Claas Xerion – 2016.

Hát ja, egy Challenger: szántogat a szomszéd gazda, amivel önmagában semmi baj. Szép az idő, megint olyan hamar jött a tavasz, hogy az már szinte nyár, de csak a homokosabb részek poroznak. Enyhe szellő, szépidő-felhők, 18 fok. Madárdal speciel nincs, mert az énekesmadarak közül egyedül a varjú érdeklődne a puszta föld iránt, de mivel ez egy demótábla, ahová bemutatni hordják a gépeket, annyiszor felszántották, boronálták és magágyelőkészítették már, hogy nem sok kapirgálni való maradt. Mielőtt kijöttünk volna a Baja melletti lankás területre kombinátorozni, megkérdeztem, mire jó egy négykerekű nehéztraktor, és ha már úgyis a 80-100 milliós árkategóriában járunk, miért választ valaki egy ilyet. 

Mint pl. a Case STX 450, amivel tíz éve olyan hangulatosat szántottam, valahol Békésben, vagy ugye a Challenger, ami olyan, mint a klasszikus lánctalpas traktorok, tehát nem a négy kerék helyén van egy-egy háromszög alakban futó gumiheveder, hanem kétoldalt egy-egy. Ha követhetetlenül bonyolulttá akarnám tenni az egyenletet, bedobnám még, hogy az idei Agrárgép Show látványossága volt a termékkategóriák közti átjárókészlet: akkora, mint egy kispolski, négy kell belőle, és quadtracot csinál a nehéztraktorból. De inkább töröljék a jegyzőkönyvből az előző mondatot, és maradjunk annyiban, földet megmunkálni sok mindennel lehet, vallási meggyőzőség és ismerős importőr is lehet befolyásoló tényező.

A nehéztraktor nem univerzális műfaj. Lehet vele vontatni, hiszen vontató, de közúti vontatásra, szállításra nem ez az igazi. Ahhoz nem kell 450 lóerő, meg 20 tonna, hiszen közúton egy Chevrolet Suburban is simán elhúz négy tonnát, személyautó létére. A Claas Xerion hangsúlyozottan talajtraktor, nehéz földmunkákra. A kérdést pedig, hogy mire jó ez így, 18 tonnásan mondjuk egy lánctalpashoz képest, még a telephelyen tettem fel. Mire jó, mire jó, hát ha mély a sár, a gumilánctalp felfekszik rá, és csak a sarat dagasztja. A kerék viszont lesüllyed, amíg fogást nem talál a szilárdabb talajon. A Tiszántúlon például a nehéz talaj miatt sok a nehéztraktor; Szeghalom, Körösladány, Jászapáti, ahol nagyon kötött a talaj.

Ez már a traktor-sztratoszféra, ahol ritkán látott mamutok legelésznek, John Deere 9, vagy a Case Steiger EP; ezekkel nem szaladgálnak naponta ki a földekre, nagyon kevés is van belőlük. Claas Xerionból konkrétan négy dolgozik az országban. Piaci részesedését tekintve nem a Claas Xerion a nehéztraktorok Opel Astrája: nagy, drága és high tech, tele elektronikával. Ebben 13 literes Mercedes motor van. (Az előző Xerionban Caterpillar C13-as volt, előtte meg Perkins)1650-es fordulatszámon adja le a maximális nyomatékot, ott dolgozik. Az axiálosok kedvenc gazdasága egy 2000 hektáros vasaljai birtok Körmendtől kicsit nyugatra, ahol tökéletesen valósítják meg az államalapító, Helmut Claas koncepcióját: univerzálisan használnak egy Claas traktort.

Az 1926-os születésű Helmut persze valójában csak a cégalapító, August fia, de többek között száz szabadalmának köszönhetően ő tette naggyá a céget, melyet 2010-es visszavonulásáig vezetett is. Vasaljára visszatérve ott kukoricasilózó adaptert szerelnek rá, megfordítják a fülkét, így válthatnak ki vele egy silózótraktort, ami önmagában megint sok tízmilliós mulatság lenne. 2000 hektáros a gazdaság, ez az egyetlen nagygépük, ezen kívül csak MTZ-jük van. Az Extrionnal szántanak, meg minden, de be is takarítanak. Ezt akármilyen traktor nem tudná elvégezni, mert a silózás nagyon energiaigényes: a főállású silózó gépek akár 500 lóerősek is lehetnek, a Kronénak 1000 lovas silózója is van (Krone Veyron).

Igazából 3-4000 hektáros gazdaságokba való; kell neki a terület, hogy behozza az árát. Persze van 200 hektáros gazdaság, ahol a gazda gyakorlatilag ezzel hobbizik – ennyiért vehetett volna Lamborghini Murciélagót, de ő ezt szereti, és kész. Eleve ez előbb-utóbb behozza az árát, a Lambóval meg több évezreden át kéne uberezni. Szépnek és brutálisnak ez is elég szép és brutális. Semmi optikai morcosítás, ez nem egy B Corsa: egy felnőtt simán be tud ülni a felnijébe. Annyira visszafogott, hogy már a nagy kémény is eltűnt róla, a kipufogódugdosás szokása a dízelautókból megérkezett az agráriumba is. A nitrogénoxidokat itt is karbamidos adalékkal fogják vissza, az AdBlue betöltőnyítása a szürke tanksapka mögött kéklik. Enélkül a mezőgazdasági gépek Euro6-os normáját, amit Tier 4-nek hívnak, nem lehet teljesíteni. Az adalékrendszer egyébként 24 voltos, úgyhogy a motortérben két generátor van. 

Fontos a keréknyomás is; sáros talajon felfújod a gumikat, jobban belemegy, kapaszkodik, szárazon akár fél bart is kieresztesz, és kisebb lesz a talajnyomás. Ha túlságosan leengeded, lehet, hogy a gumi elfordul a felnin, még ez a spéci Michelin is, ezt demonstrálja a krétajelölés a felnin a szeleppel egyvonalban: ha valaki túlereszti az abroncsot, odébbmászik 10-20 centit, és az már nem jó. Ez a jelölősdi persze nem egy mindennapos traktorosdolog, csak a bemutatókon csinálják, hogy demonstrálják, milyen az, amikor sikerült alultervezni a guminyomást. Hogy tehát ki vesz gumihevederest vagy kerekest, nehéz megmondani; nagyjából vallási kérdés. Mielőtt kimennénk a földekre, hogy gyakoroljuk az összkerekes (három elektrohidraulikus diffizárral) vallást, a traktor mögé kapcsolunk egy talajjavító gépet.

Közben azért kérek egy motortér-idegenvezetést is. A géptető akkora, mint két mobilvécé, alatta döbbenetes mennyiségű hűtővel. Nem is a bruttó hűtőbordafelületet sokallom, hanem a komplexitást: tisztításhoz ezerfelé hajtogatható a sok hűtő. A bal felső az első híd hűtője, külön olaj megy az első és hátsó hídban is. Nagy a súrlódás, nagy nyomatékot kell a földre vinni. Van külön üzemanyaghűtő, hogy a gázolaj optimális hőmérsékletű legyen – az augusztusi tűző napon simán felmelegedhetne 50-60 fokra, aztán töltőevegőhűtő, hidraulikahűtő, vízhűtő. A hatalmas hűtőventilátor forgásiránya gombnyomásra megfordul, így a traktor letüsszenti a hűtőiről a port.

A kombinátor és a kultivátor közötti különbség nyilván népszerű fingatós kérdés a mezőgazdasági szakközépiskolákban. Nem csak a hangzás hasonló, de az alkatrészek is: kapamező például mindkettőben van. A kultivátor ugyanakkor mélyebben dolgozik, alaposabban átmozgatja a talajt. A kombinátor kapamezeje sekélyebben vágja el a csírázó gyomok szárát, de ez a sekély siklás is olyan, hogy 200 üzemóra megeszi a kapákat. Ráadásul a kapák után jön egy simítólap, aztán egy csőpálcás rögtörő, crosskill henger, az összeállítás függ a talajszerkezettől. Elvileg egy gabonatarló átalakítására való.

Láttam én már Fendt 1050 Vario orrán háromtonnás súlyt is, így most kis csalódás, hogy a Xerionon 400 kilónként megy a súlyozás. És valójában ezeket a súlyokat is le kéne most venni, de egy kis demókombinátorozáshoz nem fognak ennyit szerelni, a súlyok maradnak. Kifelé a műúton megkérdezem Janit, a traktoroskiképzőt, látott-e már traktorsúly-metszetet. Az a bizonyos háromtonnás ugyanis nem volt nagyobb, mint egy bőrönd, és egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy ha egy mérlegre raknánk, a másik serpenyőbe beparkolhatnánk két Kia Sportage-dzsel is, még az is kevés lenne. János szerint az a tömb a Fendt orrán tényleg tömör vas lehetett, egyébként ő látott már olyan traktorsúly-metszetet, hogy nekimentek a géppel valaminek, és akkor kettétört – abban olyan 5-10 centi vastag acélköpenybe burkolt beton volt.

Közúton nem forszírozom a vezetést, főleg mert a Xerion simán megy 50-es utazót, nyomasztóan nagy, és bár egy gyakorlott traktoros a tükörből simán viszi ilyen gyorsan is az úttest szélén, én inkább nem kísérleteznék ilyesmivel. Azt már mindenki tudja, a modern traktorok mennyire kényelmesek, de ez a húsz tonna vas, meg ezen belül ugye a nem is tudom, hány tonnányi rugózatlan tömeg a hatalmas (900/60 R42) kerekekkel nem jelent éppen finom a futása (viszonyításképpen a Rába-Steiger 32 colos kerekeken dolgozott). A 3590 milliméteres tengelytáv fél méterrel nagyobb, mint mondjuk egy Audi A8L-é, de amilyen mások az arányok, mintha egy Smartból készített monster truckot vezetne az ember. A földúton már átveszem a kormányt; a tengelytáv tényleg bizarrul rövid, a legkisebb bambulással kipusztíthatunk egy veszélyeztetett fajt; egy derékcsuklós traktor, mint például a Rába-Steiger azért lomhábban, egyszersmind megbocsátóbban mozog.

Opcionális a rugózott kabin, ami kisimítja alattunk a húsztonnás rodeóbika rázkódását, de azért sem a rugózott fülke, sem a rugózott ülés nem azonos a steadycam-mel, és valójában nem egyenes vonalú mozgást végzünk, mint egy etióp hosszútávfutó feje. Inkább olyasmit, ami inkább csillagászoknak való: mi vagyunk a Hold, a rugózott fülke a Föld, és hogy épp hol a nap, hát azt a dúlőút kátyúi határozzák meg. Kapaszkodni kell a kormányba, ez a lényeg, és csak a legprofibb traktorosok tudnák megmondani, hogy a Xerion új generációja a csavarozott alváz miatt is jóval merevebb lett, mint az elődmodell. Az amatőr traktoros csak annyit lát, hogy a régebbi Xerion-videókon látható büszke kémény eltűnt a motorháztető oldaláról. A kipufogót a fülke alatt jobbról vezették el, a kimeneti nyílás alig áll ki, és olyan kevés látható korom jön ki belőle, hogy az ember sokáig nem is keresi.

Közúton, vagy úgy általában munkaidőn túl a kímélő menetet választjuk a kormányzási módok közül, késleltetett hátsókerék-kormányzással, ami annyit jelent, hogy a hátsó kerekek csak nagyobb kormányszögön túl kezdenek fordulni. Hatféle menet létezik egyátlós, nagyátlós, szinkronkormányzás, oldalazás, vagy munkanéven kutya. Utóbbiban végezzük a demótábla kombinátorozását, hogy kisebb legyen a talajnyomásunk, de a fordulókat normál (párhuzamos) kerékállással kell végrehajtani. Lehet kutyába' is, de úgy részegesen tántorog a traktor. 30 centi pontossággal dolgozik a gép, talajmunkára – vetés kivételével – ez alkalmas, és nem utolsó sorban ez az ingyenes GPS-előfizetés. A kétcentis pontosság már sokba kerül, igaz, permetezésnél percenként is több tízezernyi forint lehet a különbség vele és nélküle.