Vigyázat, az alapmodell igen silány cuccokat használ! De egy Dynamique Plus már finom kárpitokkal, puha műszerfallal, szépre fényezett légbeömlőkkel és kilincsekkel készül. Van egész jó rádió, hat hangszóróval, majdnem tökéletes, könnyen kezelhető kormány-távirányítóval. Azért majdnem, mert érthetetlen módon a csatornaválasztás, illetve ugrás megy tekerentyűvel, a hangerőszabályzás meg gombokkal. Franciák. Nagyon szép és jó fogású viszont a bőrözött kormány és kiválóan, huzatmentesen üzemel az automata klíma.
A beltér a Renault nagy Lego-készletéből építkezik, de be kell látnom, ez csak a magunkfajta autóból autóba pattogó kákabogozók számára zavaró. Az egyen-középkonzollal és az egyen-műszerfallal (sebességmérőn páratlan*10 km/h-k kiemelve, német autógyártók, halljátok?) a Clio is éppoly kellemes környezet, mint a Mégane. A joystickszerű törpe bajuszkapcsolók pedig éppúgy egyszerre idegesítők és jópofák, mint a nagy testvérben.
Van pár apróság, ami zavart, de ezeket szinte szégyellem leírni, és
higgyék el, érdemben nem is befolyásolta a cliózás élményét. Ilyenek,
hogy
kétszer két vékonyka sugárban csordogál a szélvédőre a
mosófolyadék; csak a vezető ablaka automata; illetve a vezetőülés
előrehajtva nem áll meg, hanem sík terepen is hátracsúszik, hátulról
kiszálláskor fogni kell. És egyáltalán nem nyitható, nem is billenthető
a hátsó ablak.
A gond az ajtófogantyú. Nehéz kitárni az ajtót, nehéz behúzni. Valamiért nagyon elöl van a kar, ami ráadásul a kabin legkellemetlenebb fogású dolga. Tényleg a stupiditás határát súrolja a tervezők részéről, hogy az amúgy létező és elég széles könyöklőben végig nem képeztek ki egy kis mélyedést, aminek segítségével be lehetne húzni az irdatlan ajtót. Nem vagyok barkácsolós típus, de szerintem két, bontóból szerzett műanyag süllyesztékkel, egy tubus Palmatexszel, egy sniccerrel meg egy dekopírfűrésszel tíz perc alatt hatalmasat tudnék emelni a Clio komfortszintjén, esztétikai károsodás nélkül.
A kesztyűtartó ajtaja szintén kellemetlenül gagyi műanyag, ellenben az üreg jó nagy, szemre vagy 15 vaskos kezelési utasítás is elférne benne. És nem csak a kesztyűtartó nagy.
A Clio beltere valószínűtlenül hatalmas. Ideje nagyban gondolkodni, mondja a szlogen, és valóban. Hátul hihetetlen jól elférni, a teszthét alatt direkt nagydarab embereket parancsoltam be hátra, és mindig élveztem a hitetlenkedést, ami kosaras, vagy épp súlyemelő alkatú utasaim tekintetéből áradt. Aztán megmagyarázták: nyilván nincs semmi csomagtartója. Így aztán az értetlen csodálatot még tudtam fokozni, amikor felnyitottam a harmadik ajtót. Ugyanis a csomagtartó is létező fogalom, alapállapotban 288 literes.
Az autóban nemcsak műanyagok és terek voltak, hanem motor, erőátvitel és futómű is. Meg gumik, új, bekoptatatlan téli gumik, amikkel kicsit is vizes úton váratlanul úgy keresztbe állt a Clio, hogy_ Hát, szóval megijedtem. Tessenek tehát vigyázni, az új guminak kell pár száz kilométer, amíg összekapja magát!
A többi dolog viszont a nullkilométeresség dacára, vagy épp azért, remekül muzsikált. A futómű nagyon barátságos, semleges, kényelmes. A motor remek, 1,2 tonnához épp elég a másfél literes dízel 85 lovas változata. És ez a 85 ló tényleg valódi, életerős pacinak is tűnik; ha azt mondják rá, ez a 100 lovas, azt is elhiszem.
Ráadásul ezek étvágytalan lovak. 5,9 liter volt az átlagfogyasztás a számítógép szerint, országúton pedig simán tartható az 5,5 is. Valójában pedig még ennyit sem evett a Clio, a kútnál 5,75 litert számoltam 100 kilométerre, azaz finom gázkezeléssel ezer kilométer simán kihozható az 55 literes tankból. 110-nél 2500-at forog percenként a főtengely, dízelhez mérten eléggé pörög, de ez viszonylag kicsi motor. 150-nel nyugodtan lehet tartósan autózni, 170-nél van vége a dalnak, ami egy ekkora motortól, ekkora autótól bőven elegendő.
Csak egy dolog nem tetszett. A váltó. Betalál minden fokozatba, de furán, picit akadozva, mintha műanyagból lennének benne az alkatrészek. Persze ez is csak azt bántja, aki már használt BMW-t, Hondát, Mazdát. Amikor kedvesem kipróbálta az autót Twingója után, azt mondta, ez olyan, mintha piros lenne, 150-et ment vele, közben nem félt, nagyon megszerette a kis Cliót.
És így a végére már talán - de csak talán - én is értem, miért szavazták meg a legjobbnak. A bemutatóról emlékszem, hogy jó az 1,2-es motor, és most ez az 1,5-ös dízel is derekasan helytállt. A helykínálat tényleg pazar, ha a Cliót a kisautók közé soroljuk. Sőt, még ha a kompakt kategóriába, akkor se rossz. De a lényeg: nincs igazán nagy hibája. Úgy látszik, ebben a mezőnyben most ez is elég volt.
