Egyszer megtoltam

Autótolási rekordomat nővérem Renault Cliója mögött teljesítettem. Nem vagyok rá büszke, nem adtam elő sehol sem a heroikus küzdelmet. Nem foghattam rá friss jogsis kamaszkorom tapasztalatlanságára, hisz már akkor tudtam: ha világít a benzinszint jelzője, a kútnál a kocsi helye. Ennek ellenére elindultam a néptelen zalai dombok közé, hogy egy kis direkt termő otelló szőlőből erjesztett borral ronthassam szemem világát. Ahogy illik, visszaúton leállt a kocsi. Akkor tudatosult csak bennem, mi volt az a zavaró narancssárga folt a látómezőm perifériáján.

Ezen az egy alkalmon kívül sosem maradt állva az autó, évekig szolgálta még családomat. Én meg tanultam a hibámból. Amikor belehuppantam az itt látható, 91-es Clióba, először a benzinszintmérőt néztem meg. „Van még benne!” – nyugtatott a tulaj, de amikor 600 méter után, a körforgalomba bebillenve kigyulladt a narancssárga a műszerfalon, lippogni kezdett a hátsóm. Néztem, ahogy egyenesbe állva kialszik a jelzőfény, de a fél szemem onnantól rajta volt. Pedig mást is nézhettem volna, az érdektelennek álcázott Renault-belsőben vannak még trükkök.

Elemeiben ütközik a 80-as évek szögletessége a 90-es évekre trenddé vált ívekkel. Az euklidészi geometria hiánya csak a női hátsóknál izgalmas, egy autóban kifejezetten igénylem az egyenes vonalakat. Itt még tetten érhető a Renault 5 nyekergő szelleme, de előrevetíti az elkövetkező évtized hangulatát. A gombok logikus kiosztásúak, minden elérhető. Vannak tipikusan nem szerethető alkatrészei is. Számomra ilyen a kormány: fényesre kopik, összeszedi a dzsuvát és rossz formájú. A Clio átvezető modell volt a Renault egykori bátor és a mostani, biztosra menő dizájnja között. Ezért kerülhettek bele olyan elemek, mint a kilométeróra G betűt formázó kerete, amely diszkrétségében is az egyik legszerethetőbb pontja a beltérnek.

Az E6J típusjelű, soros négyhengeres, 1390 köbcentis, 8 szelepes motor a Renault 19-ben debütált. Az 1,2-essel szemben ez volt az erősebbik benzines alternatíva, amely 75 lóerejével 11,2 másodperc alatt gyorsult százra, hat és felet fogyasztva. Nem képes vérpezsdítő virgonckodásra, de tisztességesen mozgat. Fékjei arányosak a teljesítménnyel, ezen a példányon zokszó nélkül tették a dolgukat. Sajnos erősen érezni a motor gumibakjainak elhasználódását, minden váltás után izomból tenyérbe csap a váltógomb. A 17 éves blokk nem hazudtolja meg jó hírét: hangja egészséges, sokkal inkább, mint a futómű felől szűrődő zajok.