Csak ne jöjjön a jávorszarvas...

Teszt: Hyundai Atos - 2001

2001.02.23. 10:17

Megdöbbentő, de tény, hogy a közlekedésbiztonság terén úttörő svédeknél az elmúlt idők legnépszerűbb autója lett. Svédül succé bil, azaz sikerautó lett Skandináviában az Atos. Malmői tartózkodásom fénypontja a sajátos megjelenésű Hyundai kipróbálása volt.

 
   
   Zsömi és Móni

Móniék bevállalták, és a viccelődések ellenére kitartóan szeretik Zsömit, a papírok szerint sárga, valójában inkább mocsárzöld Atost. Szerencsére Móni férje éppen idehaza tartózkodott egy vidám esküvőn, így kontroll nélkül kezdhettem a tesztnek.




 
   
 

Méretéhez képest az autó belseje óriási. Szinte az egész autó csak utastérből áll. Hátul tisztességből hagytak egy kis helyet, amit túlzás lenne csomagtérnek hívni, de mint a felvételekből kiderül, egy fejsze nagyszerűen elfér. Nem hiába került mellé a fekete nejlonzsák, a darabolós gyilkosra kemény küzdelem vár a tökéletes helykihasználásért.



 
   
   

Malmőben a tenger közelsége miatt rengeteg a homok a csapadékban így az autók hamar koszolódnak. Ezért is kellemetlen, hogy segédeszköz hiányában mindenképpen össze kell mocskolnunk a kezünket a hátulsó ajtó lecsukásakor.




 
   
 

A koreai mérnökök elborult ötlete folytán hátulra három biztonsági övet szereltek, amit a svédek újragondoltak és a forgalmi engedélyt csak négy személyre állították ki. A lengyel túlélőcsoportok annak idején kispolszkinként négy férfiemberel járták Európát, így tulajdonképpen az Atos is nyugodtan lehetne ötszemélyes.



 
   
   

Bátran ültem hátra. A nagy hátsó ajtón könnyű a beszállás és ketten tényleg kényelmesen el lehet férni. Elöl meg pláne. Az utastér rendben van. Ha megbarátkozunk a kopogós műanyagok formáival, nincs okunk panaszra. Kínaipiaci ufómagnó design. Szerintem állat.




 
   
 

Elöl villanyablak, ülésfűtés, állítható magasságú lámpák, vezető oldali légzsák, mi kell még? A klíma túlzás lenne egy ezres motornak, szerintem csak ezért maradt ki. A motorról Móni persze nem tudott semmit, csak hogy hidegen nagyon hangos. Igen, mert rettenetesen magas volt az alapjárat, ami egy kis bemelegdés után helyreállt.



 
   
   

A használati utasításból kiderült, hogy a motor 999 ccm-es. Más kellemes dolgot is elárult a könyvecske. Az autóra 3 év újautó-garanciát adnak. Ezenkívűl 9 évet az elektromos rendszerre, és 6 év átrozsdásodási garanciát. Ez igen.




 
   
 

A fogyasztása a mostani téli gumival Malmö és környékén 6 l/100 km. Olajfogyásról nincs adat, az elmúlt időben nem volt nyitva az eleje. Kérdeztem is Mónit, látta-e már belülről, azt mondta, igen, de nem hittem el. Csak a kötelező szervizek alkalmával járt a szerelőnél, ott nem volt semmi gond. Most kell majd vinni az ötvenezresre.



 
   
   

Vezetni nagyon érdekes, mert igen rövidek a váltó fokozatai. Egy tarajos gázra és kis kuplung-rásegítésre már csikorognak is a gumik, utána viszont sebesen kell pakolni a sebességeket, ha lendületben akarunk maradni. Normálisan már hetvennél ötödikben vagyunk. Aztán suhanás az óra szerint 180-ig, ami persze vicc. De állítólag 120-at simán megy :o)



 
   
 

Én nem mertem nyolcvannál többel menni. A Svéd viszonyoknak ez bőven megfelel, az országúton 90 km/ó, az autopályán 110 km/ó máshol 70 km/ó a megengedett , és ezt be is szokták tartani. Csak ne jöjjön a jávorszarvas, mert akkor szegény kis autónak, és persze az utasainak annyi, de lehet, hogy már egy termetesebb fácán elgázolása is komoly menetstabilitási problémát okozna.



 
   
   Hihetetlen de ez a szép karácsonyfa összekötözés nélkül belefért

A megállással vannak gondok. A fék nem túl meggyőző egy kicsi hosszú a fékút.

Egy másik barátom a Mitshubitsi Space Wagont három évesen 120 ezer koronáért (3.6 M. Ft) vette. Móniék az Atost ugyanakkor egy évesen 60 körül (1.8 M). De nem tudják pontosan, mert beszámították a 13 éves 626-os Mazdát, így csak ötezret (150 ezer Ft) kellett fizetni. Hát ez itt a megfejtés. Az óriási siker titka nem a körkörös biztonság, hanem az olcsóság.

 
   
 Az 1600-as években épült nemesi rezidecia ablakából.

De elgondolkodtató, megér-e ennyit. Persze, városi autó. De ugye a városban is járnak Volvóval, és mi van, ha elvétjük Malmö kétszáz körforgalomjának egyikét, és szembekanyarodunk egy termetes 760-assal? Vagy ne gondoljunk az ilyen rémségekre, és élvezzük a 999 ccm dinamikáját?!

Móniék Atosára a legalacsonyabb biztosítást fizetik: évente kb. 1000 koronát (30.000Ft) . Az adó is csak 800 (24.000 Ft) körül van.

 
   
   

A legutóbbi svéd BILSPORT autósújságban találtam e szomorú hírt:
Nézni lehet, vezetni nem

A Hyundai végre tuningolni kezdi az Atost, a nyugati világ pedig csak bámul. A 2001-es modellprogramban már szerepel turbóváltozat is. A 70 lóerő és a 6000 fordulat hallatán a Porsche mérnökeinek homlokára is kiül a hideg verejték. Sajnos úgy néz ki, ez a modell nem kerül forgalomba Svédországban. Még egy félvidám ázsiai autó, amit valószínűleg távol tartanak az északi szélességi foktól.

2001 február 11.-i SYDSVENSKA DAGBLADET hirdetése szerint egy 1999-est 64900 Koronáért (1.947.000 Ft) árulnak.

olvasói megjegyzés:
sziasztok
Mivel én is a nagy autókat kedvelem (jelenleg egy 3.8-as Forddal kell beérnem) máltai utamon kissé berzenkedve ültem be az Atosba, de ez volt a sziget egyetlen megfizethetô, klímás AUTOMATA VÁLTÓS bérautója. Nagyon megkedveltem a kisautót, még bekapcsolt klímával is dinamikusan mozgott, igaz általában csak ketten ültünk benne. Halvány a gyanum, hogy én az 1-3-as verziót (már ha van ilyen) birtokoltam átmenetileg. Az ottani terepviszonyok között tökéletesen megfelelt és a 130-as tempót remekül bírta.

Röviden: szerintem hazai viszonylatban egy átlagembernek ez egy jó autó is lehetne ha nem lenne ennyire drága. Mégiscsak inkább ez mint az ezer számra futkorászó, hihetetlenszínű SuzukiOpel szörnyszülött.

Talán szerencsésebb lett volna a hazai árakkal megismertetni az olvasókat, feltételezem, hogy aránylag kevesen próbálnak Svédországból ilyen kategóriájú autót hazahozni
üdv
András

Én Santorinin használtam 2 hétig egy Atos Prime-t amiben még klima is volt, és akor is fürge volt a hegyes terepn, amikor végig működött a klima. Csináltam én is egy csomó képet a kocsiról, el tudom küldeni, ha érdekel.
Kind Regards,