Ford Transit Connect 90T220 (2012)

Egyfelől megszerettem ezt a végtelenül célszerű kis furgont a teszt végére. Másfelől viszont azt is megértettem, miért járnak mégis a területi képviselők Astra Caravanokkal, illetve azokhoz hasonló, teljesen unpraktikus, butított kombi-furgonokkal. Mert a köbméter nem minden.

Merthogy kaptunk tesztre egy rövid kivitelű, elavult dízelmotorján temérdek emissziócsökkentési trükköt, valamint intercoolerrel hűtött turbót hordozó, faceliftelt Ford mini-áruszállítót. Egy Transit Connect 90T220 dízelt. Hogy képben legyünk: a Transit Connect alapterületre nagyjából akkora, mint egy Focus kombi, de jóval magasabb annál, ez az az autó, amelyben ha több üléssor van, Tourneónak nevezik.

Közvetlen piaci vetélytársai a Volkswagen Caddy (102 lóerős dízellel bő félmillióval drágább a T. Connectnél), a Renault Kangoo Express 1.5 dCi (ami az opcionális padlóborítással, tolóajtókkal nagyjából annyiba kerül, mint a T. Connect), a Fiat Dobló 1.3 Mjet (szerényebben felszerelt, de sok százezerrel olcsóbb) s a Citroen Berlingo haszon-Comfort, ami a két tolóajtóval megint csak nagyon közel van árban. A Ford tehát nincs az olcsók között, de nem is mondható drágának: nettó 3,8, bruttó 4,9 misi.

Ráadásul tíz éve gyártják, lényegében változatlanul – és most ne nézzük az ívesebb maszkot, a (feláras) alu jellegű keretekkel kicsit átmaszkírozott belső teret. Tíz év az autógyártásban nagy idő. Ennyi alatt az NVH óriásit fejlődik, a kormoló kipufogógáz oxigénné alakul át (amíg a normák utána nem mennek a szabványokban rejlő csúsztatási lehetőségeknek), zöld, penészes trutyivá avul a csúcsdesign, a hajdani kényelem mostanra ócska lócán ülésnek tűnik, a szuper úttartásra azt mondja a tesztelő – hát barátom, ez egy nyekergő konflis.

A Törökországban gyártott Transit Connect azonban rezzenéstelenül hasítja a jeget, és sok szempontból még mindig az egyik legkorszerűbb ajánlat a piacon. Amikor megtervezték, beletették az anyagot, rommá reszelték az ergonómiát – az egyszerű díszletek láttán nem is gondolnánk, hány okos ember milyen sokat tornáztatta az agyát, hogy ilyen jó legyen.

Egyik dolog, amit eltaláltak, a méret. A rövid Connectben épp elfér két szabványos EU-raklap, de szinte semmi más. A kocsi kívülről kicsi, a feláras tolatóradarral könnyen parkolható, de elviszi, amit kell. A majd 600 kilós terhelhetőség elég a legtöbb feladatra – hiszen vízzel teli akváriumokat, higanyt, illetve aranyrudakat ritkán szállítanak ilyen kocsikkal.

A másik, ami jó, a design. Sima falak, szimpla sziluett, egyszerű elemekkel mokányabbra vett külső. Tíz éve is működtek ezek, ma sem látjuk őket elavultnak – ha kicsit csúsztatunk, azt mondhatjuk –, tisztára, mint a jó, olasz divatruha, sallangmentes, nem avul. Csakhogy ez egy haszonjármű, ne szálljunk már el ennyire.

Az apró részletekkel is sokat tököltek. A kerékjárati dobok alig arasznyi szélességet rabolnak a raktérből, a padlót alapáron teljes területén védi testével a műgumi szőnyeg, de oldalra is rendelhető belőle. A spaniferek beakasztására való fülek masszívak, irányba fordíthatók, a falakban előre elkészített furatok várják a leendő polcokat.

Úgy nyílik a hátsó ajtó, mint a ruhásszekrény, s elég egy hüvelykujjbegy, hogy kiakasszuk a határolót, és 90 helyett 180 fokig kinyissuk őket. Kicsit szűkek, de azért használhatók az oldalsó tolóajtók, s a legzseniálisabb extra a zsiráftető. A hátsó ajtók fölött ugyanis műanyagból van a tetőnek egy legalább 40 centis darabja, amit masszív, rögzítős zsanérokkal fel lehet billenteni, illetve teljesen ki is lehet venni. Hosszú a létra? Méretes a gázcső? Zászlókat kell vinni a tüntetésre? Avagy éppen tüntetők ellen hosszú fémkorlátot? Kis túlnyúlással ide bármi befér, csak akasszunk a végére piros zászlót, ha nagyon kilóg.