Formákkal provokál az új BMW X2

Menetpróba: BMW X2 & iX2 - 2024.

2024.03.10. 16:02

A BMW az elmúlt években szeret kísérletezni egyedi formatervekkel, dizájnnal. Gondoljunk csak az iX-re, a hódpofára, vagy az XM-re. Szerintem ezt a felsorolást erősíti az X2 is, ami már-már minden elemével provokál. Ez baj lenne? Nem egészen.

Az X2 nem a BMW legsikeresebb gyermeke, de a kelendőbbek közé tartozik. Az első generációból globálisan 390 ezer talált gazdára, mindezt úgy, hogy méretei alapján egy kategóriában van az X1-gyel. Így hát a kettőt el kellett választani egymástól, ezt pedig túlzó megjelenéssel, sportos, kupés formával tették meg – ahogy ez jellemző a páros számú X-ekre. De az X2-t továbbra is egy helyen gyártják az X1-gyel, valamint még a Mini Countrymannel osztozkodik egy platformon.

Sokak számára biztosan az autó eleje a legmegosztóbb, amit a fényszórók és a hűtőmaszk egyvelege okoz. Pedig, ha picit rábandzsítunk az új 5-öst láthatjuk benne, csak vertikálisan megnyújtva, több szögletes vonallal. Kompaktok között az első volt, ami megkapja a világító vesét, mert ez kell a népnek. Melyik népnek? Leginkább a kínainak, ugyanis a gyártó az eladások 33 százalékát Kínából várja. Őket követi Németország 10 százalékkal.

Oldalról nézve viszont egyáltalán nem provokatív az X2 megjelenése, sőt, a B oszlop után a lefele ívelt, kupés tetővonalát jól eltalálták, amihez az apró hátsó szárny egészen sokat ad hozzá. Egyébként 54 milliméterrel hosszabb, mint a jelenlegi X1, vagyis 4,55 méterről beszélünk.

Viszont én mégis a hátuljával voltam a leginkább bajban. Zavarba ejt a féklámpák furcsa formája, amiről nekem akaratlanul egy Gundam robot jut eszembe. Nem BMW-s, nem érzem annak, de mégis az. A hátsó szélvédő alatti rész aránytalanul nagy és üres (kivétel az M35i, mert annál négy kipufogóvéget is látunk). Ennek ellenére mégis nézed és nézed, keresed benne az értelmet, közben az érzelmek kavarodnak benned, nézed balról, nézed jobbról, majd rájössz; ez a célja.

A beltere kárpótol

Ez az az autó, ami a kurvák és kamionosok buliján az előbbinek annyira hitelesen öltözne be és adná elő magát, hogy azt hiszed tényleg az, de már a köszönéséből rájössz, hogy egy remek színésszel van dolgod. Így kell elképzelni a kontrasztot az X2 belseje és külseje között.

Míg a külső dizájn arról szól, hogy szúrja a szemed, addig a beltere simogat a tenyerével. Jó érzés, mert ülései kényelmesek, helyben tartanak és akár masszíroznak is. Kormánya vaskos, az alsó küllő dizájnja fenomenális. A telefontartó előtt levő karos rögzítő remek ötlet, az ívelt, osztott kijelző képe éles, remek. Zongoralakkot csak ott látsz, ahol nem fogdosod az autót, de foghatod bárhol, nem recseg, ropog. Ajtókilincs egyszerű, de mégis szép, a kapaszkodó pedig szakított a megszokott dizájnnal.

Viszont ezen a tenyéren vannak kiszáradt, feltépett bőrdarabok, amelyek picit bántanak. Ilyen a lassú kilencedik generációs infotainment rendszer, a lámpátlan kesztyűtartó, vagy a csak vezető felé nyíló középső kartámasz, amibe alig fér valami.

Viszont nagy meglepetésemre könnyedén el lehet férni a hátsó sorban – legalábbis 184 centiig biztosan. A hátul ülők komfortját a helykínálaton kívűl kettő USB-C csatlakozóval egy-egy szellőzővel, valamint pohártartókkal kiegészített középső kartámasszal bővítik.

Csomagtere 560 és 1470 liter között van a belső égésű motorosoknak, a villanyosoknak viszont be kell érniük 525-1400 literrel. A képeken egy 18d-t látunk.

Nyomokban élményt tartalmaz

A tesztautókkal Vecsésről indultunk és Esztergomig mentünk. Így az út során leginkább autópályán és völgyes országutakon utaztunk. Ennyi kilométer alatt valós fogyasztást lehetetlen megmondani, így a vezetés élményét kerestem Esztergom fele egy iX2 xDrive30-ban, míg visszafele egy sDrive 18d-ben. Az előbbi 23-24 kWh/100 km-es fogyasztással zárt, míg a dízel csak 5,8l/100km-rel.

Mondanám, hogy SUV-s vezetési élményt kapunk, mivel az, de nem az, hanem ez egy SAC, azaz Sport Activity Coupé! Vagyis olyan vezetni, mint egy középméretű SUV-hoz. Kormányzása nem sportos, különbség a komfort és sport között alig van mindkét típusnál. Nem fekszi annyira jól az utat, de annak hibáival egészen jól megküzd. Viszont egy dinamikusabb kanyarvételnél az ülés nagyon jól megtart.

Igen erős a kontraszt az elsőkerék meghajtású dízeles 18d és az összkerekes iX2 között, az M35i-t pedig sajnos nem volt lehetőségem kipróbálni, így nem jelenthetem ki, hogy melyiket jobb élmény vezetni. Míg a 18d tényleg egy utazóautó, ami a tempomatos pályázásra lett kitalálva, addig az iX2-esben több a bugi, az élni akarás.

Az iX2 313 lóereje és 494 Nm nyomatéka mindig ott van, ahogy 2095 kilós saját tömege is. Hatótávja nettó 64,8 kWh-os akkumulátorával 400 kilométer fölötti, fogyasztását pedig 18-16 kWh közöttire mondják.

A 18d a leggyengébb, 150 lóerejével és 360 Nm max nyomatékával. Viszont beéri 5,1-5,5 literrel is, amit teljesen hihetőnek találok.

Mivel az oda-vissza út csaknem fele autópályázással telt, így azt biztosan állíthatom, hogy szélzaj 130 körül is alig van, de a dízelmotort is alig lehet hallani. A gördülési zaj átlagos, de a kabinra így is a csönd jellemző.

...mint a búcsúban

Ahogy a Countryman, az X2 is kapható csaknem mindenhogy. Motorkínálatból négy van, kettő benzines, sDrive 20i, amiben egy háromhengeres motor mild hibrid hajtással van és összesen 170 lóerőre képes. Aztán a legsportosabb  az M35i egy kétliteres, négyhengeres motorral, ami 300 lóerős és 400 Nm nyomaték leadására képes.

A két dízeles verzióban ugyanaz a motor található, a 20d annyiban más, hogy mild hibrid hajtása is van. Így plusz 13 lóerővel és 40 Nm nyomatékkal több, mint a 18d. 

Aztán ott vannak a villanyosok, amiből az xDrive30 két elektromotorral, a sDrive 20 pedig eggyel rendelkezik. Aksijuk ugyanakkora, 64,8 kWh.

Felszereltség terén viszont csak három van: a Basic, az M Sport Pack és az M Sport Pack Pro. Az új X2-es 16 120 000 forintról indul, az iX2 pedig 19 025 000-ról. A legdrágább az iX2 xDrive30 23 675 00-ás árával, de az M35i „csak” 22 698 000 forintba kerül.