A füllentős márkaszerviz eladja a kocsidat (ha haver vagy)

Új autót vásárolni költséges. Volt és lesz. Főleg Magyarországon, ahol minden új autó 1-3 millió forinttal többe kerül, mint a világ másik 236 országában. Ehhez jön még, hogy manapság már új autónál sem lehet az ember biztos abban, hogy az elektronikára bármikor számíthat. Minél idősebb, minél kevesebb az elektronika, annál nagyobb az esélye, hogy az autó tetszés szerinti időpontban működni fog. A nekünk tetsző időpontra gondolok.

A fentiekből logikusan következik, hogy használt autót nem lehet időnyomás alatt vásárolni, mert ez a rizikót sokszorosára növeli. Hát ilyen körülmények között vág neki az ember a keresésnek. Ugyanis tavaly télen, miután elegem lett abból, hogy a Mercedes a buszfordulóban alszik, a gazdi meg gyalogol a hegyre a hóesésben, elhatároztam, hogy másik kocsit veszek.

Az első pofára esés akkor ért, amikor szembesültem azzal, hogy az első kézből vásárolt, magyarországi, precízen szervizelt, átfestés nélküli, igazolható km-futású kocsim egy fillérrel sem ér többet a piacon, mint az ugyanolyan korú, lelakott, félmillió km-t futott, törött-javított használtimportos autók. Ennek következtében háromnegyed évembe telt, míg találtam egy embert, aki hajlandó volt némi felárat fizetni (300 ezer forint) a tökéletes kocsimért egy rommal szemben.

Szerencsére a következő kocsim megtalálása sem volt egyszerű. Benzineset akartam, összkerékhajtással, ráadásul legalább 200 lóerőt. Elég hamar rájöttem, hogy a realitás határain belül maradva az Audi Allroad az egyetlen. Sajnos a benzines-dízel arány ennél is 1:15-höz. Szóval a fent említett háromnegyed év rá is ment a keresésre. Végre szeptemberben találtam egy hirdetést, amelyik egy magyarországi származású, első tulajdonostól való, szervizelt kocsiról szólt. Persze jó drágán, mivel ez a tulajdonos is próbálta érvényesíteni azt a bizonyos - nem létező - felárat.

Az autó első ránézésre teljesen rendben volt. Az egyik ismert vidéki szervizben kaptam is egy állapotfelmérést. Itt már kénytelen voltam nehezményezni, hogy a hibatároló kiolvasása során nyomtatott két méter hosszú papírt nem nézhettem meg, hanem szakszerűnek szánt hablatyolás közepette törölték a hibatároló bejegyzéseit, majd nyomtattak egy friss listát, ami immár csak 30 centi hosszú volt és mindent rendben talált. Mivel a márkakereskedés vezetője közeli ismerősöm volt, bíztam abban, hogy ha valami nagy gáz lenne az autóval, csak szólna. Figyelmeztettek arra is, hogy a féltengely gumiharangok repedezettek, cseréltessem majd ki őket.

Próbaút, minden rendben, csak azt nem értettem, miért nem állítják le a motort a szervizben akkor sem, ha félreállnak a kocsival. Végül megalkudtunk és felkerült a kocsi a budapesti márkaszervizbe, ahol a hitel miatt át kellett pörgetni az adásvételt. Két nap múlva megyek átvenni az autót, látom, teljesen le van eresztve az eleje. Mondták az ott dolgozók, hogy egy óra alatt leereszt, nem tudják, mi lehet. Tehát azért nem állították le a motort, hogy a kompresszor bírja szuflával.

Ekkor picit átverve éreztem magam. Nem a tulajdonos részéről, ő nyilván hazudik, ha gond van a kocsival. A márkaszerviz részéről éreztem az átverést, ahol ezek szerint az eladó még jobb haver volt, mint én.

Gyors hibatároló kiolvasás, ugyanaz a hosszú lista, mint az első verzió volt. Telefon a vidéki szervizbe, a válasz: láttad a listát, nem? Semmi nem volt rajta. Ismét megpróbáltam elmagyarázni, hogy az orrom előtt törölte és nyomtatta újra. Hiába. Ennyit a haverről. A volt haverről.