Mindenkinek kellene egy ilyen
Teszt: Renault Master 2.3dCI 125 LE L2H2P3
Ott volt a postás, a rendőr, a villanyszerelő,
a szomszéd, a gázos és a díjbeszedő,
a handlé, a szódás és a képkereskedő,
a házmester, a fia és a kéményseprő.
(Deák Bill Gyula: A felszarvazottak balladája)
Nos a házmester pont nem, de a benzinkutas, a motorkereskedő, a drifter és a futár mind az új Master köré gyűlt és mindenki abbeli igényének adott helyt, hogy neki kéne egy ilyen. Úgy tűnik, gyorsan sikerült lelkes híveket toboroznom köré, pedig ők csak kívülről látták. Már a múlt havi nizzai bemutatón is éreztem, hogy a Renault eléggé átgondolta a teherautóját és ez az érzés csak megerősödött bennem minden kilométerrel. Rájuk is fér, hogy ez sikerszéria legyen, a válság igencsak megtépázta a kishaszonjármű-piacot.
Ismerősként köszönthettem a Mastert, hiszen pont ezzel a változattal már megtettem pár száz kilométert, most még hozzáraktam 800-at, a korábbi utammal ellentétben inkább városi közlekedésben, autópályára nem jutottam el. Abszolút új kocsihoz jutottam, mivel az órában összesen 150 kilométer volt, még néhány helyen összefutottam a gyári fóliával is.
Korán megkapott kocsiknál általában két fő gond szokott lenni, hangos és nem megy a motor, vagy sokat fogyaszt. És aztán persze egy 3–5 ezer kilométerrel későbbi tesztben teljesen mást írnak a kocsiról. A tesztelt kocsi szerencsére egyik tulajdonsággal se bírt, a 125 lóerős dízelmotor simán elvitte a kocsit terhelten is. A 6 sebességes kézi váltó jó kiosztással rendelkezett, bár mintha az első fokozat nem lett volna olyan rövid, mint a versenytársaké. Amúgy 8,5–10 liter között evett, úgy hogy ez még csökkenhet is akár.
A kocsi elsőkerekes változat volt, de immár a Renault kishaszonparkjába is bekerült a hátsókerék-hajtású verzió. Ezeket szimpla és dupla hátsókerékkel is lehet rendelni, terhelhetőségük mérettől függően 1390–2254 kg között variálható, persze ez utóbbi már kiesik a B kategóriából, össztömege 4500 kg. A fékek szépen megfogták a kocsit, megrakva, lejtőn se volt panasz rájuk. A tesztpéldány szimpla laprugókat és tárcsafékeket kapott hátra, de üresen se volt hajlamos különösebben a pattogásra.
A drifter szemével
Jó rég volt, egy fél tucat év is lehet, hogy utoljára ilyen méretű dobozzal hozott össze a sors. Persze nehéz ebben a műfajban nagyot innoválni, de amit lehet, az ebben a Renault Masterben nagyrészt megvolt. Erős és kulturált dCi turbódízel, amely tol akkorát, hogy az átlagos eco-doboz személyautókat rettegésben tartsa a fehér furgon vezetője. Üresen egy háromhengeres Fabia vagy egy egynégyes Astra nem ellenfél.
A rettegés fokát emeli az új orr, amibe olyan hatalmas lámpákat épít a Renault, amekkorák egy mediterrán kisfalu világítótornyában sincsenek. Keménynek, elnyűhetetlennek kell tervezni az ilyen dobozosokat, és látszatra ebben az új Master mesteri. A formaterv többi része említést sem érdemel: ebben a műfajban a hasáb marad az örök befutó.
A kabinba feltápászkodva két dolog szembeötlő. Egyrészt a takarítás fő eszköze továbbra is a kerti slag lehet, minden mosható, kemény műanyagból készül. Újdonság volt – legalábbis számomra –, hogy mennyire jól átgondolt a vezető környezete, a fuvaros munkahelye. A műszerfal tetején szivargyújtó a navinak, okmányoknak kihajtható íródeszka, számtalan rekesz, fiók és fakk a különböző dokumentumoknak, számlatömbnek, telefonnak, üdítőnek, csokinak és egyéb nélkülözhetetlen kelléknek, amivel egy pörgős munkanapot le lehet nyomni.
A legnagyobb pozitív csalódás a kényelmes vezetőülés volt, ugyan a huzata izzasztóan műszálas, de jól tart, hosszú az ülőlapja és elég keményen párnázott, ebben elviselhető a Budapest–Brüsszel oda-vissza. Üresen persze pattog az óriás Renault hátulja, de az első futómű elég jól rugózik. Ráadásul csendes a Master, a tesztautóban meg légkondi és tolatókamera is volt. Egy ilyen doboz ma simán van annyira kényelmes, mint tíz éve egy átlagos személyautó volt.
Én vagy hatvan driftelni való, retkes gumit dobáltam a létrás Master fehér lyukként tátongó gyomrába, de ennyire csillogó új korában ez annyira illik hozzá, mint Vályi Pista barátomhoz az öreg Rolls-Royce. Ellenben minden más – főleg szerszámok – szállítására tökéletes, a gumikat pedig a tetőre kell rakni, azért van rajta a létra. Szervizautónak kéne, nagyon kéne.
TéZé
