Egy lépéssel előrébb

2004.03.29. 10:51

A szokásos sajtóbemutatós kápráztatás része a fejtámlákba épített DVD-kijelző, ami akár a gyerekek öröme lehet utazás közben. A vezetőt nem zavarva fejhallgatón keresztül is nyomathatják az Oroszlánkirály 3-at. Sőt, a rendszer becsatlakozási pontot is kapott, ami a kézifékkar (mellette két üvegtartó) mögötti dobozkában van jelen hátrom RCA csatlakozóval (kép és sztereó hang). Így a kirándulás közben felvett házipornó-felvételeket akár már útban hazafelé megnézhetjük. A lényeg azonban hátrébb van.

 
   
 

Easy Flat-7 rendszernek nevezték el azt a tulajdonságot, ami jelenleg egyedülálló az MPV kategóriában. Mind az 5 hátsó ülés teljesen összecsukható, és ilyen állapotban teljesen sík csomagtartó felület képeznek. Nyitva pedig a hátsó két ülés is teljes értékű hellyel szolgál az utasoknak. Persze ne gondoljuk, hogy az Irizarhoz hasonló a helykínálat, de egy esküvőre nyugodtan el lehet vinni az ötfős rokonságot anélkül, hogy a papának összegyűrődne a zakója és elmacskásodnának a lábai, mire a templomhoz ér. Az öt ülés nyitott-összecsukott állapota - egyetlen kézzel megvalósítva - tetszés szerint variálható, így a csomagtartó mérete 63 és 1563 liter között mozog.

Mind e jóság mellett egy dolgot bármennyire is fáj, be kellene látni. A "sportos családi autó" jelzőt nem kell mindenre ráfogni. Főleg ha nem is baj, ha az autó nem az. Ne erőltessük, kérem szépen. Ez a Corolla Verso így jó, ahogy van. Az Euro IV-es 1,6-os 110 lóerős, az 1,8-as 129 lóerős, és az Euro III-as 2,0 D-4D (116 LE) képezi a választékot, amelyiket már ismerünk a sima Corollában, és oda kiválóak is. De ebben a lényegesen nehezebb autóban már több mint karcsúnak mondhatók, ami egyáltalán nem baj, csak ne akarjuk rájuk fogni, hogy sportosak.

A súlytöbblet valójában csak előzésnél jelentkezik, addig észre sem venni. A dízel kicsit lomhábban pörög föl, de húz, és valószínűleg hét utassal is ugyanúgy húz. Az 1,8-as benzinessel már kicsit vidámabb a helyzet, bár ő is csak 5000-es fordulat környékéről indul meg. Kis kalandba keveredtünk, mikor bambaságunk miatt a kijelölt tesztútnál nagyjából kétszer hosszabb utat választva közel kerültünk a repülőgép lekéséséhez, ezért rá kellett nehezedni a gázpedálra. Örömmel tudatjuk az érdeklődőkkel, hogy az 1,8-as VVT-i a kézi váltóval lazán viszi a 200 km/h-t. Ilyenkor azért megnyugtató a 9 légzsák.

Kanyargós autóúton - tiszta San Remo rali, oldalsó szakadékok nélkül - roppant mód partner volt az autó a sietésben. Bár a nyújtott kanyarokban, nagy sebességnél kicsit bizonytalankodott a hátsó rész. Nem kitörési hajlammal, inkább az imbolygásával csalt izzadságcseppeket a homlokomra. Az autópályán a vészfékezést is sikerült kipróbálni, amikor - szokás szerint - lassabb jármű jött elénk a belső sávba. Dolgozott az ABS rendesen, és a késési parát fokozó zabszem parát segített eloszlatni. Az ámokfutás végén egyébként szerencsésen elértük a gépet.

Kipróbálni nem tudtuk, de attól még létezik az új M-MT váltó. Így hívják a Toyotánál a kézi és az automata váltó hibridjét. Multi-mode Manual Transmission. Kézi kapcsoláskor két elektromotor lépteti a sebességeket, miközben a kuplung teljesen automata. Nincs is kuplungpedál. Ezt már használták az Yaris 1.0-ban, és ide, a Corolla Versóba a vezetési komfort növelése céljából került.

Új Toyota Corolla Verso

Májustól lesz kapható nálunk, árat egyelőre közelítőleg sem tudtunk kicsikarni. Az azonban biztos, hogy idénre 53 ezer darab gyártását tervezik, majd pedig évi 100 ezret.

  Értékelés: 4 csillagot adok rá. Mert mindennél van jobb.