Példásan koreografálta a Peugeot új büszkeségének, a 407-esnek hazai sajtóbemutatóját. Az eseménynek a gyönyörűen karbantartott nagytétényi vadászkastély adott otthont. A kastély elé beguruló újságírók számára igazán parádés látványt nyújtott a félkörben felsorakozott nyolc ragyogóan tiszta tesztautó a reggeli nap fényében.
Ahogy a többiek beérkeztéig nézegettem, fotózgattam az autókat, beálltam a félkör fókuszába és megtapasztaltam, hogyan érezheti valaki magát egy kivégzőosztag előtt. Brrr. Majd gyors kávé és eligazítás után indulhattunk is a 180 kilométeres tesztútra, így az igazi ismerkedés az autóval már élesben, üzem közben zajlott. Egy kétliteres, 136 lóerős HDI-vel kezdtünk.
Nem tagadom, nekem valahogy bejönnek a Peugeot-belterek, a 206-osban is kimondottan jól érzem magam - hiába szisszennek rendszerint fel erre a kijelentésre a környezetemben lévők (ssz! tényleg felszisszentünk - a szerk.). A 407-esben is otthonosan mozogtam már az első pillanattól kezdve, pillanatok alatt magamra formáltam a kormányt-ülést és tűz. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve. Aztán ahogy haladtunk és szép sorjában elkezdtem használni az autó rejtettebb funkcióit is, kissé árnyaltabbá vált a kép.
A szép, világos bőr-szövet beltér nagyon megkapó - amíg rá nem jön az ember, hogy a műszerfal borítása milyen tisztán visszatükröződik a szélvédőben. Ha ez a tükörkép fólia lenne, a KPM hamar lekapartatná velünk a műszaki vizsgán. A kezelőszervekhez jó hozzáérni, a műszerek is szépek - de miért kellett azokat a bajuszkarokat bepakolni ebbe a közép- és felső-középkategória határán mozgó autóba, amiket már a Xsarában is utáltunk?
Életem első olyan autója a 407, ahol az automata klíma nem csak hőmérsékletében, de a beáramló levegő érkezésének irányát tekintve is kétzónás, nekem jöhet a lábamra a hideg, az utasnak mehet az arcába a forró egyszerre. Istenem, innen már csak egy lépés a két külön ventilátor beépítése! De az első olyan klíma is ez a praxisomban, amit nem lehet kikapcsolni, nahát!
Akad még egy-két hasonló ambivalencia (például van vicces pohártartó, de miért csak egy?), de szerencsére a lényeggel minden rendben van. Az erős HDI szépen húz, a másfél tonna fölé hízott kasztnit különösebb erőlködés nélkül viszi hegyen-völgyön. Kiváló a hatsebességes váltó, nem csak egy Peugeot-tól, de abszolút értelemben is, komolyan. Ráadásul jó hosszúak a fokozatok, ami nagyon passzol a dízelhez, hatodikban 170-nél a motor 3000-et forog!
A fogyasztás a számítógép szerint még az erőltetett menetben teljesített teszt során sem ment 8 liter fölé. Az autó papíron 11 másodperc alatt gyorsul 0-ról 100-ra, végsebessége 208 km/h. A majdani tulajdonos büszkeségét csak az csorbíthatja, hogy a motorháztetőt karral kell kitámasztani, elkelt volna egy-két teleszkóp, ha másért nem, az image végett.
A futómű (elöl valami nagyon kifinomult kettős háromszöglengőkaros-rugóstagos felfüggesztés, hátul többlengőkaros, szintén érdekes technika) inkább komfortos, mint sportos. A tömegeloszlás is mutatja, nem versenyautó ez: egy tonna jut előre, öt mázsa hátra. Nyilván ez az oka, hogy a minden 407-ben széria ESP kikapcsolható, de 50 km/h felett automatikusan újra élesül. Viszont jól működik, ha bármelyik kerék kezdene olyat tenni, ami nem méltó egy ekkora francia limuzin szelleméhez, az ESP könyörtelenül lecsap és konszolidálja a hülye tesztelő által az autóra kényszerített, de annak szelleméhez méltatlan táncoltatást. Ez van - a 407-essel csak igen sok trükk felhasználásával készülhet csak el a Taxi 4.
