Különcnek lenni pompás – gondolom, és elégedett vigyorral kanalazok a koncentrikus köröket formáló tányér szélére komponált homárhús alá. Ízeltlábúakat enni meg aztán különösen.
Különcnek lenni pompás, de nem könnyű. Kivéve, ha az ember tenger nélküli ország polgára, mint én, vagy mint jó eséllyel ön: egy homárpotroh és kész!
Egyébként ennél azért keményebb munka. Tudják, a hőtan második főtétele. A különcség az entrópia ellen szól, hogy ne váljunk pudingszürkévé. Azért végezzük.
És vannak vállalatok, amik kiszolgálnak bennünket. Vásárolhatunk Macintosh számítógépet a kockafej PC helyett, és máris egy kicsit különcök vagyunk. A motorizált helyváltoztatást pedig megoldhatjuk Citroënnel. Hidropneumatika, meg álló közepű kormány, meg általános begombázott francia dizájn. Vigye a Passatot, akinek kell, meg a Mondeót is vigye.
De körülbelül egy éve minden Macintoshon elfut ugyanaz a Windows, amit az egész világ használ. Na ilyenkor mi van?
I. A lebegtetés problémái
A 2001 óta létező Citroën C5 első változatából egy példány rendszeresen a kettővel ezelőtti lakásunk alatt parkolt, és arra gondoltam, hogy ez egy, a Jupiter nagy vörös foltjára méretezett végbélkúp. Hasonló könnyedséggel siklott át rajta a tekintetem, mint a hasonlat tárgya egy görcsölő záróizmon. Végtelenül, pusztítóan unalmas volt. És akkoriban még nem is tudtam, hogy a Citroën jó pillanataiban maga a ragyogó avantgárd.
Ahogy Nínó Karotta írta a kombiról: egy bálna. És a bálnák nem részletgazdagságukról vagy formai érdekességükről ismertek. Egyszerűen nagyok. Mert megtehetik, Arkhimédesz óta azt is tudjuk, hogy miért. Vízben a hozzá nagyon hasonló sűrűségű állati testből tetszőleges méretű lebegtethető különösebb erőfeszítés nélkül.
A nagy, mozgó testek szárazföldi lebegtetésének problémáját a Citroën is feltalálta, bár nem a héten, hanem több mint fél évszázada. Szintén folyadék kell hozzá, de óceán helyett csövekben. Hidropneumatikusan először a Traction Avant fenekét függesztették fel, 1954-ben, majd egy évre rá az egész DS-t. A technika aktuális verziója a Hydractive 3+, a C6-on volt először, ez a rendszer került az új C5-be is.
A hidropneumatika a Citroën-különcség egyik legfontosabb eleme. Különc ember nem vágyik a szárazföldre, vele folyadékon keresztül érintkezik, feneke könnyedén suhan a göröngyös út felett. Hasonlóan a Macintosh-felhasználóhoz, aki az Aqua névre hallgató felhasználói felületen keresztül érintkezik adataival.
De akkor hogyan lehet, hogy a Hydractive 3+ választható opció, és nem az autó alapértelmezett része?
II. Fregattmadarat a gomblyukba
Van az angolban egy nagyszerű kifejezés, az acquired taste. Olyan dolgokra vonatkozik, melyek esztétikája nem magától értetődő: tanulmányozást, gondolkodást kíván, majd a tapasztalatok ülepítését. A jó Citroënek ilyenek. Amikor először láttam élőben közelről DS-t, ormótlan, aránytalan, szörnyű testnek gondoltam, semmi nem úgy állt rajta, ahogy a szemem elvárta volna. Idővel leült, pár hét múlva rájöttem: zseniális.
Hasonlóan működik a DS modern utódja, a C6. Első ránézésre nincs rajta olyan forma, amit az agy képes lenne megemészteni. Olvadó, disszonáns, aszimmetrikus izé, és egyáltalán, hogy lehet egy autón ekkora első túlnyúlás? Hogy nem dől orra? Ilyen autót nyilván csak a Cadillac Ranch másolatainak készítői vesznek, hogy ne kelljen targoncát bérelniük.
Majd eltelik pár nap és az ember semmi mást nem akar gazdag középkorára. A C6-ből kiszállhatunk öltönyben, feltűrt szárú zsebes nadrágban, nyakunk köré tekert hattyúban: gyilkosan, arisztokratikusan elegánsak leszünk. És nem kell feltartott orral járni, elintézi helyettünk az autó.
Amikor a C5 először kigurult Párizsban, stroboszkópok, konfettihóvihar és rákkendroll kíséretében, a C6-ot láttam. Szembejött, és az első lámpája bizonyos szögből C6, meg aztán ott van a hűtőmaszkkal integrált Citroën-embléma.
Aztán hirtelen oldalra fordult és Ford Mondeóvá alakult: a C-oszlop alatti ablak pontosan ugyanolyan alakú.
Majd megint C6: a tető lejtése bizonyos szögből, és a konkáv hátsó ablak. És megint Mondeo: emelkedő farú, háromdobozos szedán.
