Ötszemélyes pohártartó

2003.03.25. 08:51
Az Opel Mallorca szigetén, a mediterrán kora nyárban mutatta be új mini egyterűjét. A Meriva feljesztése akkor kezdődött, amikor a Zafira eladósorba került, és a piaci trendek alapján legalább akkora siker lehet. Szépnek persze maga a formatervező sem nevezte.

 
 

Végülis egész jól néz ki. A mini egyterűek világában a szépség fogalma erősen relativizálódott, mióta olyan rondasági világválogatott küzd a csoportban, mint a Toyota Yaris Verso, a Hyundai Matrix, vagy a Ford Fusion. A Meriva az említetteknél nem jobb, de nem is rosszabb; én egyik forma gyártási engedélyét se írtam volna alá, hiszen szépet előállítani nem feltétlenül kerül többe. A Fordnál, a Toyotánál és az Opelnél viszont biztos jobban tudják, hisz' különben esetleg még én lennék az Opel vagy a Ford. A Honda Jazz, mint vetélytárs azért kevésbé érdekes, mert szinte mindenben jobb, árban viszont annak ellenére sem tud versenyezni az Opellel, hogy időközben a Jazz 1,2-es, kényelmileg erősen kikönnyített változatát állították csatasorba.

 
   
   

A futómű nagyjából olyan, mint a Ford futóművei voltak a Focus megjelenése előtti időkben. A filozófia elég egyértelmű: ne legyen rossz, de az öncélú (=vezetési élmény) fejlesztésre nem adunk egy fillért sem. Nem rossz tehát a Meriva futóműve, de a fenntartási költségeket jótékonyan csökkenti majd, hogy senki sem lóg el puszta örömautózásból merivázni egyet.

Mellesleg egy 1,6 méter magas, 1,7 méter széles autónak talán billegnie sem kéne ennyire - kanyarban nem megy rosszul az íven, de gyors szlalomra csak az vállalkozzon vele, aki szeret félni. A kormánymű nagyja a Vectrából származik, az első felfüggesztés az Astrából, a hátsó az Astra kombiból. Ezek sem külön-külön, se együtt nem rossz dolgok, de a tesztút alkalmával mindig szomorúan néztem a szerpentinen előttem haladó Focust.

 
   
 

A raktér kérdése egyterűeknél mindig érdekes. A Meriva tengelytávja majdnem megegyezik a Zafiráéval, a bruttó hossz 30 centivel rövidebb. Viszont és de: a Merivában szó sincs hét ülésről, és ha - természetesen elvben- beültetnénk ide a Zafira harmadik sorában ülő két embert, beférnének, csak az agyalapi mirigyük lógna ki a hátsó ajtón.

Mindennek jelentősége, hogy a Zafirában is csak akkor van csomagtér, hanem ülnek benn heten, így viszont a Meriva is majdnem annyit nyújt. 350 liter alapban, lehajtott hátsó ülésekkel 1410 liter, és az első utasülés (opcionális) vízszintezésével már nemcsak elvi, de gyakorlati szörfdeszkákat is szállíthatunk Merivával, 2,4 méter hosszúságban. Ebben az állapotban a Meriva egyszemélyes, két köbméter rakterű furgon.

 
   
   

Az üléstologató-hajtogató FlexSpace rendszer több új elemet hoz a belső tér-variálási versenybe. Az egyik, hogy nem kell kivenni az üléseket a nagy raktér eléréséhez. Ez egyrészt igaz - valóban majdnem sima padló hozható létre néhány kattintással. A pesszimista interpretáció során viszont nem arra helyezzük a hangsúlyt, hogy nem kell kivenni az üléseket, hanem hogy nem is lehet. Az Opel szabadalma az oldalirányban és előre-hátra is tologatható hátsó ülés, meg hogy bár papíron öt személyes a Meriva, igazából a középső ülés nem más, mint egy jó vaskos középső kartámasz. Feltéve, hogy előrebillentjük.

Az egy négyzetméterre eső pohártartószámot tekintve a Meriva az iszákos családok végső menedéke - elöl kettő, az első ülések támláján hátul felhajtható tálcákon további kettő, lenn, a kézifék mögött még egy, a hátsó kartámaszban pedig még kettő, talán a kísérőnek, hogy ha a gyerekek nem bírnák töményen meginni a vodkát, legyen hová rakni a kísérőt.

 
   
 

Kész csoda, hogy pohártartókon kívül fért még be valami más - belül a Meriva szebb, mint kívül. Alapjában véve persze szigorú, mint az új Vectra, de ebben már egész bátran gömbölyítgettek a tervezők. Jók az anyagok is, bár a térdünk alá ne nagyon nyúljunk, mert ott kezdődnek az undort keltő műanyagok. Érzékenyebbek a kéziféket se húzzák be, mert akkor egyszer majd ki is kell engedni. Ha viszont nem motoszkálunk rossz helyen, jók a kárpitok, szépek a formák.

A motorok közül érdekes az új 1,7-es, 16 szelepes CDTI turbódízel, kereken száz, valójában 101 lóerővel (nyomaték: 240 Nm). Tesztautónk sajnos még csak fennállása második tankolásánál tartott, és bár ma már nem divat a bejáratás, az első néhány ezer kilométeren minden motor sokat javul, szépen összeérnek az alkatészek. Dízel Merivánk is kellemesebb fickó lesz néhány hét múlva, biztosra veszem például, hogy nem lesz ilyen porcelánfogak-potyognak-egy-zománckádba-hangja, és remélhetőleg nem fullad le úton útfélen. Cserébe viszont takarékos, mondhatni fogához veri a gázolajat: az 5,5 literes vegyes fogyasztás már szinte vonzóvá teszi az alacsony fordulaton tapasztalható erőtlen reszketegséget.

 
   
   

Bizonyos konstrukciós megoldások azonban nem szorulnak bejáratásra, ilyen például a semleges nyomatéktengelyen elhelyezett motortartó bak. Mindez emberül annyit tesz, hogy a gumi felfüggesztő elem az egyik oldalon nagyjából a motor közepe körül található. Így aztán hiába rázkódik és kalimpál a dízel, az utastér nem veszi át a rezonanciát. Érdemes benézni a motorházba, persze csak miután rendesen bemelegítettünk, különben még meghúzódik valamink: a fedél súlya még a régi amerikai cirkálókét is megszégyeníti. Tehát balra lent, középen láthatjuk a nevezetes gumibakot.

Rezonancia tehát alig maradt, és a Meriva egyébként is csendes autó, a szélzajt nagyon szépen kiküszöbölték. Az ajtók körül dupla a gumi szigetelés, még a középső (B) tetőoszlopot is vaskos, rugalmas gumicső borítja. Mindez nyitott ajtókkal nem túl szép látvány, de a csökkentett szélzaj mellett van még egy járulékos jótétemény: nem csak a cúg nem bír behúzni, de a mocsok sem, így beszálláskor nem lesz piszkos a nadrágunk. Ebben a kellemes csendességben hallgathatjuk a dízel megnyugtató mormogását.

 
   
 

A brutális masszivitású motorháztető mellett a vaskos, és gyakorlatilg dupla első (A) tetőoszlopok alapján is könnyen vélhetjük biztonságos autónak a Merivát. Az is; a Zafirához hasonlóan ezt is soron kívül törte össze az Euro NCAP, és elég jól szerepelt (****). Az olcsón javítható első-hátsó gyűrődőzónák mellett az alapfelszereltséghez tartozik a négy légzsák (2 elöl, 2 oldalt), és hátulra függönylégzsák is rendelhető.

Nem rossz az alapfelszereltség, és elég érdekes az opcionális extrák listája. Kíváncsi lennék, hányan rendelnek majd kis egyterűt navigációs rendszerrel, vagy DVD lejátszóval.

 
   
   

Az átgondoltság lelkesedés-mentes, házi feladat jellegét szépen ábrázolja a hátsó ajtó: belül két fogantyúval is lehúzhatjuk (ötös), mégsem tudjuk normálisan becsukni (kettes). Egy átlagos ember átlagos csukó mozdulatára át se lendül a holtponton, úgy kell megrántani, mintha zsákolóversenyen lennénk. Akkor viszont olyat csattan, hogy egyből megesik rajta a szívünk, és később már kizárólag úgy csukjuk, hogy félúttól külső rásegítést alkalmazunk, egyúttal lemondva a belső fogantyú értelméről, a kézösszepiszkolásmentes ajtócsukásról. Ha egy kicsit dolgoztak volna rajta még, megtalálták volna a súlypontját, de az már csak szorgalmi feladat volt.

 
 
 

Kárpótlási jegyünket tankoláskor válthatjuk be. A tanksapkát ekkor sikkesen a fedél megfelelő vágatába helyezhetjük, de ugyanitt találjuk a Meriva egyik legfontosabb közérzetjavító filléres extráját, a kézmocskolódásgátló szelepsapkaleszedőt. Nagy betűvel írva akár a Pom-Pom mellékszereplője is lehetne, így meg van rajta Vauxhall és Opel embléma, és a kis szürke műanyaggal végre kifoghatunk ősi ellenségünkön, a mindig mocskos szelepsapkán.

Az Opel tehát megint egy versenyképes árú autót alkotott egy dinamikusan növekvő járműosztályban. Ami annyi izgalmat tartogat, mint bármelyik Opel. Keveset. Sokan épp ezt szeretik benne. A többieknek meg már készül a Speedster turbóváltozata.