Renault Clio I 1.4 RT abszolút tartósteszt

A családi Clio 1990-ben került Magyarországra, vadonatújonnan. Akkoriban az ország a rendszerváltással volt elfoglalva, és rendszert váltott az autópiac is: a régi merkúros Ladák, Skodák, Trabantok mellett megjelentek az első nyugati autók. Többnyire az NSZK roncstelepeiről, de már lehetett rendelni zsír új autókat is. Egy Baumgartner nevű maszek Renault-szerelő például akkortájt hozta be az első új Renault kocsikat.

Hogy mi vette rá autóügyben meglehetősen puritán szüleimet egy akkortájt rémisztően drága (Dacia x 3) új autó vásárlására, arra már a hétvégi családi összejöveteleken sem bírnak visszaemlékezni. De hogy belenyúltak a jóba, az bizonyos. Például az "Év autója" címet is csak pár hónappal később, 1991-ben nyerte el a Clio (a Nissan Primerát és az Opel Calibrát megelőzve) - a miénknek addigra már a motorháztetejét is újra kellett fényezni egy hatodikról kidobott almacsutka miatt. De ne szaladjunk még előre az időben.

Az autó korára jellemző, hogy még porlasztós motorú, katalizátor nélküli, horribile dictu manuális szivatós. Az 1.4-es motornak ez a változata 75 lóerős. Az autó RT felszereltsége már csúcsközeli. 1990-ben ez konkrétan fordulatszámmérőt, analóg kvarcórát és infrás központi zárat jelentett, utóbbi távirányítója a kulcsfejbe integrálva. Fordszámmérő és időmérő már az Ezeröcsikben is volt, a távirányítós központi zárra viszont komplett csajozási stratégiát lehetett építeni.

Építőipari alapanyag

Legnagyobb erénye, hogy sosem romlott el. Egyszer volt ugyan valami kis neszezés a motortér felől, de hamar elmúlt. Nem is néztük meg. Aztán amikor megnéztük, teljes volt az elképedés: a téli üzemmódban az előmelegített levegőt szállító műanyag cső eltűnt. Pontosabban a két csőbilincs alatt megvolt a cső két vége, csak a félméteres darab hiányzott középről. A szervizben sem jöttek rá a furcsa anyaghiány okára. Csak akkor kerültünk közelebb a talány nyitjához, amikor a ház pincéjében nyestbébiket találtunk, furcsa műanyagdarabokból rakott kis fészekben.

Egy másik alkalommal rejtélyes horpadás keletkezett a motorháztetőn. A megoldáshoz ez alkalommal egy tanúvallomás vezetett. A hatodikon lakó négyéves kisfiú a liftben beárulta a hatéves bátyját. Ő dobálta a parkoló kocsikat almacsutkákkal. Egy találata volt. Sajnos a szervízben nem nagyon éreztek rá a fehér színre az újrafényezéskor. "Majd összeérik," volt a szervizvezető reakciója. Nos, az azóta eltelt tizenegy évben nem érett össze, de még reménykedünk.

Azért kellett ezeket a triviális eseteket megemlítenem, mert ezek nélkül az autó immár 120 ezer kilométeres szervizhistóriája dögunalom lenne. Tízezrenként elvittük a márkaszervizbe, ahol olajat cseréltek, meg szűrőket, meg időnként egyéb kopó-fogyó alkatrészeket. Slussz. A leghúzósabb a hátsó kerékcsapágy cseréje volt, még 30 ezer kilométer tájékán, ez állítólag Clio típusbetegség. Később a karburátort kellett néhányszor tisztítani, de csak a 100 ezredik kilométer környékén. Ellenben a kuplungszerkezet, a lengéscsillapítók ma is ugyanazok, amikkel átvettük az autót.

Igaz, az autó - már az új tulajnál (nőrokon) - produkált egy leállást. Ennek oka a desztvízzel utántöltögetett fagyálló volt, ami egy szibériai-jellegű téli hajnalon tömbbé fagyott, a csak lassan olvadozó folyadék pedig fel is forrt. Hengerfejtömítés-csere.

Antikolt belső elemek

Az immár tizenkét éves autóba ülve nem tűnik fel a kora. Persze a műanyagok kopogósak, mert akkoriban ez volt a norma, de a formaterv nem avult el. A felhasznált műanyagok többségével sem bánt el az idő. Amivel igen (mint például a szellőző lamellái vagy a belső kilincsburkolat), az egyszerűen megsárgult vagy kifehéredett, de működik, nem tört el. Baj viszont, hogy mindkét napellenző leesett: egyetlen darab műanyag patentnek kellene a helyén tartania, de az nem bírta a gyűrődést. A kárpitozást érdemes alaposan tisztítani: egy jobban sikerült beavatkozás után még most is újautós-feelinggel jutalmazza a gondos gazdát.

	Itt a magnó, hol a magnó

A műszerfal számottevő találmánya a magnóra hajtható gyári fedőlap: ki tudja, hány Renault menekült meg az oldalüveg-cserétől e filléres alkatrész miatt. Azért a formatervező nem volt nagy hifista: a gyári helyekre csak söröskupaknyi hangszórók férnek, ráadásul azok is az elöl ülők térdére nyomják a bitliszt.