A teszthét utolsó előtti napján vettem észre, a dugóban a forgalmit nézegetve, hogy nem 1,9, hanem 1,3 literes dízel ketyeg a tömpe orrban. Pedig jöttem-mentem vele, használtam autópályán, városban, országúton, földúton.
Általában célszerű minél hamarabb megírni a tesztautóval szerzett tapasztalatokat, mert ahogy az idő telik, egye kevesebbre emlékszik az egyszeri újságíró, halványulnak az emlékek. Még a diktafon sem mindig segít, két-három hetes érlelés után már elképzelhető, hogy nem tudunk mihez kezdeni, ha a jegyzeteket visszajátszva a nyitott ablak szélzajától épphogy csak el nem nyomva azt halljuk vissza magunktól recsegve: "Rohadt lóca, nem egyszerű, ki ne maradjon!".
A Doblo Panorama feldolgozására csaknem három héttel a tesztautó visszaadása után kerítettem sort. Mégis, mindenre emlékszem, amit együtt átéltünk, szinte hallom a motorhangot a fülemben, érzem tenyeremen a kormányt. Pedig nem kifejezetten élményautónak tervezték. Akkor mi lehet a magyarázat? Talán, hogy nyugodt, békés természetű, sokat utazó, szerény költségvetésből gazdálkodó apukaként pont ez lenne nekem a Tökéletes Közlekedési Eszköz, és azóta is minden úton látott Doblóról az jut eszembe, mennyivel egyszerűbb lenne egy ilyennel az élet.
Minden belefér. Bekötjük a gyerekülést, akár hármat-négyet is (nekünk még csak egy kell, de nem lesz ez mindig így). Apa cucca, anya cucca, a kötelező plüssállatcsorda és kihajthatós könyvtár. Hátha megéhezünk. Hátha megszomjazunk. Pelenka, meg a gyerek(ek) kétheti váltásra elegendő ruhája (ebben a témában a nők nagyon következetesek, ha egy napra, ha egy évre megyünk valahova, szerintük a gyerek ugyanannyi ruhát igényel: egy bazi nagy táskára valót). Műanyag motor, kisbicikli, ha van, a kutya. És mindezekre az ember csak lazán rácsapja a két tolóajtót meg a hátsó garázskaput; mehetünk.
mindenkinek!
Persze nincs az a rendezettség, elegancia, mint ami, mondjuk, egy Volvo kombi hátuljában, a szó klasszikus értelmében vett csomagtartó nem létezik a hétszemélyes Doblóban. Ez inkább guruló bútorozatlan nappali, ahol szekrény nincs, mindent a földre kell ledobni, viszont annál több a polc és a fiók. Legalábbis elöl.
Kettős a kesztyűtartó: a zárható fedeles rekesz felett van egy kis süllyesztett odú is. Fönt, az elöl ülők feje felett keresztben egy irdatlan széles és mély polc húzódik, rövidek, de öblösek az ajtózsebek is. A hátul ülőknek már nincs ilyen jó dolguk, meg kell elégedniük két-két pohártartóval a tolóajtókon, illetve a hátsó oldalfalban. A középső ülés támláját előrehajtva kedélyes, asztal körüli szalonnázásra is nyílik lehetőség.
Az első ablakok elektromosak, a középsők eltolhatók, a hátsók már csak kibillenthetők. Első osztály, másodosztály, fapad. A helykínálat is e besorolásnak megfelelően alakul, elöl van bőven tér, középen is egész jól elférni, hátul már szorul a térd. Jobb lenne, ha a középső pad sínen mozoghatna egy kicsit, a második sor lábteréből lehetne adni a hátsóknak, de ilyen opció nincs.
A hátra beszállást két tolóajtó segíti, ami nagy dolog. Elsőre bárkit meg lehet vele szivatni. A már tapasztalt doblós odamutat az ajtóra, aztán gúnyos mosollyal vár. A kísérleti nyulak a kilincset ösztönösen a nyitás irányába, hátrafelé húznák, pedig kifelé kell. Odalépünk, segítünk, lesajnálóan nézünk: egy kilinccsel sem bírsz el? Aztán kiszállásnál jöhet a második felvonás. A belső kilincs fogantyúját rémülten markolászó utasok kezét félretolva mutatóujjunkat ráillesztjük a ravaszra, és tűz, azaz nyit. Pisztolykilincs, kopirájt báj Fiat.
A felfelé nyíló hátsó ajtó nyitása már egyszerűbb, bár elég nehézkes, mert a hatalmas vaslemez mögött két lépést kell hátrálni, mire felugrik vízszintesbe. Számos, verőfényben elnyomott káromkodás után az ember esőben hamar megtanulja szeretni, ugyanis megázás nélkül lehet alatta pakolni. Huszonötezres felárért kérhető kétfelé nyíló ajtó is a Doblóhoz, de egy zivatarban elkövetett komplett gyerekcucc-kirakodás után én ezt nem javaslom.
Viszont aki a hátsó padot tervezte, emelgesse egész nap. Sajnos nem adódott lehetőségem lemérni, de iszonyatosan nehéz, ráadásul nagyon könnyen összekaristolja, összeveri vele az ember az autó belsejét, amikor megpróbálja kiküzdeni a Doblo farából. Igazán meghívhatták volna pár órára szaktanácsadónak a Jazz és a karakuri-Mazdák üléshajtogató mérnökeit. De hát valahol meg kellett spórolni azt a pénzt, amit a Fiat nem kér el a vevőktől, hogy aztán büszkén hirdethesse: övé a piac legolcsóbb hétüléses dízel személyautója!
