Teszt: Claas Lexion 670 – 2015.

Persze előzékenyen lehúzódik a padkára, és mi is fűre hajtunk a másik oldalon, de azért ott a drukk, hogy belepöcköl az árokba, ha nem jól jön ki a lépés. Ugyanis a maga mögött húzott vágóasztallal együtt olyan hosszú, hogy jó sokáig mehetünk mellette. 415 lóerő viszi a 15 tonnás behemótot, ami tiszteletet parancsol, még ha megengedett sebessége nem is több 25 km/óránál. Nem csoda, hogy egy ilyen kombájn az autósok mumusa.

Vezetni annál könnyebb, de megszokást kíván, és nemcsak a terebélyes méretek miatt, hanem mert hátsókerék-kormányzású. Tehát úgy viselkedik, mint egy autó tolatáskor. Ha például balra fordítom a volánt, nem balra indul el a gép, hanem a hátulja csap ki jobbra, felmehetne például járdára, ha nem vigyáznék. Fal mellé állítva csak hátramenetben tud eltávolodni tőle.

Némi rutinnal már könnyedén terelgethető. A forgatógombos kormánykerék könnyebben jár, mint egy kiskocsié, és jó visszajelzést ad, pedálból meg csak kettő van, mindkettő fékezésre. Alaphelyzetben ezek össze vannak kapcsolva, de ha nagyon szűken kell fordulni, lehetőséget adnak az oldalanként külön fékezésre is. A sebességet, mint annyi egyebet is, a jobb tenyerembe simuló többfunkciós joystickkel szabályozom.

A kilátás remek az előredőlő szélvédőn át, a kényelemre sincs panasz, hiszen testsúlyhoz állítva rugózik az ülés, precízen tartja a beállított hőfokot a klíma, és olyan a hangszigetelés, hogy csak a rádióból szóló zene töri meg a csendet. Kísérőmmel hangunk felemelése nélkül beszélgethetünk, hideg üdítőt az ülése alatti hűtőládából szedhetünk elő. Ezek szerint csupa móka és kacagás a kombájnos élete?

Hát, egészen más, mintha kaszával kéne aratnia: sokkal könnyebb, de ugyanannyival bonyolultabb, nagyobb tudást kívánó és felelősségteljesebb is, hiszen súlyos és drága következményei lehetnek egyetlen elhibázott mozdulatnak. A helyszínre, egy kissé dimbes-dombos, szabálytalan alakú, 55 hektáros táblára megérkezve először is fel kell venni a szállítókocsiról a 7,7 méter széles vágóasztalt – ez egy pillanat műve. Utána be lehet programozni az érintőképernyőn az adatokat.

Jelenleg tavaszi árpát aratunk, nagyon alacsony szárú, ezért nehéz eltalálni a vágóasztal ideális magasságát: ha nem elegendő, földet, követ szedhet fel, ha túlzott, szinte csak a kalászokat vágná le. Noha az elektronika automatikusan állítja, külön is szabályozható a gabonát a kések elé terelő motolla fordulatszáma és a vágóasztal előretolása. Itt is az áll, ami a számítógépre: egy kombájn nem úgy arat, ahogy szeretnénk, hanem ahogy programoztuk, és ehhez komoly tapasztalat, gyakorlat kell. Nekem nincs, ezért Jánosra, az AXIÁL bemutatópilótájára hagyatkozom, merthogy egy kombájnforgalmazónak ilyene is van.

A joystick mozdítására elindul a monstrum, a sebességét 6,2 km/órára állítja be a Pilot Crusie, de ez nem állandó, mert az automatika hat különféle paramétert vesz figyelembe, és legfőbb törekvése a kiváló minőségű aratás, azaz, hogy minél kisebb legyen a veszteség, tehát minél több mag kerüljön a magtartályba.

Közben nagyon kell figyelni, mert földet foghatunk, vagy elakad a túl sok anyag a ferde felhordóban, ilyenkor meg kell állni egy-egy pillanatra. A szalmát nem egyszerűen kiszórja hátul a kombájn, hogy majd feldolgozza egy bálázógép, hanem szecskázva fújja ki, talajerő-utánpótlásnak, ezt jól látni a hátrafelé néző kamera képernyőjén. A fülke hátsó ablakán a pedig magtartályra látni, szépen telik, 11 köbméternyi fér bele, árpából hat és fél tonna. Mellénk jön a pótkocsis traktor, kinyújtjuk az ürítőcsigát, és már zúdul is át a termény, másodpercenként 110 liter. Megy minden, mint a karikacsapás.

A második körben jól látszik az előző menet nyoma. A széles, kis nyomású Michelin gumik minimális talajtaposást okoznak, viszont olyan jól kapaszkodnak, hogy sáros földön állják a versenyt a gumilánctalpas kombájnokkal. A keréknyomások figyelemmel kísérhetők egy kis képernyőn, még az is látszik, hogy a napos oldalon mindig magasabb egy kicsit. A kombájnnak nincs egyéb rugózása, csak a gumikerekei, de így is nagyon simán halad. Emelkedőtől nem ijed meg: összkerékhajtású.

Rövid ideig, műkedvelőként belekóstolni az aratásba érdekes és szórakoztató tapasztalat, de napi 12-14 órában már nagyon kemény munka. És ezzel nincs vége. Miközben a gazdaság saját kútoszlopa megtölti az egy nap alatt csaknem kiürült 800 literes tankot, a gépkezelő a kombájn saját kompresszoráról kapott sűrített levegővel lefúvatja a port, töreket az egész masináról, légszűrőt cserél, kitisztítja a kőgyűjtő vályút, és átnéz mindent. Ez egy jó órányi elfoglaltság, utána mehet zuhanyozni.

Akad bőven tennivaló az irodában is. Az úgynevezett CEBIS rendszer pontos kimutatást készít a learatott területről, a gabonamennyiségről, annak nedvességtartalmáról és sok egyéb adatról. Lehet elemezni a gazdaságosságot, hiszen nem babra megy a játék: egy Claas Lexion 670 alapkivitelben 80 millió körül kóstál, de a fullextrásan elérheti a százat is.

Kifizetődősége nem elsősorban a műszaki élettartamtól függ (Magyarországon sok harmincéves Claas Dominator működik), hanem gazdasági szabályzóktól, könyvelési értékleírástól, pályázati és adózási fortélyoktól. Az a jó, ha öt év alatt behozza az árát, aztán még mehet ugyanennyit egy második tulajdonosnál, és átadhatja helyét a majdani újnak. Kárba veszhet egy ilyen nagyszerű gépben megmaradó érték, de hát ettől pörög a fogyasztói gazdaság. Elgondolkoztató az is, hogy azt a munkát, amit valaha az egész falu népe végzett el derékfájdító aratással, ma egyedül megoldhatja egy jó gépkezelő, miközben a község lakosságának nagy része munkanélküli, és segélyből él. Minderről persze nem a kombájn tehet, sőt neki köszönhető, hogy az aratásnak kedvező időjárás néhány napjában veszteség nélkül takaríthatjuk be a termést.