Teszt: Ford Fiesta 1,4 TDCi Comfort

A Ford mérnökei valószínűleg nem pont ezekkel a gondolatokkal fogtak a feladathoz, de a végeredmény ilyen benyomást kelt. A Focus a mai napig legszebb képviselője az általa teremtett jellegtelen gömböcformák stílusának, így én a tökéletes másolat elkészítése mellett voksoltam volna, de engem nem kérdeztek.

A rokonság mindenesetre letagadhatatlan. Az arányok nagyjából azonosak, kicsit másutt húzódnak a karosszéria ívei, kisebb a szélvédő és a motorháztető által bezárt szög, meredekebb a hátsó ablak, de nagyjából ennyi. És persze három markáns eltérés, amik alapvetően különválasztják a Fiestát a nagytestvértől: első fényszórói, hátsó lámpái és hátrafelé jobban emelkedő övvonala. Ettől az utolsótól egyébként az autó magasabbnak tűnik, mint valójában.

A zanzásítás alapvetően bénább külsőt eredményezett, de mióta láttam ST150-et, a Super1600-as külsejű változatot és a háromajtóst, emiatt sem aggódom. Ezen az ötajtós alapmodellen is jól néznek ki a kerékjáratok kiszélesített peremei, a hatalmas lökhárító valamint az oldalán végigfutó törés, de végül is itt egy ultragazdaságos kisautóról van szó.

1,4-es TDCi motorral hajtott Fiesta Comfortról, listaáron körülbelül 800.000 Ft értékű extrával, mivel ABS-t és lökhárítóba bújtatott ködfényszórókat csak a dízelmentes Trend, manuális légkondit pedig csak a bőrbelsővel együtt járó Ghia felszereltséghez kapnánk térítésmentesen.

A beltérről egyelőre annyit, hogy lehet vele együtt élni, de elsőre menthetelenül elbóbiskoltam, amikor a műszerfal és az ajtók vonalaival kezdtem ismerkedni. Szerencsére a légbeömlők felriasztottak, igazán jóféle forgós, lyuggatott gömb-típusúak, négy darab, és hihetetlen, de tényleg ezek a belső legdizájnosabb elemei.

A kormányt mintha egy vidámparki dodzsemből szerelték volna át, a kapcsolók feketék és unalmasak, még a hifi is úgy néz ki, mintha az őskori ITT Nokia magnót próbálták volna a középkonzolba integrálni. Mondjuk azon legalább két LED is volt, itt csak a kilométerszámláló, a benzinszintmérő és a rádió kijelzője kapott zöld háttérvilágítást, ami éjjel nagyon techno. A váltókartól, valamint minden könnyedséget és eleganciát nélkülöző borzalmas gumiszoknyájától összes minimális szépérzékkel megáldott ismerősöm bereccsent. A nagy feketeséget a szürke különböző árnyalataiban pompázó kárpitok dobják fel.

A kezelőszervek kézbevétele egy pillanat alatt eloszlatja a vizuális ingerekből fakadó kezdeti idegenkedést. A kormányt álló helyzetben megmozgatva is érezni, hogy nagyon közvetlen kapcsolatban van a futóművel és a kerekekkel, a váltókar kézre esik, és könnyen, de nem lötyögősen jár. Túlzás lenne azt állítani, hogy az ülések elképesztően kényelmesek, de hosszú úton is korrekt tartást biztosítanak, keményre tömöttek és meglehetős oldaltartással bírnak.

A kormánykerék magassága állítható, a kormányoszlop tengelye mentén nem mozog, de 180 centivel enélkül is kényelmes üléshelyzetet tudtam varázsolni. A kormánykerék fogása nagyon jó, a méretét is ügyesen eltalálták. Kisautós viszonylatban elég rövidek a váltóutak, zaj és akadásmentesen kattannak a fokozatok, félrekapcsolni még akarattal is nehéz.

Az áttételezés lendületes gyorsításokat tesz lehetővé, a váltásokat követő gázadásra egész virgoncan reagál az 1,4-es Duratorq. 68 lóerő és 160 Nm nyomaték jön ki az 1.399 cm3-es motorból. Ráadásul jól is néz ki, nem a manapság divatos fekete műanyag burkolat alá száműzött szerkezet: csövek, szelepfedél, intercooler, minden kitűnően látható a motortérben.

Common-rail turbódízelségének megfelelően nyomatékos, a motor alacsony fordulaton éled, de hangosabb, mint a számomra etalon PSA-HDI, és a rövid távú vegyes használat során mért 6,7 literes átlagfogyasztás is lehetne alacsonyabb. A motorhang igazából csak hidegen zavaró, az üzemi hőmérsékletet elérve még pár nagyot koppan, azután elhallgat.

1400 köbcentiből nehéz lenne igazán élvezetes menettulajdonságokat kipréselni, de a futómű tervezésekor és hangolásakor nem kötöttek kompromisszumot a tervezők. Úttartás, kanyarstabilitás és irányíthatóság szempontjából akkora ötöst hoz a Fiesta, hogy kilóg a naplóból. A kormánymozdulatokra azonnal moccanak a kerekek, élvezetes, ahogy a kisautó ráfekszik az ívekre, és dülöngélés, kenődés, csúszkálás nélkül ott is marad. Azért hagytak némi lengéscsillapítást is, így nincs arról szó, hogy az úthibákon kirázódna az utasok lelke, ne adj' isten ebédje.