Teszt: Peugeot Bipper 1.4 HDi

Ha a mérethatárokon belül maradunk, akkor tehát adott egy kivételesen tágas, ráadásul szinte bárhonnan pakolható furgon-raktér, a literek számához képest nevetségesen olcsón. Hol a trükk?

Nem tudom. A Bippert vezetni ugyanis jó. Aki a pözsósága miatt azonnal valami kicsinyített Partnert képzel el, téved. A Bipper nem rugózik vajpuhán, sőt, a kényelmesnél még jobban is ráz. Konkrétan: iszonyúan dobál. Viszont állati stabil, úgy lehet vele kanyarodni, mint egy túlnőtt gokarttal. Ha pedig súlyt is cipel – ami akár 610 kilónyi is lehet, ami a vezetőt levonva olyan bő fél tonna hasznos terhelhetőséget ad ki – nyilván puhább lesz.

Pontos a kormány is, egész jó a magasra tett váltó, a fék határozott, és ugyan nem csendes, de kellemesen morgós a motor, egyáltalán nem zavaró a hangja. A Bipperrel jó teperni a városban, az Izsen nevelkedett, tősgyökeres furgonistáknak előjönnek majd a szép emlékeik, aki viszont az Astrából ül át, meglepődik majd, mennyire élvezi a dolgot.

A régi Partnerhez képest pedig sokkal személyautósabb az egész. Nagyok, jó szögben állnak az ülések, és az elválasztófal nem korlátozza a sofőrök magasságát 165 centire, mint oly sok más, hasonló kistehernél. A volán sem az a teherautósan lapos, utánanyúlós fajta, hanem igazi autókormány, rendesen, a függőlegeshez közeli szögben áll. A műszerfal van annyira otthonos, mint egy Ford Fusioné (ami nálunk, ugye, közkedvelt családi jármű), az egyetlen elem, ami elárulja a haszonjárműséget, a csíptető a műszerfal tetején. Oda lehet tenni a menetlevelet.

Meg van klíma, motoros ablak, bluetoothos kihangosító, tolatóradar, tempomat az igazán elkényelmesedett alkalmazottaknak, illetve sok légzsák is. Előbbiek sok tétel közül persze kizárólag a vezetőoldali légzsák nem feláras. Ám a szérialista is tartalmaz jó néhány kellemességet. Blokkolásgátlót, 12 voltos stekkert a műszerfalon, rakományrögzítő gyűrűket hátul, kormányszervót, pizzasütő kemencét… Ja, az utóbbit nem.

Sajnos a mi verziónkban nem volt meg az a trükk, ami hozzáférhető a csak ráccsal elválasztott belső terű kiviteleknél. Nevezetesen a hetedik, belső ajtó. Az ilyen Bipperekben az utas ülésének támlája vízszintesen ledönthető, az elválasztó rács pedig azon az oldalon a vezető mellé forgatható be. Ilyenkor a furgonista úgy ül a ketrecében, mint a 200-as Ikarus vezetője, viszont extra hosszú dolgokat is be tud pakolni hátra.

Ilyen lehetőség már a régi Partnerben is volt, más kérdés, hogy a vak, süket és béna szabályalkotók, valamint az általuk hozott vak, süket és béna szabályokat drákói szigorral betartató, fafejű magyar hatóságok nem engedélyezték az ilyen autók forgalomba állítását. Nem tudom, hogy azóta puhult-e a front a Peugeot és a hatóságok között, de az opciónak már van ára, 16 800 forint. Tehát reménykedjünk.

A végsebesség tűrhető 152 km/h, a gyorsulás a turbósított dízel és a nem egészen 1,1 tonnás saját tömeg kombinációjából eredendően egészen életteli. A fogyasztás pedig szóra sem érdemes – a gyár 4,5-ös átlagot mond vegyesben, amin persze kacaghatunk harsányan, de a valóság nincs innen messze, a 6-6,5 liter erős nyúzás mellett is reális.

Már csak egy támadható oldala maradt a Bippernek a 206 Van ellenében. A kinézet.

Igazából az sem, nagyon nem. Ez a lépcsős orr, a kajánul vigyorgó pofa az előretolt állal igazán karakteres, a sárvédőszélesítések a kihozott kerekekkel olyan Tonka Toys-osan viccesek, az egész autónak van valami Walt Disney rajzfilmfigurás jellege. Ha ilyenek lepnék el a várost, Budapest máris kedvesebb hely lenne, talán még Pécs is. Bippert minden fehéringesnek, overallosnak, vásározónak? Csak támogatni tudom az ötletet.