Jó kilátás - pszichés alapon

Otthon leállítottam, még pár percig gyönyörködve ácsorogtam mellette, nagyot sóhajtva otthagytam, majd miután hívtam a liftet, még gyorsan visszamentem a garázsba, hogy egy kicsit legeltessem rajta a szemem. Hátha valami szép részlet elkerülte a figyelmemet. De nem a részletek a durvák, azok csak úgy szépek, hanem az összhatás, az sikerült különösen betyárra.

Mindig a szögletes autókat szerettem, sose bírtam a gömbölyűre faragott SUV-okat; ez az első eset. Minden bizonnyal én szerkesztettem ezt a cikket, amit a bemutatóról írtunk, aztán megjelenés után, képestül már nem olvashattam el, mert nem emlékeztem én erre. Lehet, hogy a képek nem adják vissza a hatást, úgyhogy tessék vigyázni és messziről elkerülni a Mazda szalonokat, mert ezt elég megpillantani és már menthetetlenül el is kárhoztunk.

Az is érdekes, hogyan tud egy autó már az első tolatáskor juhé-jellegű vezetési élményt nyújtani. Hasonlóan utoljára akkor pezsdült fel a vérem, amikor kiálltam a parkolóból a 645-ös BMW-vel. Mérföldekre az első kanyarvétel, kilátástalan távolságban az első gyorsulás egy egyenesben, mégis, valahogy állat.

Szépen elhatároztam, hogy formáról eztán nem szónokolok sokat, hiszen az szubjektív, de sajnos nem bírom ki. Tehát érdekelne, hogyan öregszik majd a CX-7, hiszen a különleges formák néha igen gyorsan mennek át talmi hatásúba, így járt nemrég az új Honda Civic is. A Mazda viszont szerintem ugyanolyan tartós jelenség marad, mint a Nissan Murano, illetve annak szebbik, Infiniti-változata, az FX. Erre, azt gyanítom, öt év múlva is rá fogunk csodálkozni.

Ezt a futóművet nem azok tervezték, akik a nekem kicsit lélektelen Mazda 6-ét, ebben rengeteg a zoom-zoom. Elsősorban sportos, mint egy crossover, semmi SUV-os ringatózás, de a rugót-lengéscsillapítót sikerült úgy hangolni, meg olyan gumiszilentekkel kiegészíteni, hogy még egy fekvőrendőrön áthajtani is szinte kellemes. A Nissan Murano jó, a Mitsubishi Outlander is jó, a CX-7 jó, plusz benne van még ez a mélységi mámor-faktor. Megszületett a legjobb vezetési élményt adó crossover.

A váltót először istenítettem; micsoda kapcsolási érzet! Aztán egyre többször fulladtam le, mert egyes helyett hármasból akartam indulni. Az a váltó meg, amelyikre alaphelyzetben oda kell figyelni, nem jó. A kapcsolási érzetnek manapság nincs is feltétlenül köze a váltó minőségéhez: az új Mondeo bemutatóján lazán a kezünkbe adták a műanyag dobozt a váltókarral, plusz másfél méternyi bowden, és az ember csak állt, kapcsolgatott, hogy ú, de jó kis váltó. És mivel a Fordnak van is jó 30 százaléka a Mazdában, el tudom képzelni, hogy ez ugyanaz a kulissza.

Maga a szerkezet nem tűnik tökéletesnek, nehéz szépen, észrevétlenül kapcsolgatni. Ugyanolyan nehéz, mint mondjuk egy Subaru Impreza WRX -ben, és ez már közelebb is visz a megfejtéshez: a CX-7 hajtáslánca egy kategória a ralilegendákkal. 258 ló, összkerékhajtás, kicsit nagyobb súly. Szóval nagyon erős autó.

Crossover, tehát kicsit alacsonyabb, mint egy SUV, kicsit magasabb, mint egy szedán. Egy Peugeot 206 -os felett még épp ellátni, egy Ignis fölött már akkor se, ha a csúcsra járatjuk a villanyos ülést. Egyébként fejtér még kakasülő-üzemmódban is marad, pedig ezt a magasabbik felszereltségű tesztautót újságíró közérzetjavítóként még napfénytetővel is ellátták, ami mindig a belmagasság rovására megy.

A motor, ez a közvetlen befecskendezéses (DISI) 2,3-as turbó is a zumzum-ügyosztályról érkezett. Finoman alapjár, gyögyörűen harákol vissza motorféken - ha kikapcsoljuk a zenét, pont annyi motorhang jön be, amennyi kell, elsősorban gyorsításkor. Nem észrevétlenül, de kulturáltan kezd tölteni a turbó. Olyan 1700 körül kezd épülni a turbónyomás, és a motor már az alatt se gyenge, 2300 körül pedig jön a gigantikus gatyagumi-effektus, a gusztustalan megiramodás.

Erős, nehéz, öszkerekes. Biztos sokat fogyaszt. És tényleg, a következő oldalon kiderül. >>