Bemutató: Citroën C3 Picasso

Hány százalékot tesznek ki azok az autóvásárlók, akik így szólnak: anyukám, vegyünk már egy kis egyterűt? A Citroën szerint biztos sokan vannak, én a fanatikusabb autós újságírók és autóipari dolgozók családtagjait leszámítva egyet se tudok elképzelni. Az elméleti autóvásárló az én fejemben úgy néz ki, hogy 3,5-4 milliót szán autóra, aztán újságban-tévéreklámban-utcán meglát egy C3 Picassót, és megtetszik neki. Rákeres a neten, elmegy egy szalonba, kipróbálja, megveszi, de nem azért, mert kis egyterű, hanem mert meglátta és megkívánta.

Ilyen alapon pedig a C3 Picasso vetélytársa nem a Renault Modus, a Nissan Note és az Opel Meriva, mert bár a periódusos rendszerben tényleg egy főcsoportban vannak, de már többéves modellek. Az autóvásárló pedig nem szeret többéves modellt venni, hiába teljesen jó. Az új kell és a vonzó, az pedig máma a Kia Soul. És a Citroën C3 Picasso.

És akkor eljő a 13 óra 00, amire előjegyeztem magamnak egy tesztautót. Az 1,4-es benzinest választottam, mert 600 ezer forintos dízelfelár az egyszerűen teljesen abszurd. Nem létezik szituáció, észérv, bármi, ami miatt ember ennyivel többet adjon egy kis plusz traktorhangért és egy távoli galaxisban esetleg megtérülő kisebb fogyasztásért.

Azért is a benzines érdekelt, mert a Kia Soul kifejezetten lomha, kelletlen volt az 1,6-ossal . Az én elméletem szerint a nagy, 18 colos kerekek miatt, a Papp Tibi-teória szerint viszont máshogy programozták a motorvezérlő elektronikát: menjen az autó tompábban, de ne fogyasszon annyit, amennyit fürgébb programozás esetén ezzel a szögletes dobozformával megenne.

Nem tudjuk, mi az igazság. Viszont a C3 Picasso hiába nagy, az 1,4-es benzinessel is sokkal jobban megy, mint a Soul az 1,6-ossal. Egyszerűen megy, és kész. Nehezen adtam el ezt itt a szerkesztőségben, aztán Tóth Zoli legyintett, hogy oké, végül is BMW-fejlesztés, akkor lehet, hogy tényleg megy. Papíron 95 lóerő, és meglepő, de az 1256 kilós kasztnihoz és két 90 kiló körüli utashoz olyan szinten elég, hogy emelkedőn bír gyorsulni az autó, és még 130 fölött is szépen megy.

Nem akarom ezt nagyon hosszasan ragozni, de tényleg meglepett. Nagyon simán jár – egyszer útbaigazítást kértünk egy csendes faluban, és se le-, se felhúzott ablakkal nem hallottuk a motort. Vibráció sincs. Egyesben majdnem 50-ig tolhatjuk, a kettes 85-ig tart, és ha ilyeneket csinálunk, persze halljuk, de egyébként határozottan csendes. Szóval a motor patent. Sztrádatempónál pedig előny, ami dizájnban nálam hátrány: amennyivel kevésbé doboz, mint a Soul, annyival áramvonalasabb.

A váltó meg csak egy tetves Citroën-váltó: undorító kapcsolási érzetek, hosszú váltóutak a végtelenségig. De a motor nagyon ügyesen csillapítja a fájdalmat. Jó a futómű is: a forgalmazó nem túlzott, amikor feszesnek, de még épp kényelmesnek nevezte. A 17 colos felnikkel se ráz, 16-osakkal még jobb lehet, nem billeg, nem imbolyog, egyszerűen jó vezetni. Fékeztem is pár nagyot − semmi különös, kanyarban fékezéskor sem történnek félelmetes dolgok.

Aztán visszavittem az André Citroën utcába, és kicsit megnéztem a belsejét. Az anyagok a csúcsváltozatban − mert nyilván mi mást adnának a bemutatón − jók. Azt is mondhatnám, majdnem olyan jó beülni, mint egy Peugeot-ba, mondjuk a 207-esbe. Azt hiszem, valahogy így is nézne ki az ideális autó: a Citroën rajzolná, a Peugeot rendezné be és a japánok gyártanák. Citroën-minőséggel kapcsolatban van elég személyes rossz tapasztalatom, meg nálunk több olvasói sirámot is kevesen hallanak. Meg gyártói fogadkozást se, hogy most aztán minden más lesz, megjavulunk, satöbbi.

Ez most nem tűnt rosszul összerakott autónak, sőt, igazából jól összerakott autó benyomását keltette. Persze lehet, hogy a tesztautón minden zörgő műanyagot posztókorongokkal ékeltek ki, vagy valami ilyesmi. De az biztos, hogy nem volt olyan, mint a C4 tesztautó, amit jó volt vezetni, de az idő vasfogának semmi esélye sem volt, hogy szétrágja, mert az autó a vasfog puszta látványától megsemmisült. Citroënből egyébként is a minél kisebbet, minél egyszerűbbet, minél alapabbat merném megvenni, mert még tévéstáb korunkból kellemes emlékeket őrzök egy sok szenvedést méltósággal tűrő Berlingo stábautóról.

Árban a Citroën hagyományosan jó, és szerencsére ez a C3 Picasso olyan, hogy az alapmotoron és a klímán kívül nem is nagyon érdemes sok mindenre költeni. Városba, országútra, magányos farkasoknak, kétgyermekes családoknak, kutyásoknak és kutyátlanoknak, szinte bárkinek tök jó. Kicsit számítottam is erre, de azért meg is lepett.