Még kér a nép

BINGÓ, beletaláltam! "Hat gang, zmeg, és egyhármas dízel van benne. A BMW 135i-ből ültem át, képzelheted. Azt hittem, sose érek vele ide Budaörsről." Tehát a tesztautó lomha, Kari nem szereti, vontam le a következtetést.

Ilyen felütés után elkelt némi szerencse az Astra Sedannak (tudják, az új, négyajtós változat), hogy jól jöjjön ki a tesztből. Aztán nem is egy-, hanem kétszeres mázlija lett, és egyiket épp Karinak köszönheti. Amikor ugyanis felvetődött, hogy megkapjuk a szedánt, Kari benyögte: "Van nálam egy kettővel ezelőtti, eladó, négyajtós Astra, első tulajé, kicsit kopottas, de nem hiszitek el, hetvenezer van benne." Megszavaztuk, jöjjön az is. Az Opel a kilencvenes évek közepén élte át a legnagyobb válságát, és minden autó, amit azóta készített, egytől-egyig nagyságrenddel jobb volt az elődjénél. Tudtam előre, hogy nagy lesz a kontraszt a két szedán között. Az új Sedan másik szerencséjéről meg majd később.

Az Astra legutóbbi generációja – sorban tehát már a H-széria – tényleg jó. Mutatós, vezetni kellemes, és sem a kényelmét, sem a megbízhatóságát nem szidják. Nézzék csak meg a Népítéletet, négycsillagos az átlagolt eredménye, ami a korábbi Astrákhoz képest messze a legjobb, de általában véve sem lebecsülendő. A H-t szeretik a népek.

Aki régen Astrát vett, az a Wartburg, Zsiguli, Dacia, lerohadt, használt külföldi kocsija után a lehető legnagyobb, de még társadalmilag éppen elfogadott, garanciális, puki- és káposztalé-mentes új autót akarta megvenni, de pénze igazából csupán Fiat Seicentóra lett volna. Na ja, tisztelet a kivételnek. Aki ma Astrát vesz, arról inkább az sejthető, hogy jó az ízlése, megfontoltan dönt, de nem csak kötelességből ül a kormány mögé, hanem mert szeret is vezetni. És nem dől be a süket reklámoknak. Mellesleg valószínűleg tehetős is, hiszen az utóbbi évek Astrái árukkal alaposan elhagyták a népi átlagot, ma már a jobb módúakhoz dörgölőznek.

Ahhoz képest, hogy az Astra H is már túl van élete delén - idén már a negyedik éve gyártják – nem érezni rajta a kort. Pontos, elég súlyos a kormánya, Opel-mércével a váltója szinte félelmetesen jó, de a normál autók között is rendben van, bár a gyors kapcsolásokat továbbra sem szereti. Egész jó benne ülni is, minden a helyén, csak az ülés formája nem száz százalékos. A lap kicsit rövid, kispárna pedig ebbe is kell a derékhoz, ha sokat vezet az ember.

Fék, kilátás, műszerek, kapcsolók kipipálva, a műszerfal anyaga az a mattpuhafeketerücsi,ami manapság dukál, a sárga óravilágítás pedig elég egyedi, és nem is néz ki rosszul. Gagyinak biztosan nem érzi majd senki, ma ebben a kategóriában ( Focus, Golf, Corolla, C'eed) nagyjából ez a norma. Mondjuk a műszerfal közepén lévő, szélesnek induló, majd kis képernyőben végződő tévélyuk elég vicces, úgy látszik, csak így tudták megoldani, hogy ugyanabba az elembe bele lehessen tenni a nagy navigációs kijelzőt, meg a kisebb fajta fedélzeti számítógép-LCD-t is. Ebben az utóbbi volt. És elég kevés a pakolóhely is, a következő Astra (sorban az I.) sajtóanyagában biztos kiemelten kezelik majd az új pohártartókat, rekeszeket, üregeket és zsebeket. Mert ennél még nem lehetett.

Lőjük akkor el, mi volt az Astra Sedan második szerencséje. Ugyanazon a napon kellett lefotóznunk ezt az Opel-összehasonlítót, meg a hétfői cikk Laguna kombiját is, méghozzá úgy, hogy a Renault-val hamarább készen kellett lennünk, mert Rácz kollégának dolga volt. Tehát otthagytuk Karinál a lemosott Opeleket, bepréselődtünk a Lagunába helyszínt keresni, fotózni. Olyan volt benne, mint az anyaméhben: meleg, szűk, és összevissza dobáltak a külső erők. Letudtuk a melót, a latyakhoz képest tűrhetően, visszamentünk. Be az Opelekbe, ki Káposztásmegyerre azokat lefotózni.

Hogy az új Astra Sedan mennyivel jobban rugózik, mint a Renault! Mintha ez lenne a francia autó, nem pedig amaz. És mennyivel nagyobb! Ilyen helypazarlásért már adót szoktak szedni – elül ülő 187 centim mögé úgy beférek, hogy a térdem készakarva sem éri el a támlát, csak ha lecsúszok. Ha pedig valaki a hátsó sorból beszélgetni akar az elöl ülőkkel, kiabálhat, mert a hanghullámok elhalnak, mire a fényévnyi távolságot áthidalják előre.

Egészen döbbenetes, hiszen a Sedan kívülről nem egy dromedár. Pláne, hogy a vele igazán közeli rokon ötajtós (rövidebb tengelytávú) Astra egyenesen a szűkebb kompaktok közé tartozik. Nem kell meglepődni, a Sedan ugyanazon a nyújtott padlón van, mint a kombi változat, a teljes hossza pedig 4,6 méter, ami már a középkategória territóriuma.

Fentieken túl 490 literes raktret hord hátul, ami fontos tétel, hiszen mi magyarok, a célközönség, a fél életünket a csomagtartójában hordjuk, meg mostanában újra utazunk is. Ekkora puttonyba pedig – a józan ész korlátain belül -, bármi befér. Ha mégsem elég, hosszabb tárgyak a hátsó támla könyöklője mögött nyíló sízsákon átbújtathatók, és ha kell, a hátsó támla is ledönthető, ráadásul osztottan, ilyenkor 870 liternyi cucc megyen be, mínusz hátsó utasok.

Az is jó, hogy a csomagtérfedél a távirányítóval felkattintható. Kár, hogy elfelejtették feltüntetni a nyitógomb mellett ezt a funkcióját is, ezért csak az jön rá, hogy nemcsak a műszerfalról nyitható a fedél, aki elolvassa a kezelési könyvet. Viszont senkit sem ismerek, aki ilyenre vetemedne.

Fentieket persze az Astra kombija még jobban tudja, de a magyar szeret egy csipetnyi eleganciát. Kombit vegyenek csak az iparosok, a lépcsős hát mégiscsak stílusosabb. És a négy ajtónak van még egy járulékos előnye: valamennyi változat közül ez a legmerevebb kaszni. Ergo zörgés tényleg szinte semmi, nincs az a dübögés sem, ami rossz úton a nagyobb légterű autókban elég zavaró. Ráadásul a hifi is szebben szól benne.

Nagy, elég jó, de viszi-e úgy az 1,3-as dízelmütyür, mint a régit az ősbenzines? Ha lapoznak, az is kiderül.