Az utolsó autó, akinek lelke van

Őszintén szólva a közölt fogyasztási adatot - figyelembe véve a látott vezetési stílust - nem hiszem el. Másfél tonnás limuzin, pörgős turbóval nem éri be 10-11 literrel. 12-13 lehet a reális szám. De bőven megéri, tessék elhinni.

*A turbóval tavalyi írásunk részletesen foglalkozik. Csak egy apró kiegészítés hozzá: a V6-os motorok egy részét (Saab 95 V6, Opel Vectra 2,8 Turbo ) aszimmetrikusan, egy feltöltővel szerelik. Ekkor csak az egyik hengersor kipufogógáza hajtja a turbót. Természetesen az így nyert többletlevegőből a másik 3 henger is kap.

Elképesztő tapadás

Próbaút a kanyargós, folyamatosan lejtős-emelkedős bakonyi átkelőn, a 83-as úton. Sima aszfalt, nagyon szép táj, de ki tud ilyenkor a látnivalókra koncentrálni? Ha vezetek, azért, ha nem én ülök a kormánynál, azért. Százhússzal, harmadikban, abban a kanyarban, ahová az eddig vezetett autókkal maximum hetvennel óvakodnék be. Az Alfával esetleg kilencvennel.

Értő kéz, merész szív kell hozzá. A tulajdonos részéről nincs is bennük hiány. Mindemellett nagyon érzi a gépet. Egy kicsúszásról ugyan könnyelműen ejtett szót, de abban is egy elkószált házi kedvenc volt a hibás. Ráadásul nem is történt semmi baj, sem a kutyussal, sem az autóval. Szóval sokszor ül csak azért be, hogy csiszolja a kanyarsebességet, edzésben tartsa az adrenalint termelő mellékveséket.

A motor és a futómű hajtásra ösztönöz. Ott kell motoszkálnia azonban a fejünkben a fék viszonylagos gyengeségének. Gyanítom, cserélni kell sok mindent, a fékfolyadékot és a betéteket biztosan.

A finom limuzin

Az Alfa Romeo 164-es a Pininfarina-műhely munkája, kívül-belül. A megjelenést meghatározó külső miatt - ne finomkodjunk - süljön le a tervezők képéről a bőr. Dehogy azért, mert csúnya, azt se mondhatom, hogy nem illene a '80-as években megjelent Alfák közé. Felháborodásom oka, hogy (sokadszorra és nem is utoljára) ugyanazt a formatervet adták el két gyártónak. Más hátsó lámpa, pár centivel feljebb rakott kilincs, egy domborítás a motortetőre, nyújtás széltében-hosszában, és kész a 405-ös Peugeot-ból az Alfa 164. Három az olasz igazság, hisz' sikerült az első kuncsaftra másodszor is rásózni az eredeti ötletet, lásd 605. A Peugeot-t még értem, de hogy az Alfa miért dőlt be, nem világos.

Hatalmas dög a 164-es, kecsesnek vagy légiesnek nevezni még sose hallottam. Ék formájával nagyszerűen hasítja a levegőt, 0,3-es légellenállási tényezője egész jó. Sok belőle a piros, ami ebben a méretben kicsit disszonáns. Nem így a tesztautó, pompás sötétkékben 10 évesen sem lógna ki mondjuk a kaszinó parkolójából.

Alfánk szép állapotban maradt meg. Igaz, nem sok kilométerrel került hazánkba, és gyárilag is alapos kezelést kapott az oxidáció ellen. Péter első belföldi gazdája, és rajongása a magas szintű gondoskodásban jelentkezik. Sok 164-es legnagyobb baja garasoskodó gazdája. Láthatólag nem volt nagyobb beavatkozás a kasznin (valószínűleg még semmi). A nagy sebességű haladásnak azonban van nyoma, a sok kavicsfelverődés. Nemrég ápolták valami fehér szerrel a fényezést, az ült be a felszíni sérülésekbe, egyébként nem ilyen ragyás.

Bent még jobb a helyzet. A remekül formázott plüss ülések és a kárpitok gyönyörűek. Nem zörög semmi, ami azért is feltűnő, metr menet közben mély csend honol. A dizájn nem friss, mondhatom, divatjamúlt. Az állapottal együtt az összhatás mégsem rossz. A vicces, lépcsőzetes kapcsolósor, a bordázott ajtóborítás ugyanúgy öncélú, mint manapság a sok fémszínű betét, csak sokkal fantáziadúsabb. A felszereltség pedig bőven hozza azt a szintet, amit ebben a kategóriában várhatunk.

Az Alfa Romeo 164 Super V6 TB kellemes, könnyen kezelhető autó. 200 lóerőnél erősebb motorja, remek futóműve mind ezeket a jelzőket szolgálják. Tisztességes áron eladni ennek ellenére szinte képtelenség. Híre rémes, fenntartási költsége borsos. Csak annak merem ajánlani, aki ezekkel megbarátkozva szükségét érzi egy második-harmadik autónak.