Buszlimuzinok általában kevés eséllyel indulnak a kedvenc tesztautók versenyében. A tesztelő kénytelen félretenni a fenekébe épített g-mérőt, vezetési preferenciáit, és még a szépségről indított eszmefuttatások is csak egy különleges inerciarendszeren belül értelmezhetőek. Ilyenkor praktikum, kényelem, használhatóság és további hasonlóan unalmas szempontok alapján kell megítélni az autót.
A Grand Scenic átvételekor ezért gyorsan a pincébe száműztem a kisördögöt, és megpróbáltam annak örülni, hogy pár napig pihentethetem kissé megfáradt, gyakorlatilag komfortmentes, tízliteres átlagnál kevesebbet szinte sosem produkáló kisautómat.
Az új Megane kacsafenekével két táborra osztotta az autóstársadalmat: lelkesen csaholókra és a formától riadtan menekülő nyüszítőkre. Kezdetben én is a nyüszítők táborához csapódtam, de ahogy egyre többet láttam belőle az utcán, megszoktam a Dagobert bácsis hátsót, és bár még ma sem vakkantok, amikor egy-egy példánnyal találkozom, már nem tartom teljesen hülyének a választásáért Gracza kollégát. Különösen, mióta lecserélte a mégiscsak emberesebb Saab 900-asra.
A Renault persze egyáltalán nem foglalkozott a hozzám hasonlókkal, és mire kellemesen megcsócsáltam a formát, előjött a már tényleg borzalmas, kacsacsőrű emlős-orrú Scenic II-vel. Ez az a kategória, ahol még senkinek se sikerült, és valószínűleg nem is fog sikerülni szépet tervezni. A Scenic, C-Max és Verso szavak szinte mindig valami aránytalan, autó helyett inkább gőzgombócra emlékeztető formát takarnak, de kérem e modellek tulajdonosait, ne árasszák el gyűlölködő levelekkel a postaládámat. Ami idétlen, az idétlen, attól még lehet finom, a gőzgombócot például mindig is nagyon szerettem.
Ennél sokkal meglepőbb, hogy a Grand Scenic-kel a Renault helyrehozta a rémes botlást, és ha nem is észvesztően gyönyörű, de társaihoz mérten kellemesen arányos, bizonyos részleteiben szép autót állított talpra. 4,49 méteres hosszával pontosan 23,1 centiméterrel hosszabb a Scenic II-nél, és ez - a sok pocskondiázás után kijár egy dicséret a tervezőknek - jótékony hatással volt az eredetileg magas és rövid, emiatt túl tömpe formára.
Családi túrán a Scenic
Füge : Három napig szolgálta kikapcsolódásunkat és közben
jólesett a hátsó padlóüregbe pakolni a sodródásra érzékeny
élelmiszereket. Ásványvizet, térképet az első székek közti hatalmas
csúszkás tárolóban tartottam. Rengeteg praktikus rekesz volt az
autóban, ennek megfelelően rettenetesen nyiszogott is minden
műanyag.
Hátulra szerencsére csak játszásiból ültem: nagy fejem pont
elérte a tetőkárpitot, pedig 180 centinél alacsonyabb vagyok.
Gyerekek persze igaziból is elférnek.
A különbség valahol ott kezdődik, ahol az ötüléses változat tengelytávja véget ér. A két felfüggesztés között 5 centiméterrel, a hátsó tengely után pedig további 18 centivel nyújtották meg az autót, az így nyert majd' negyed méter pedig szépen elsimította a korábban púpos tetővonalat, és könnyed vonalvezetésű, halandó szemmel könnyebben befogadható látványt varázsolt a Scenicből.
Ezzel a megoldással sikerült két plusz ülést beszuszakolni a csomagtérbe. A székek zseniális egyszerűséggel, az aljukra kötött piros szalagok meghúzásával simíthatók a padlóba. Ez a megoldás a legegyszerűbb, amit eddig tapasztaltam a hatodik és hetedik szék eltüntetésére. A lehajtott ülések teljesen sík padlójú, jól pakolható csomagteret hagynak maguk után. Mérete az előre-hátra 12 cm-en állítható második üléssor elhelyezkedésének függvényében 550 és 605 liter között változik, hét üléssel 200 liter marad a poggyásznak.
Az apró és nem annyira apró bigyókat a beltér legváltozatosabb pontjaira rejthetjük. A gigantikus kesztyűtató mellett van egy rolóval betakarható, irdatlan méretű, megvilágított lyuk a két első ülés közti karfák alatt, ennek hátuljából, saját fedéllel ellátva pár litert a hátsó utasoknak különítettek el, szintén saját világítással. Az első ülések alatt kis fiókokba, a hátsó üléssor előtt a padlóba süllyesztett rekeszekbe helyezhetjük a csempészárut, de egyértelmű kedvencem a bal első ajtó fölötti, majrévasnak álcázott szemüvegtartó.
A telhetetlenek és a női tulajdonosok további életmentő szükségleteket pakolhatnak a könyöklőkbe és a kormánykerék alá helyezett fedeles rekeszekbe, a pohártartókat már fölösleges is megemlíteni. A Grand Scenic tehát tökéletesen alkalmas arra, hogy mindenféle autózást könnyítő vagy nehezítő tárggyal telepakoljuk, de ember legyen a talpán, aki meg is jegyzi, mit hova rakott. A tulajdonosok nyilván nem követik el azt a hibát, hogy összevissza rakodnak, legjobb, ha kialakítunk egyféle pakolási rendet, esetleg emlékeztető post-it cetlik segítségével próbáljuk követni az eldugott motyó elhelyezkedését.
Ami pakolhatóságánál is jobban megfogott, az az ütődött, kulcsaikat sosem találó, az elektronikus berendezéseket nehezen kontroll alatt tartó vezetőknek nyújtott segítség. A kártyás nyitás-indítás funkciót egész egyszerűen minden autóban alapfelszeretséggé kellene tenni! Igaz, nem vagánykodhatunk slusszkulcs-pörgetéssel, de mindenképp kényelmesebb és elegánsabb megközelíteni az autót, és lazán nyomni egyet a kilincsbe épített oválon, mint végigtúrni a zsebeket, a táskát, majd ráébredni, hogy a kulcsáról leszakadt távirányítót fent hagytuk a lakásban.
< >
