Renault Master 2.3 dCi - 2013.

Kiérve az M1-re a navigáció is magára talált, a jósolt menetidő hét és nyolc óra közé csökkent, amivel én, a nagy pelyhekben hulló havat elnézve, már előre szívesen kiegyeztem volna. Persze felesleges volt parázni, csak éppen sónedvessé vált az út, sehol nem maradt meg a hó. Mivel a többi autó és kamion is verte a trutymót rendesen, rendszeresen használtam az ablaktörlőket. Sajnos csak akkor ért valamit a dolog, ha folyamatosan nyomtam a szélvédőre az ablakmosót is, mert a nagy üvegfelületen pillanatok alatt megszáradt a sós lé, és csak szürke maszatot láttam magam előtt. Ugyanakkor hátrafelé már hatvan kilométer után semmit nem láttam.

Hiába a nagy, osztott tükrök, valahogy úgy keveredik a Master kerekei és a többiek által felvert saras vízpermet, hogy nem csak az oldalablakot, de a tükörlapokat is áttetsző homállyal vonja be. A tükrök teljes felületükön átlátszatlanná válnak, az oldalablakok csak a tükrükkel egy vonalban. A mögöttem fényszóróval érkező autókból semmit sem láttam, csak mikor már egészen közel voltak. Ez komoly gond, az ember nem állhat meg az esőben 20-30 percenként tükröt takarítgatni, márpedig egy dobozos furgonban létfontosságú, hogy a külső visszapillantókban a lehető legjobban lehessen hátrafelé látni.

800 kilométert egy seggel leutazni benne nem kihívás. Az ülés kényelmes, nem nyom sehol, a gyári rádióból üvöltetve a Duci Jucit az álmosság sem lett úrrá rajtam estére. Csak annyi volt a gondom a hifivel, hogy sosem a hangerő gombjához nyúltam, mert valamilyen oknál fogva nem azt keretezték kis krómgyűrűvel. A vészvillogó kapcsolójának helyét jó előre igyekeztem memorizálni (autópályán, különösen a németeknél, hirtelen lassításkor fontos lehet), magamtól sosem kerestem volna a tetőkonzolban, bár biztos megszokható.

Ugyan a 2.3-as dCi motoros Master motorja 125 lóerős, és nyomaték is van benne (egész pontosan akár 310 Nm-nyi), valahogy nem igazán virgonc az autó. A rakteret szépen kitöltöttük a stand alkatrészeivel és azok dobozaival, de súlyra nem volt túl nagy a rakomány. Ezt tapasztalatból is tudom, mert egy-egy ládát ketten is könnyedén mozgattunk, de az is beszédes volt, hogy a felverődő mocskos létől már nem annyira fehér furgon úgy bukdácsolt a hepéken és hupákon, mint ha semmi nem lenne a raktérben. Aki ült már üres kisteherautóban, tudja, milyen érzés: mintha valaki hátulról rugdosná az ülése támlájának tetejét. Ez városban nem lett volna meglepő, de a magyar, az osztrák és a német autópályán is ez a furcsa, bakkecskéző mozgás volt a reakció minden keresztbordára. Ugyanakkor a vizes német autópályán a Master egyre fehérebb lett - ki tudja miért, a német utakon tisztább a sár. A hazaútra már úgy pakoltam a ládákat, hogy a nehezebbek a hátsó tengely fölé, vagy mögé kerüljenek, ettől lényegesen kellemesebbé vált az utazás.

A kocsi tehát nem volt túlzottan megterhelve, mégis nagyon nyúlósan gyorsult, sokkal virgoncabb viselkedésre számítottam. Tavaly egy hasonló motorizáltságú Transithoz volt szerencsém, az úgy rángatta az egész – igaz, 200 kilóval könnyebb – bódét, hogy az ember elfelejtette, teherautóban ül. Ebbe a Masterbe meg mintha gyárilag beépítettek volna egy domb-érzékelőt, ami az emelkedő aljában sebességvesztéssel jelzi, kapcsoljak egyet vissza, ha nem akarok vészesen lelassulni. Igaz, a gyárilag megadott 143 km/órás végsebességet megfutotta, de tovább egy kicsivel sem lehetett tolni a kilométeróra mutatóját. Gyanítom, hogy a tempót elektronikusan szabályozzák le, mert motorfordulatból még simán futotta volna többre is, illetve nem csak hatodikban, de ötödikben is ez volt a legtöbb, amit ki lehetett hozni a Masterből.

Agyatlan száguldozáshoz nem partner a Master, nem gyorsul vadállatként, nem is lehet vele a belső sávból letologatni a személyautókat, de legalább fogyaszt. Méghozzá elég rendesen, nem egy szégyellős fajta. Folyamatosan 130-140 között utaztam vele, ami autópályán ezeknek a kisteherautóknak a normál utazótempója, és annak ellenére, hogy ez nem is a legmagasabb, és ugye nem ponyvás-platós, vagy hűtődobozos-felépítményes, a fogyasztás bő 11,5 literre jött ki. Roland elmondása szerint hasonló körülmények közt az előző céges furgon, egy Boxer, 2-2,5 literrel is kevesebbet kért 100 kilométerre, és jóval robbanékonyabb is volt.

Normál hétköznapokban a Master Budapesten belül, illetve Pásztó és Újbuda közt ingázik, nem cipel nehéz terheket, így az átlagfogyasztás 10 liter körül, de inkább alatta alakul (a lecserélt Boxer ilyen feltételek között is bő egy literrel kevesebbet ivott). Benne van minden olyan felszerelés, ami hasznos, vagy elviselhetővé teszi a használatot:navigáció, elektromos ablak, CD-s, USB-s fejegység, klíma, talán csak egy tolatóradarral lenne érdemes még megfejelni.. Roland szerint a távirányítású zár működése megszokást kívánt az elődből átülve, mert nem lehet külön nyitni-zárni a rakteret, ami bizony egyes környékeken hasznos lenne, mert előfordul, hogy míg a sofőr elöl, a zárt fülkében papírokat tölt, vagy matat, hátul önkéntesek kezdik meg a kirakodást.

A raktér mérete nem nagyon véleményezhető, hiszen akinek nagyobb kell, vesz nagyobb puttonyt, magasabb tetővel, akinek a kisebb is elég, olyat választ, 10,8 köbméterbe mindenesetre sok minden befér. Örömteli, hogy minden bejárat fölé jutott erős fényű lámpa, sokat segít sötétben, ha jól lát az ember. A magas tető miatt az utasfülke fölé is lehet hátulról pakolni, de sajnos nem zárható a rekesz. A nagyobb darabok fixálásához szerencsére vannak rögzítő szemek, amikhez spaniferrel, gumipókkal ki lehet kötni a rakományt, de az elhelyezéskor oda kell figyelni, hogy a hátsó ajtók határolója, illetve a tolóajtó gumiütközője becsukáskor a raktérbe nyomakszik, helyet kell ezeknek hagyni.

A hosszú, normál magas (L2H2 kód) Master induló áráról nehéz konkrétumot mondani, aki lelkesen túrja a netet, akciós nettó 4 280 000 Ft+áfa ártól a hivatalos listán szereplő 6 575 000 Ft+Áfa árig mindennel találkozhat. Érdemes tehát utánajárni, ki mennyiért kínálja a kiválasztott kistégékát, a bemutató darabokat, raktáron lévő, így már nem konfigurálható példányokat biztos jobb feltételekkel adják, mint a saját kívánságlistánk alapján összeállított gépeket. Ha valaki konkrét árra kíváncsi, de nem szeretné lejárni a lábát, tegyen úgy, mint jó ismerősünk, Stein Lajos: kérjen ajánlatot emailben.