Nem mehettünk vele, de beleülhettünk, lefotózhattuk, megszagolhattuk. Ez is nagy szó, hiszen az európai forgalmazás csak a jövő év elején indul, a kocsit pedig csak a Párizsi Autószalonon mutatja be hivatalosan a Citroën.
Ezek az egynapos statikus bemutatók általában szörnyűek, fárasztóak, értelmetlenek. Hajnali találkozó a reptéren, felszállás, zsibbadás, leszállás, buszozás, kávé, narancslé aprósütivel. Újabb zsibbadás a világ legkényelmetlenebb sorszékein a végtelenbe nyúló agymosási kísérlet közben a sajtótájékoztatón – a levegőben marketing-bullshit fojtogató szaga terjeng –, aztán körbejárhatunk pár előszériás, rozoga autót. Jön valami látványos, de rendszerint nagy csalódással járó dizájnebéd, aztán busz, minimum két óra ücsörgés a reptéri váróban, zsibbadás és fülpattogás a gépen; végül hangulatos éjszakai vezetés haza, röpke 60 kilométer, hiszen én vidéken lakom.
Mégis habozás nélkül lecsaptam a Citroën egynapos sajtóútjára, amikor megtudtam, hogy megnézhetem közelről a C3 Picassót. Kicsi, szép, ufózöld egyterű – csak ennyi maradt meg az agyamban a hírből, amit júliusban közöltünk, de a hírhez hozzáképzeltem, milyen újításokat, ötleteket is fejleszthetett bele a kis kocsiba a kreativitásáról ismert gyártó. Úgy éreztem, mielőbb látnom kell ezt az újdonságot.
Nagyjából minden úgy zajlott, ahogy az első bekezdésben leírt sablonban megfogalmaztam, de két részlet a szokásosnál sokkal jobbra, emlékezetesebbre sikerült. A sajtótájékoztató például igen látványos volt. Jópofa felvezető filmmel indult, hangulatos zenéket választottak aláfestésnek, és a szöveges rész se volt túl didaktikus.
Az Oscar-díj átadógálájának szervezői, Orbán Viktor, Citroën: mi a közös bennük? Hát hogy rájöttek: érdekesebb egy előadás, ha párbeszédes formában zajlik. Egy Veronique keresztnevű hölgy (a Citroën kommunikációs főnöke) és egy férfi, akinek a nevét és státusát túl gyorsan ugrasztották tovább a vetítővásznon, megbeszélték, mi a jó ebben a kocsiban.
MoMók és BoBók
Mint minden élőlény az evolúció történetében, a fiatal, sikeres városi, a yuppie is fejlődik, átalakul, új fajok erednek belőle. Így jött létre a MoMo-BoBo páros, az új városi elit két jellemző változata. (Rövid netes kutatással odáig jutottam, hogy a BoBo szó David Brooks , kanadai újságíró, szociológus, politológus találmánya. A MoMóról nem találtam semmit.)
A Citroën szerint a BoBók konzervatívabbak, fekete öltönyben járnak, szigorú időbeosztással élnek, esetenként házasok, de inkább szeretik az agglegényéletet, Rolex órájukat – és iPhone-jukat. A MoMók liberálisabbak, színes ruhákat viselnek, szabadabb kapcsolatban élnek párjukkal, nincs órájuk – és ők is szeretik iPhone-jukat.
Ha jól értettem, a Citroën a C3 Picassót – mint praktikus, ötletes városi kiskocsit – tekinti az autóipar iPhone-jának: akár MoMo, akár BoBo inkább az ember, illetve személyisége bármilyen arányban hordozza a két archetípus jellemvonásait, ez az autó pont megfelel neki.
Alapvetően jó nagy hülyeség az egész, persze, és baromira nehezen alkalmazható a magyar piacra (az életből vett példa: autós újságíró, vidéken él, két kis gyereke van, felesége most GYES-en, különben köztisztviselő, Pestre ingáznak és vályogházban élnek: ő mi? Mi vagyok?!), de szépen végigvitték ezt a vonalat a prezentáción. És lekerekített vonalaival, kockaformájával a C3 Picasso kicsit tényleg emlékeztet az Apple cuccaira.
Meg behoztak egy asztalt is, ami mellé leült három fiatal srác (külső dizájn, belső dizájn, anyagok és színek); kicsit rajzolgattak, hogy lássuk, milyen szép formákat vethet pár perc alatt papírra szabad kézzel, akinek ehhez tehetsége van, majd elmondták, mi a jó ebben a kocsiban.
Aztán jött a főnök, Gilles Michel, a Citroën ügyvezetője, aki elmondta, mi a jó ebben a kocsiban. Ja, majd elfelejtettem, közben mutattak egy rövid videót Sébastian Loebbel és navigátorával, Daniel Elenával, akik vezetés közben mondták el, mi a jó ebben a kocsiban.
