Nem akar alkalmazkodni. Nem akar hasonlítani. Nem autó; több és kevesebb annál.
Ha az igazi terepjárók dinoszauruszok, jégkorszak van. A négykerék-hajtásról ma már mindenkinek a szabadidőautók (SUV) jutnak eszébe. Valaha ezek a kicicomázott, elpuhult városi autók mind-mind terepjárók voltak, de alkalmazkodtak; az evolúció erősen átformálta, átlényegítette őket. Ha a terepjáró Bruce Willis, Jude Law a szabadidő-autó.
A modern embernek nincs szüksége igazi, őszinte terepjáróra. Ennek ékes bizonyítéka, hogy az aktuális modellkínálatban a G osztályú Mercin kívül csupán három olyan autó van, ami egyáltalán nem suvosodott el: a Land Rover Defender , a Jeep Wrangler és a Suzuki Samurai, amit itthon nem forgalmaznak. Ez nem azt jelenti, hogy a többi autóval ne lehetne menni terepen, sok rettenthetetlen off roadert ismerünk a Toyota Land Cruisertől a Land Rover Discoveryig , melyek szinte bármilyen nehéz terepviszonyok közt megállják a helyüket, de ezek a modellek már mind szépek, szofisztikáltak, s ez a mi esetünkben negatív jelző; sokkal jobb egy eleve csúnya autót ütni-vágni-karcolni.
A G-Merci formaterve több mint egyszerű. Légellenállása egy tízemeletes lakótelepi házéval vetekszik, jobban hasonlít egy kockára, mint a többi autóra. Igazi ridegen tartott, igénytelen állat, a szó legpozitívabb értelmében. Közel harminc éve gyártják, mégsem változott szinte semmit sem. Belső tere a katonai célokra szánt elődökéhez képest öt plusz egycsillagos szálloda, a GL-hez vagy az ML-hez mérten azonban katonai bunker. Hiába a kocka-terepjáró imidzs, valamit villantani kellett. A Mercedes nem engedheti meg magának, hogy húszmillióért fapados autót áruljon, a bőrülés meg az érintőképernyős navigációs rendszer viszont a hitelesség rovására ment volna.
Megszületett a kompromisszum: a G utastere távolról sem igénytelen, csak egyszerű és praktikus. Nincs érintőképernyő, de van klíma, igaz, analóg. Viszont masszív kapaszkodót alakítottak ki az utasülés előtt, hogy az utas akkor se verje be a fejét, ha sziklás terepen visz az út. Felárért természetesen bármit kérhetünk a G-be, de ez az autó így hiteles. Úgy nézhet ki fehér bőrüléssel, mint Salma Hayek rőt kecskeszakállal.
világos színekkel vagy bőrrel veszítene hitelességéből
Hely elöl, hátul és a csomagtartóban is van bőven, bár azt hiszem, egy bő 4,5 méter hosszú, közel két méter magas batárnál ez nem meglepő. Meglepő viszont a komfortossága. A G utasai a terepre optimalizált futómű és a hatalmas rugózatlan tömeg ellenére is nyugodtan utazhatnak. A futómű egyáltalán nem úgy viselkedik, ahogy a személyautóknál vagy a SUV-oknál megszoktuk, vagyis nem próbálja meg észrevétlenül elnyelni a gumikra mért ütéseket, helyette szépen könnyedén kirugózza az úthibák által keltett feszültséget. A G-Merciben minden puklit megérzünk, mégis kellemes közlekedni vele.
Ebben az autóban még a hangos dízelmotor csúnya zakatolása sem zavaró, sőt! Életemben először lehúztam az ablakokat, hogy minél többet halljak a kerregésből, hiszen egy ilyen gépezetnél a zaj csak hitelesebbé teszi a történetet. Sosem hittem volna, hogy egy dízel beteg hangja is lehet szép, pedig lehet, csak a megfelelő közegben kell hallgatni.
