, a futóműve még romos burkolaton is értékelhetően rugózik, és vezetni is élvezetesebb, mint a nagyobb testvéreit.

Hogy szimpatikus arany középút létére nem az EQC 400 4Matic került nálam az első helyre, az főleg a 31 310 000 Ft-os alapárnak és a viszonylag kisteljesítményű, 110 kW-os fedélzeti töltőnek köszönhető. Nem a legolcsóbb nyert nálam, mert a 22 788 000 Ft-tól elérhető EQA 250 a 190 elektromos lóerő és a 496 km hatótáv mellé gyerekekre méretezett hátsó üléseket kap, egyébként akár ingázáshoz is megfelel. Aki rá tud szánni 25 893 000 Ft-ot, és praktikus autóra vágyik, válassza az EQB-t! A legnépszerűbb 300 4Matic 228 lóerős, és bár csak 100 kW-tal tölthető (pont a felével, mint például az EQS), 423 km-t elmegy egy töltéssel, és elég szögletes ahhoz, hogy heten is elférjenek benne.
2019 | 2020 | 2021 | 2022 | 2023 | ||
EQC | N293 | 12 | 52 | 52 | 54 | 11 |
EQA | H243 | - | - | 93 | 118 | 13 |
EQB | X243 | - | - | 1 | 79 | 3 |
EQS | V297 | - | - | 22 | 92 | 25 |
EQE | V295 | - | - | - | 74 | 16 |
Miközben a Tesla árcsökkentéssel hódít, a Mercedes a prémium márkák szokásához hűen inkább árelőnnyel próbálja megnyerni a vevőket. Az importőr a villanyautókhoz kibővített felszereltséget és 5,99 százalékos fix kamatozású, forint alapú hitelt ad. A Mercedes Me Charge keretein belül kedvező, 1990 vagy 5300 forintos havidíjért cserébe Európa-szerte 300 000 töltőponton igénybe vehető, kedvező árú töltést biztosítanak. Előny, hogy az EQE és az EQS modellcsalád esetén sem kártyára, sem alkalmazásra nincs szükség a töltés elindításához. A vevőket raktárkészletről is ki tudják szolgálni, az autókhoz 6 évre vagy 150 000 km-re szóló integrált szervizcsomag jár. Megéri? Az idő és a célcsoport majd eldönti...

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
