Ford Transit Connect 90T220 (2012)

A vezetőfülkében filléresek a műanyagok, gumi a padló, csikorog a célszerűség, de aki egy ilyen kocsiban tölti az életét, talán rosszabbul is érzi magát olyan környezetben, ahol a finoman gumírozott markolatokról hónapok után leprás bőreként hámlik a bevonat, ahol a térd egy év alatt lyukasra koptatja a középkonzolt, ahol az ízléses szövetszőnyeg gusztustalan, sáros, kutyaszaros katyvasszá pusztul az első tél után. Néha a tartós, olcsó kivitel a nagyobb érték. Az oldalanként két részre osztott, eltérő mértékben kicsinyítő tükrök a lehetőségekhez képest szenzációs kitekintést adnak – a jobbosból némi hajladozással a V alakban összeérő kereszteződések is beláthatók. Kicsit trükkölni kell a szöggel, ahogy odaállunk, de idővel menni fog.

Ezzel az autóval Dunaszerdahelyen voltam egy este, hogy elhozzam Gyuri barátomtól a frissen elkészült Moto Morinimat. Jó hosszú nap után vettem a nyakamba az országutat, olyan fáradtan indultam a távnak, hogy legszívesebben már bent ledőltem volna aludni az íróasztalon. Féltem attól is, hogy – bár a Morini kicsi motor – a rakomány nem fér majd be, mert nagyon rövidnek láttam a puttonyt. Átlóban 2,1 méter, a Morini alig 1,7, simán befért. De biztonságból azért tele volt a raktér gumipókkal, spaniferrel, hátha ki kell kötni az ajtót.

A Transit Connect jól vezethető autó – és nem teherautó-, de még csak nem is furgonmércével értem ezt. Pontos, finom a kormánya, van rajta visszajelzés bőven, a váltóbot határozottan csusszan a fokozatokba, a fék határozott, a kuplung könnyű. Elöl szabvány kompaktautós, MacPherson futóműve van, hátul jó furgonos, merev hidas, laprugós. Így kell ezt. Úttartás van, terhelhetőség is.

Szuper volt vele kanyarogni, röfögve lépni a forgalommal, egyet-egyet előzni. Tűrhetően szól és jól kezelhető a rádió, az üléssel nincs baj, a meleg ugyan lassan érkezik meg a rostélyokhoz, de ha már megjött, a motor némi erőlködéssel, de kifűti az utasteret. 6,5-ös fogyasztásom volt odafelé, haza jöttem pályán is, akkor a 130-ban felment majdnem 8-ra. Hiába, a nagy homlokot megbosszulja a fizika.

És valamit még megértettem. Amit a cikk elején is feldobtam: hogy miért járnak a területi képviselők fehér Astra furgonokkal, holott egy ilyen, magas, eleve áruszállítónak tervezett jármű közel ugyanolyan dinamikus, legalább olyan jó az ülése, viszont sokkal több minden belefér, és nem is kerül többe. Most ráéreztem.

A Connect – pláne, így, dízelben – 350 kilométeren, egy fárasztó nap után már alaposan ledarálja az ember idegeit. Azt hamar észrevenni, hogy a rugózása nem valami puha, de azért nem is bántó, teljesen elviselhető városi viszonylatban. De órákon át kapni a vidám, gumilabdás lökéseket, na az már kellemetlenebb. Viszont nem ez az igazán rossz.

Hanem a murva.

Nem arra gondolok, ami a Transit Connect kereke alatt csikorog. Hanem ami abban a turmixgépben van, amit a Fordnál dízelmotornak mernek nevezni. Márpedig egy háromezres percenkénti fordulaton túráztatott, murvaköveket ropogtató, visszhangos lemezgúnyába bújtatott darálógép pocsék hangot ad. Már-már fájdalmasat.

Egy csomót gondolkoztam azóta, hogy létezik-e ma személyautóban olyan pocsék hangú és kellemetlen vibrációjú dízelmotor, mint amilyen ez. Aztán megpróbáltam visszarepülni tíz évet, hátha ott megtalálom. Eszembe jutott ugyan a Mercedes B170 CDI… az Opel Corsa Ecoflex… a Mazda 626-os dízele meg a korai, VW-féle TDI-k – de nem. Azok olyanok a Transit Connect olajégetőjének a hangjához képest, mint amikor a párizsi szajha szerelmes sanzont búg az ember fülébe a második üveg bordeaux-i után…

Ez a hang előre megfontolt gyilkossággal ér fel. Ebben az autóban a vezetés nagyjából abból áll, hogy az ember keresi azt a spektrométerrel kimutathatóan szűk tartományt, ahol a Duratorq-motor éppen nem zsibbasztja merevre az idegi pályákat.

1450-ig természetesen vibrál és zereg, ezt elnézzük neki. 1550-től felfelé viszont a legkisebb gázadásra is megkordul a gyomra, ezért ha nem vágyunk a dobhártyát cölöpverővel püfölő léghullámokra, nem gyorsítunk, ennyi. Ez a tesztelt, 90 lóerős, már turbós, de nem változó geometriájú feltöltős motorra éppúgy igaz, mint az erősebbik 110 lóerős VTG-sre. Ezek a Duratorq-ok pusztítóak. A motor rontja el az egyébként kiváló autót, szörnyen kilóg a kiváló összképből.

Ja, a Moriniból mellesleg kettőt is elhozhattam volna, szuper kis furgon ez. Vennék is én ilyet, ha szállítanom kellene. De beszereznék mellé egy Peltor reptéri fülvédőt, az biztos. És biztonságból betolnám valami dynamatos kezelésre is, csak hogy maradjon némi hallásom.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!