A GTC-t mindenki az új, sportos Astrának gondolja. Bár a 200 lóerős turbómotorral valóban átlagon felül teljesít, a háromajtós formán kívül mindezt tudja egy hagyományos ötajtós is. Az Opel célja a GTC-vel valószínűleg nem az újdonságok felfedezése és azok tesztelése volt, hanem a középkategóriában már meglévő eszközökkel szeretett volna összehozni egy igazi fiatalos vagányt.
Az elmúlt másfél évben valódi Astra áradatnak lehettünk tanúi. 2003 nyarán meglátogattuk a rüsselsheimi gyárat , ahol először láthattuk élőben az orvoslátogatók legújabb álmát. Ezután Frankfurtban az az új Astra testközeli megismerése következett. Alig egy évvel később mégis úgy tűnt, vannak még apró hiányosságok az 1,8-as ötajtóson. Az efölött érzett szomorúságunkat már csak a Caravan bemutatója enyhíthette valamelyest, amely kellemes érzés egy tesztautó formájában itthon újra ránk tört. Fájó szívvel adtuk vissza, bár nem kellett sokat várnunk, mivel alig egy hónapja megint az ötajtós Astrát próbálhattunk egy ördögi 200 lóerős Turbo változat képében. Ezzel már Rácz úr is elégedett lehetett volna, ha a kiváló technikát nem a megszokott külsőbe bújtatják. Akkor még nagyon hiányolta az izmosságot megkülönböztető betűket és motorhoz illő formát. Hát most ezt is megkaphatja.
Rögtön három betűt is. Hol van már a GTI-nek integető GSI Kadett? Az Astra-sportosságot ezentúl a GTC rövidítés jelöli, úgymint Gran Turismo Compact. Beszédes szavak, mégis valahogy az utolsót, a Compactot ítéltem a legtalálóbbnak. Miután megláttam a piros GTC-t, sokat nézegettem, próbáltam felfedezni a különbségeket, körbejártam, lehajoltam, hegyre mentem, megfogdostam. Igyekeztem a legapróbb változásokat is felfedezni. Azt hittem nem lesz nehéz dolgom. Úgy éreztem, hogy elölről a sportosabb lökhárító és a döntöttebb szélvédő a hangsúlyos elem, bár igazi esztétikai élményben csak a távolodó Astra GTC-t figyelőknek lehet majd részük. De hiába próbálkoztam felfedezni az átütő különbségeket, a német mérnökök olyan ügyesen játszottak a formákkal, hogy egy alapos és közeli összehasonlítás nélkül nem tudtam zöldágra vergődni, pontosan mitől is olyan a GTC, amilyennek hiszem, hogy látom.
Kerestem hát egy ötajtóst, és melléálltam. Néztem innen, néztem onnan, de bárhogy próbálkoztam igazolni a kocsi elejével kapcsolatos észrevételeimet, sehogyan sem sikerült. Bele kellett nyugodnom a megmásíthatatlanba: elöl csak a lökhárító változott. Egy kicsit. Az ötajtós szinte földig érő hűtőmaszkvonalát határozott vízszintes csíkkal vágták ketté, majd oldalait ügyesen meredekebbre húzták. A hűtőrács alja enyhe V alakot formál ugyanúgy, mint az Opel jelen átfutó díszcsík alsó vonala. Ezenkívül kisebb és ívesebb lett a ködlámpákat körbeölelő keret, amivel le is zárult a szemből észrevehető változások sora. Sokáig nem akartam hinni a szememnek, de úgy látszik, ennyi kell egy orr sportosságához. Nem átütő, nem ijesztő, de szép.
A szélvédő tetejének vonalától az Astra formája új életre ébred. Miközben a tető erős lejtésbe kezd, a hosszú ajtó is követi a vonalát, majd hirtelen, de nem igazán váratlanul véget ér, és átadja a helyét a tovább ereszkedő, végül ponttá szűkülő hátsó ablaknak. Ezen a helyen aztán aki jól figyel, felfedezheti a GTC legszebb részleteit. Mintha csak az eredeti hátsó lámpát és lökhárítót is a háromajtósra tervezték volna, úgy folytatódik az oldalablak tetejéről aláhulló ív az irányjelző oldalán, majd innen kanyarodik körbe az autó egész hátulján. De térjünk vissza a tetőhöz és az oldalablakhoz. Mikor elindultam, bíztam benne, hogy végre megpillanthatom a mindenki által olyannyira csodált tetőközépig érő óriás szélvédőt. Sajnos megérkezésünkkor kiderült, hogy ilyen Astrát még mutatóba sem hoztak, magyarországi bevezetéséről pedig senki sem tudott biztos információval szolgálni. Szomorúan vettem tudomásul, hogy erre egy kicsit még várni kell.
De megéri, mert ha végre kapható lesz, ez lesz a GTC első igazán egyedi gyöngyszeme, amivel magabiztosan hódítja majd el a vásárlókat a lemeztetős konkurensektől. Addig is be kell érni a tető csodálásával a maga fémvalóságában, ami látványnak sem utolsó, mivel itt lehetünk szemtanúi a Mégane Coupéról már jól ismert jótékony csalásnak. A tető ugyanis nem lejt az ablakkal párhuzamosan, sőt meg sem közelíti az ívét. Hogy is tehetné ezt a hátul ülők fejterének szomorú megcsonkítása nélkül? Ezért a látszatnál jóval lankásabban, visszafogottabban ereszkedik alá, majd a hátsó ajtóhoz érve egy utolsó lendülettel visszahajlik, amivel sikeresen megteremti csomagtérajtó fölötti légterelő illúzióját. Mégis annyira összeáll a kép, hogy nem tehetünk szemrehányást, ha ügyeskedésen érjük a formatervezőket. Értünk teszik, és jól teszik.
