A család barátja

Kevés idegtépőbb dolgot tudok elképzelni, mint egy kamion mögött nyolcvanazni tízpercekig egy zsúfolt főúton – mondjuk egy Focusban. A Berlingóval nem gond lassan menni, nincs benne az a kényszeres rohanás a lelkében, mint sok mai személyautóéban. És ez jó.

A kilencven lovas dízel 130-140-ig egykedvűen húzza kasztnit, utána kicsit elerőtlenedik, ahogy egyre erősebben száll szembe a légellenállás a nagy homlokfelülettel. A fogyasztás erősen függ a sebességtől; óvatos országúti tempó mellett öt liter alatti megvalósult álom is elérhető, 130 felett viszont a hét literbe is belenyalogat. Kútnál ellenőrizve, nagy átlagot számolva összességében a két és félezer kilométeres kirándulás 6,4 literes átlagra jött ki.

A motor mellett a futómű is teljesít olyan jól, mint egy kompakt személyautóé. Nem csoda, hiszen az egész a C4 Picasso alól jön. Kényelmes, pontos, kicsit keményebb, mint a francia autóknál megszokhattuk, de legalább stabil a húzós kanyarokban. Bosszantott viszont, hogy a kormányvisszatérítő erő túl nagy. Lehet, hogy sportosnak szánták a beállítást, de inkább idegesen kapkodós lett tőle az autó, ami nem illik a tágas családiassághoz.

Egy-két apró baromság persze kibukott a hosszú együttlét alatt. A térdem például folyton belevert a középkonzolba is, meg az ajtókárpitba is. Mosásnál szívás, hogy a hosszú, merev, nem mosóálló antenna elérhetetlen helyen van. (A mostani személyautókon megszokott rövid kis antennákat nem kell levenni a gépi mosóban. Ugye, hogy van fejlődés az autóiparban!) Ismerek embert, aki inkább háromfokú háztartási létrát hordana a csomagtartóban, semhogy a küszöböt tapossa, ha mosatni akar – én biz' megtapostam a küszöböt ilyenkor.

A manuális klíma nagyon melegben kicsit nehezen talál magára, egyszerűen nem akart hideget fújni, de tíz perc türelmi idő után már megérkezett az enyhet adó hűs fuvallat. Furcsán ellentmondásos, de érthető: mintha az elektronika nem engedné hideget csinálni (tehát terhelni) a motort, amíg nem melegszik be.

A hamutartó pohárkát kollégámhoz hasonlóan (a Partner tesztje során hírszerkesztőnk járt így) én is belöktem véletlenül a pedálok alá. Ez kiküszöbölhető azzal, hogy az ember megveszi a két első ülés közé a kis szekretert. ami a hátul ülőknek is jelentősen megdobja a komfortérzetet; ebben a nem különösebben felextrázott példányban nekik csak pár üreg jutott az ajtóban, egy-egy csempészrekesz a padlóban, a szőnyeg alatt, meg két zseb az első ülések támláján. Számomra a teszt egyik legfőbb tanulsága: Berlingóból drágát kell venni.

A 90 lovas Multispace listaáron 4,54 millió forint, de a Citroën hagyományosan abszurd árpolitikája szerint ez valójában csupán 4,04 milla. (Az olcsóbb Citroënek listaárából fél, a drágábbakéból egymillió forint kedvezmény automatikusan jár már évek óta.) Aki megelégszik egy tolóajtóval, nem automata ablakemelőkkel, nem tart igényt ködlámpára és klímára, és 75 lóerő is elég neki 90 helyett, három és félmillióért kaphat dízel Berlingót. A 90 lovas, 1,6 literes benzines még olcsóbb, 3,14 millióba kerül. És lesz egy autója, amit nem fog szeretni.

Ellenben némi többletteher vállalásával igazán jól felszerelt családi utazóautó kreálható a Berlingóból. Inkább ennék kevesebbet egy évig, de kifizetném a 70 ezret a klíma automata vezérlőjéért, a 210 ezret a modul csomag nevű dologért, ami egy praktikus, kivehető dobozzal új értelmet ad a két első ülés közti térnek, és egy polcrendszerrel kihasználhatóvá teszi az utasok feje feletti arasznyi, addig haszontalan teret, lehajtható asztalkákkal.