Egyszerre kombi, buszlimuzin és szabadidő-autó. A marketingmaszlagot jól ismerő olvasóink már rá is vágják a megoldást: újabb crossover (magyarul öszvér) született. Frászt. Inkább személyautós alapokon épített, magasított kombi – nem új találmány az autóiparban. Viszont a Dodge Journey variálhatóságában visszaköszön, hogy távoli rokona minden buszlimuzinok ősapjának, a Chrysler Voyagernek.
A konszernen belül a Chrysler a konzervatív, polgári értékeket hordozó, míg a Dodge a fiatalos, vagány márka. A Journey is ezt a faragatlan agressziót hozza a buszlimuzinok és kombik puhány világába – bár testvérmodelljeinél jóval visszafogottabban. Hiába a króm célkereszt a hűtőmaszkon, közepén az öklelő kos szarvaival, a vaskos kerékjárati szélesítések, a brutális lökhárítók és a jól kivehető tetőszárny – rögtön látszik, a stílusjegyeket egy jóérzésű amerikai családanya számára is emészthető formába kellett gyúrni. Pedig a Dodge a Viper és a Charger márkája, viszont a Journey célcsoportja nem izomautókra indul be, hanem a tökéletes csokoládés szuflé receptjére. Meg a nedvességet taszító kárpitokra.
Gyerekesek, figyelem! Ezzel ugyanis elérkeztünk a Journey legjobb részéhez, az utastér használhatóságához. A beltér tágas, és szinte végtelen mennyiségű pazar ötletet rejt. Rekesz került a középkonzol tetejére, a két kesztyűtartóból a felsőt légkondicionáló hűti. Öblös a térképzseb és a könyöklő alatti rekesz, minden ülés mellé jutott legalább egy pohártartó. Az igényesebb hifihez nemcsak Infinity hangszórók, de 30 gigabájtos merevlemez is jár, amire mind a hét utas kedvenc zenéje feltölthető. A kipróbált jobbik (SXT) felszereltséghez tartozó fotelok kárpitozásán nem hagy foltot a kilöttyent ital. Az anyósülés háttámlája hosszú tárgyak szállításához előrehajtható, az ülőlapja alatt pedig újabb nagyméretű rekeszt találni. A belső visszapillantó alól kis panorámatükör hajtható le, amiben könnyen szemmel tartható minden utas a 4,8 méter hosszú Journey fedélzetén. És eddig még csak az első üléssorról beszéltünk!
Eggyel hátrébb is pazar a helykínálat. Az Avengernél 12 centivel hosszabb tengelytávnak hála keresztbetett lábbakkal terpeszkedhet a két szélső utas. Sőt, a félmilliós felárért kapható hétszemélyesítési csomag része a külön szabályozható hátsó klíma, így ezt nagycsaládosoknak nem szabad kihagyni. Leghátulra is viszonylag könnyű bejutni, a középső pad egy kar meghúzására összecsuklik és előreszánkázik, így elég tágas nyíláson át lehet hátramászni. Az egész mérhetetlenül egyszerű és könnyen kezelhető: a fotózáskor segítségemre siető hostess még rémisztően hosszú műkörmökben is sikeresen abszolválta a mutatványt. Persze a második sor középső ülését fel lehet venni a modernkori kínzóeszközök listájára, mert olyan keskeny és annyira kemény a felülete, hogy azt huzamosabb ideig csak egy gyakorló fakír viselné el. Cserébe viszont előrehajtva két újabb pohártartót és egy kényelmes könyöklőt kapunk. Okos ötlet, hogy az első ülések háttámláján kampó várja a bevásárlószatyrokat. A padlóban tárolórekeszt alakítottak ki, amelynek műanyag belseje vízhatlan, kivehető és elmosható, így némi jeget beleszórva hűtőként funkcionálhat.
Mivel a Journey a Voyager rokona, képtelenség olyat kitalálni, amit a második sor ülései ne tudnának. Szükség szerint előre-hátra húzogathatók, háttámlájuk alvó pozícióba dönthető. Természetesen előre is hajthatók, így teljesen sík és 1610 literrel gigantikus csomagteret kapunk, amely öt üléssel sem kicsi: 783 litert rámolhatunk bele, és még egy alsó, rejtett rekesze is akad. Pakolni könnyű, a csomagtérajtó műanyag, ezért egyszerűen nyitható-csukható, a pakkokat pedig nem kell magasra emelni. Viszont a befogadóképesség hétszemélyes felállásban minimálisra, 155 literesre szűkül. Csodák márpedig nincsenek.
Még a harmadik sor helykínálatában sem, bár én a magam 176 centijével még egész jól elfértem. Sajnos az ülőlap meglehetősen alacsonyra került, túl közel a padlóhoz – egy hosszú utazás fárasztó lenne itt. Aki klausztrofóbiára hajlamos, meg se próbáljon leghátulra bemászni, előre a fejtámlaerdő, oldalra a vastag oszlopok és a magas övvonal korlátozza a kilátást. Ide is jutott pohártartó – kár, mert a mélyedését rejtő műanyag burkolat hónaljban szorít. Viszont sok kényelmetlenebb, szűkebb hatodik és hetedik üléshez volt már szerencsém, úgyhogy a Journey-nek azért bevéshetünk egy kövér piros pontot.
Súlyos megrovás jár viszont az összeszerelés és a felhasznált anyagok minőségéért. Persze annyiért, amennyibe Amerikában kerül az autó (3,5 millió forintnak megfelelő dollár listaáron), jó lenne így is, de a magyar árakon ez a minőség elfogadhatatlan. Kicsivel 7 millió alól indul a Journey, ám a kipróbált, extrásabb változatokért 8 gurigát kell kicsengetni, ennyiért pedig szebbet-jobbat remélünk: az eldobható műanyag pohár anyagánál tartósabb burkolatokat és a kőbaltás ember esztétikai igényességén túlmutató formákat. Ráadásul bármihez ér az ember, az lötyög, és ki akar esni a helyéről; nehéz elképzelni, hogy a belső egy tizenéves testvérpár rohamának néhány hétnél tovább ellenállna.
A Journey busznak jó, nappalinak igénytelen. Ha arra is kíváncsi, hogy milyen autó, lapozzon!
