Tartós rohangálós egy felsőpolcos telefon áráért
Használtteszt: Opel Corsa C 1.0 – 2003.
A C Corsának kissé semleges a hírneve. Nincsenek róla nagyon rossz vagy nagyon jó vélemények, csak lengedezik a piacon a félmilliós ársávban és gyakran kényszerből veszik célszerszámnak, pedig egy fickósabb motorral egészen szórakoztató, csak a presztízse mára megkopott.
A korai órákban már a főút zaja fűti Evelyn kopottas, fekete Opel Corsáját. Nincs ám flanc garázzsal vagy takaróponyvával, az útra merőlegesen pihen két műszak között, így az időjárásnak bőven volt ideje nyomot hagyni rajta. Kissé unottan teker az önindító, összeszedi magát az apró benzinmotor és kis melengetés után nagyjából 1,5-2 kilométert kell teljesítenie városban, majd este ugyanezt haza.
Szinte felüdülés a Corsának egy-egy hosszabb út, gyakran vezetem és akkor alaposan megtaposom a kopottas műanyag gázpedált. Én szeretem, jó a hangja, jó a karaktere, lehet vele autózni és az idő sem fogott akkorát rajta, mint az elődjén (B Corsa). Aztán vissza a valóságba: ismét rövidjárat gyilkolja a technikát, de a kis Corsa tartja magát. Néha kijár neki egy-egy sebtapasz, ám egyelőre úgy néz ki, hogy nem vérzik el.
Megfakult, hámló idomok, csöppnyi rozsda
Ez persze nézőpont kérdése, a fényezés nem a megállíthatatlanságról árulkodik. Főleg a tetőn enged már el a lakk és a gusztusos hámladékot néha a menetszél, néha a magasnyomású mosó tünteti el. A nap erejét inkább csak a matt műanyag elemeken lehet észrevenni, nincsenek remek állapotban, de még minden menthető. Talán egy bőnyálas szilikonozás elég, de ha biztosra akarsz menni, akkor égetéssel is menthető a helyzet. Persze ez legyen a legnagyobb baja az autónak, hiszen a legtöbb idom a helyén van. Csupán a hűtőmaszk dísze hiányzik a helyéről, de ez sajnos a bontókban is keresett alkatrész, úgy néz ki nem szívesen hasítja a levegőt egy C Corsa élén.
Az autót néhány évvel ezelőtt Ausztriából mentették, ami sokak fejében elindítja a képzeletbeli rozsdát, ám a Corsa meglepően egészséges, még alulról is. A típus amúgy legfeljebb a kora miatt hajlamos elporladni, erről mesélt nekem Kis-Tót Vince a Csergő Kft.-től, akik Opelek javítására szakosodtak. Tekintve, hogy a legfiatalabb európai C Corsa is 17 éves, szerinte egyáltalán nem meglepő, ha itt-ott rozsdapöttyök jelennek meg, ám nincsenek olyan alattomos és figyelmet igénylő pontok, mint például egy W210-es Mercedes esetén.
Érdemes ránézni a futóműelemekre, egy-egy berohadt csavar komoly bosszúságot tud okozni egy ártatlan szilent cseréjénél, és Evelyn autójában az első rugótornyok tetején lévő csavarok sem bizalomgerjesztőek. A motortartó bakok torx csavarjait is izgalmas meló lehet kitekerni ha alkalomadtán erre sor kerül, persze ma már erre is vannak célszerszámok, csak győzzük kifizetni a szakműhelyt. Ez elég releváns gondolat egy autó esetén, mely olyan félmilliós ársávban lubickol, de ennek kapcsán a motort is érdemes alaposan megválogatni.
Ne vegyél dízelt, nem való bele
Vince szerint a legkevésbé ajánlott konstrukció a Fiat-féle 1,3 literes JTD dízelmotor. Ez elég problémás a korábbi Isuzu származék dízelekhez képest, bár egy ilyen városi kisautó esetén sokkal célszerűbb benzines kivitelt választani. Ezek közül az 1,2, de főleg az 1,4 literes motorok ajánlottak. Nem azért, mert a többi ne lenne megbízható, csak annak van érdemben ereje, miközben nem fogyaszt sokkal többet. Tehát kapsz egy megbízható, jól fogyasztó kisautót, amit még vezetni is egészen muris.
A kormányzás élményét nem nyomja el nagyon a szervó, a kaszni pedig elég bodega, nem zárja ki a hangokat. A futómű egészen ügyes – persze ne ezzel támadd be a Pikes Peaket – és a rudazatos váltó is meglepően pontos. Minden adott egy kis mókához, főleg ha kifogsz egy GSI változatot az 1,8 literes, 125 lóerős szívó benzinmotorral. Ez sem eredményez füstölő gumis rajtokat, ám az autó csupán 1010 kiló, így azért klassz.
Figyelj a láncra, akkor nem lesz baj
De akkor térjünk vissza a valóságba, itt van Evelyn Corsája az egyliteres, háromhengeres pusztítóval, amiből optimista becslés szerint kiszalad 60 lóerő és 88 Nm nyomaték. Nem csak a teljesítményadatok, de a 16 másodperces 0-100 sem letaglózó és Vince reakciója sem csalt mosolyt az arcomra. Nem egy beteg konstrukcióról van szó, egyszerűen csak a vezérműlánc kényesebb, mint más motorokban – ez igaz az 1,2-es és 1,4-es motorokra is. Olyan 100 és 200 ezer kilométer között valahol ezek már a kritikus érték fölé nyúlnak, ezért érdemes cserélni. Felejtsük el azt a demagóg dumát, hogy a láncos vezérlés = örök élet.
Vince szerint minden egyes indulás mikronnyi nyúlásokkal jár és az évek alatt ezek összeadódnak. Ne azon az 50-60 ezer forintos láncszetten spóroljunk, hiszen bármit is akarunk kezdeni egy összekócolt motorral, az drágább lesz. Ha pedig megvan a friss szett és hosszútávra tervezünk, akkor a szerelő szerint rövidebb – például 10 ezrenként – olajcsere periódussal kedvezhetünk a lánc élettartamának.
Ha te váltogatsz, nincs nagy baj
Szintén ugorhatunk csupasz hasast feszített víztükörre a C Corsa váltóival. A robotizált automatájukban egy elektrohidraulikus rendszer dolgozik, ami ilyen korára már azért hajlamos elfáradni. Ennél nagyobb probléma, hogy úgy vezet, mint egy kezdő sofőr és hajlamos idő előtt elkoptatni a kuplungot. Ez főleg akkor jelentkezik a szerelő szerint, ha dimbes-dombos, emelkedős környéken lakik az ember. Olyankor a váltó óriási csúsztatásokkal indul vagy vált, amellett, hogy a saját léptetőegysége is hajlamos elfáradni. Ez nem feltétlenül jelent cserét, ma már javítani is lehet, persze drágább, mintha mi lökdösnénk a váltóbotot.
Abban az esetben csak a váltórudazatra kell odafigyelni. Van a rendszerben egy műanyag persely, ami hajlamos elfáradni és eltörni. Erre anno visszahívást is rendelt el az Opel, ám nem kizárt, hogy vannak még a forgalomban olyan C Corsák, amik ezt a problémaforrást magukban hordozzák.
Vidám beltér, vidám extrák
Innentől viszont jó hír, hogy a beltérből nagyon más problémánk nem lesz. Az autó elektronikailag stabilnak mondható, legfeljebb a gyújtótrafó hajlamos elhalálozásra ilyen korban, de ez nem egyéni dolog. Egyébként a tesztelt Corsa egészen ízléses belülről, hiszen kék, kockás huzatú üléseket kapott és ahhoz illő ajtókárpitokat. A műanyagok nem mállottak le az évek alatt és a klímapanel gombjai is épek. A beltér váratlanul jól megúszta az elmúlt 20 évet, egy pixelhibát nem találni a fedélzeti számítógépen.
Az ülések kisautós mércével kényelmesek és a hátsó sorban is elfér két felnőtt ember. Tényleg komoly vészhelyzetet kell hirdetni, hogy oda beüljenek hárman, de nem lehetetlen. Itt az egyetlen dolog, ami felhúz az a fejtámla. Ha koppig kihúzom, elakad a tetőben, ha kifeszegetem, visszatenni már nem tudom. Ehhez előrébb kéne dönteni az üléstámlát, de annak a mechanikája szétesett Evelyn autójában, így csak idegesen betűztem, jó lesz így. Arra is gondoltam, hogy csak bevágom a csomagtartóba, de van 260 litere közlekedni, azt nem szívesen hallgatnám menet közben, helyette ott a váratlanul nem rossz hangrendszer.
Ha csak ennyid van autóra, akkor fontold meg
Összességében szerethető autó, de ez a Corsa már egészen elkopott, érezni rajta. Az indexkar már nem áll vissza teljesen középre, múltkor az akksit is lemerítette a 13 órás műszak végére. Néha egy-egy kábel kilóg az autó alól, azt fel kell kötni és meglepő gyakorisággal égnek ki izzók körbe. A klíma egyszer megmakacsolta magát, de azóta megy és nyáron súlyos terhet ró az apró benzinmotor nyakába.
Ezeket szerintem el lehet nézni egy bő 20 éves városi kisautónak és némi törődés után ez még mindig egy szerethető, praktikus, ügyes és megbízható igásló a mindennapokra. Ezt mind egy remek ár-érték aránnyal tudja, hiszen a presztízsmentesség azt hordozza magában, hogy már 200-300 ezer forintért is van életképes C Corsa. A cikk írásakor éppen 200 darabot hirdettek a Hahun és néhány optimista hirdető még a másfél milliós ársávban is bepróbálkozik. Pedig szerintem már 500 és 700 ezer forint között is ki lehet fogni egy egészséges, klímás példányt, egymillió körül pedig ritkán még GSI is akad.
Alkatrészellátás és szakember van dögivel és azt érdemes tudni a C Corsáról, hogy van jópár testvére. Magyar piacon eleve ott a korabeli Combo, ami nem csak alapjaiban, de az autó orrán is osztozik. A másik rokon a családi egyterű Meriva, ott már kicsit messzebb merészkedtek a dizájnerek. Az én kedvencem a Chevrolet Montana néven futó pickup, bár az szerintem még a kontinenst is elkerülte. Pedig az egy GSI motorral finom falat lehet (már ha szerelték valaha olyannal). Nem vagyok Opel rajongó, de azt tudnám szeretni, ahogy igazából egy sima C Corsával sem lennék szomorúbb ember.
