Teszt: Renault Master 2.3dCI 125 LE L2H2P3

A raktérhez közeledve azonnal észrevettem a kellemes meglepetést, amelyet olyan ritkán látni a magyarországi járműparkban. 270 fokban nyíló ajtókkal jött a tesztautó, a biztonságos kiakasztást a szokásos mágnesek segítik elő. Mondjuk aki rendelte a kocsit, nem gondolta át, mert érdekességképpen a kocsihoz létrás tetőcsomagtartót is rendeltek, amely teljes nyitáskor beleért az oldalfalba. Az alumínium extra persze beindította mindenki fantáziáját, mindjárt kilátótornyot vizionáltak rá, koncertek és versenyek kerítésen túli nézéséhez.

A raktér alja nem volt leburkolva, csak egy csúszás gátolt, fényezett padló volt, de persze rendelhető gumi- vagy faburkolat is. Ami nem is fog ártani, mert egy egyszerű létraszállítás is nyomot hagyott rajta. Oldalt kapott burkolást, és feljebb látszott, hogy a tető is meg lett erősítve a csomagtartó miatt. Amire egyébként 200 kilogrammot pakolhatunk. A nálam lévő doboz az L2H2P3 névre hallgat, amit barátai csak normál tengelytávú (L2), normál magasságú (H2), 3,5 tonnás össztömegűnek (P3) hívnak.

Ez 3083 mm hosszú és 1894 mm magas rakteret jelent, amibe 1610 kg vagy 10,8 köbméter árut tudunk rakodni.

Az utastérben ismerősként üdvözölhettem a mai kisáruszállító kategória legtöbb pohártartójával rendelkező tárolórendszerét. Aki itt nem tud eltenni valamit, az már tényleg csak a raktérbe pakoljon. A dupla ülést is kihasználtam, a szükséges vackokon (spaniffer, gumipók, csomagháló, kis söprű) kívül a notebookkal teli hátizsákom és a pulóverem is belefért, és még bőven maradt hely.

A rádió a szokásos Renault széria rádió, a lehetőségekhez képest jól szól, bár feljebb is tehették volna a hangszórókat. Érdekes elképzelés az RCA kivezetés, azért 10 emberből kb. 10-nél tuti nincs ilyen kábel, pláne, hogy a pendrive-ok, Ipodok se igazán rendelkeznek megfelelő csatlakozóval, így még átalakító is kell hozzá. Persze ha mindig ezt használjuk, beszerzünk egyet, de a tesztautóba talán érdemesebb lenne egy USB vagy jack aljzat. Viszont pozitívum, hogy kihangosítós volt a rendszer, viszonylag egyszerűen sikerült összelőni.

A felsőbb régiókban rejtőzik a napellenzőbe rejtett tolatókamera, ötletes megoldás, bár sokan biztos nem értették, hogy zuhogó esőben miért hajtom le az ellenzőt. Bár – sajnos – itt is ablakos volt a raktér, de tükör nem jutott az ablakra. Viszont nagyjából a tükör magasságába került az audiorendszer visszajelzője, ami az elején kis megszokást igényelt. A bemutatón volt szerencsém a navigációs változathoz, az kicsit lejjebb lógott és forgatható volt, így nem volt ennyire zavaró. Sajnos ez pont hátranéz és így eléggé kiesik a látótérből, ráadásul napos időben alig lehet látni a monokróm kijelzőt. Ez a rádiózásnál nem volt zavaró, de a pontos időt is ott jelzi ki, így sok időt elvesz, amíg kisilabizálom.

Feljebb haladva a kijelző előtt találtam meg a vészvillogó és a központi zár kapcsolóját, illetve még feljebb egy DIN méretű rekeszt, ahova a tachográf, esetleg a CB kerülhet. Két oldalára kis tárolórekeszek kerültek. Amikor az ember azt hinné, nincs már feljebb, hátramegy és megpillantja a padlásteret, ahova még rengeteg dolgot tud betenni, bár kicsit nehezen hozzáférhető.

A Master ezen változatának extrák nélküli alapára nettó 5 465 000 Ft, ez például a Transit Van Trendhez képest 400 ezer forinttal olcsóbb, így elég jól indul a versenyben. Persze ebben a példányban volt mindenféle, például a tolatókamera 100 000-ért vagy a tetőcsomagtartó létrával 450 000-ért, így szépen elszalad az ár 6 millió fölé.